Tegnap leszüreteltük a paradicsomokat (4 kg), persze van még néhány narancssárga, meg kb. egy kiló még zöld, de a nagy szüret tegnap volt. Lett belőle nyolc üvegnyi eszméletlen finom paradicsomlé. Hihetetlen, mennyire édes, pedig nem tettünk bele cukrot. A hosszú téli napokon ebből lehet majd paradicsomlevest, paradicsomos káposztát, pizzát, miegyebet csinálni. Nagyon várom!

A tegnapi állatmesémről viszont eszembe jutott ma egy másik, amit elfelejtettem elmesélni. Ez viszont aranyos. Hétvégén bográcsban gulyáslevest főztünk, és csináltunk hozzá csipetkét is. Ott csináltam a bogrács mellett a szabadban, hogy ne legyek messze a tűztől, meg az amúgy is hangulatos. Kb. 4 szem csipetke esett ki a tálcáról a fűbe. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy hős hangya felkapta az egyik kiesett csipetkét, úgy ahogy volt, kb. 10x akkora, mint az ő kis teste, és erőlködve elkezdte vonszolni az egyik irányba. Hátrálva húzta, mikor rájött, hogy előrefelé nem megy, és egész jól nyomon lehetett követni, hogy kb. percenként 1-2 centit haladt. Fel a fűszálra, le a fűszálról, leesett, nem találta a lábával a következő lépést, de mégis hősiesen és kitartóan vitte a bolyba. Kb. két óra alatt ért oda, és csak azért nem segítettem neki, mert nem tudtam, hogy ő melyik bolyba tartozik, hova viszi a szajrét. De biztos megtapsolták és megjutalmazták, mikor odaért.

Ha valaki akar nem könnyfakasztó, de azért zsigeri szinten szomorú látványban részesülni, akkor menjen végig gyalog a Lágymányosi híd mellett a Dombóvári út járdáján eső idején. Minden lépésnél láthat a lába mellett egy-két összetört csigaházat szétlapított, szerencsétlen csigákkal, akik az aszfaltra menekültek az eső elől. Akad teljesen összelapított, amin biciklivel hajtottak át (nyilván többször is), de láttam olyat is, hogy szerencsétlen csiga az összetört csigaházat próbálta továbbvonszolni, miután rálépett valaki.
Ennyire figyelmetlenek vagyunk mi, a Föld domináns faja.

Amúgy azt meg már ezer éve elfelejtettem megírni, hogy a True Blood főcímdala a második legjobb ever. A klip képei is impresszívek, hangulatosak, a dal is fülbemászó, íve van, eleje, közepe és vége van, szóval szuper. Nagyon tetszik, még a végén a kihajtogatott cím is.
(az all-time első természetesen a Firefly főcímdala)

Ma őszi cuccot vettem fel. Kezdődik a színes levelek, meleg ruhák, iskolatáskás gyerekek, befűtött kályha mellett melegedés, eső kopogása az ablakon, nagy kirándulások és miegyéb időszaka. Szeretem ezt is, de a nyár idén nem kényeztetett el minket, úgyhogy igazságtalannak érzem, hogy már itt az ősz. Remélem, a vénasszonyok nyara azért még jó lesz.

Az ősz kezdete még egy dolgot jelent... Remélem, tetszik, amit egy éve odafentről látsz, Mamuci.

Sűrű volt a hétvége, tartalmas, de egyben szuper is. Volt grízestészta-party, kacsasült + grillparty, tó partján heverészős levelek csilingelésének hallgatása + olvasgatás + belealvás, befejeztük a True Blood S1-et és a Pillars of the Earth-t, és főztünk imbafinom gulyáslevest bográcsban.

A mai nap is sűrű: reggel be lettem mutatva a nagy-nagy partnercégnek, így mostantól hivatalos vagyok kifelé is, aztán céges fotózás, office meeting, délután megbeszélés és a dolgok bebiztosítása... Aztán futás haza szegény virágokhoz, és ki Leányfalura. És pont egy ilyen nap reggelén van olyan dugó, hogy a szokásos 40 perc helyett másfél óra alatt jutunk be, és egyestől különböző sebességben ebből csak az utolsó kilométert tettük meg. Hiába, a próbaidősök élete stresszes, főleg, ha körülöttük el is mennek emberek a cégtől.

Ennek ellenére amúgy eddig minden rendben ma... még bennem van a hétvégéből nyert energia. :)

Holnap lesz egy hónapja, hogy újra dolgozom, juhhéj!

Ezt amúgy nyilván holnap lett volna megfelelő leírni, de ki tudja, lehet, hogy holnap lesz valami nagyon fontos írnivaló. Egy kis csoda, vagy ilyesmi...

A látszat ellenére még mindig nem nagyon kedvelem a sorozatot, mint műfajt. Akkor látom létjogosultságát, ha nem infinite-re tervezik, hanem van egy történetív, eleje, közepe, és vége is. És persze akkor a legjobb, ha ezt egyszerre lehet végignézni, és nem kell várni állandóan.

Ennek ellenére a tavalyi konstans négy sorozat (The Big Bang Theory, Dr. House, Clone Wars és Spartacus) mellé most jött még pár a winyónkra. Két miniseries:

The Pillars of the Earth: ez tipikusan az a példa, amit kedvelek. Mikor egy konkrét történet van, akkor akciódús, élvezetes tud lenni egy sorozat, mert nem nyújtják, mint a rétestésztát. Jók a helyszínek, a kosztümök, a szereplők, és ráadásul egy jó regényből lett írva, úgyhogy minden együtt van ahhoz, hogy nézzem. Az már csak bónusz, hogy Magyarországon forgatták.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Szombaton volt a Pócsmegyeriek I. Világtalálkozója. Eljött egy új-zélandi christian rock banda, a Parachute Band. Na, ilyen nem mindennap van a közelemben, gondoltam, meg kell nézni őket. Tőlük aztán lehet zeneszeretetet tanulni, hihetetlen lelkesek, mosolygósak, aranyosak voltak. Itt egy videó mutiba:

http://www.youtube.com/watch?v=cv-AXg9h6yQ

A hétvégén már a nyolcadik paradicsomot szedtük le, és egyre több a narancssárga, ami egy-két napon belül megérik. Nagyon büszke vagyok magunkra, mert finom is, úgyhogy megérte a sok törődés és gondoskodás.

Szombaton kiderült az ég, és végre lehetett holdat fotózni is. Csudiszép lett a teleszkóp + fotógép kombóval elkövetett kép, feltöltöm, amint tudom.

Amúgy meg pihentem, és végre, miután már mindenki egy csomó ideje kijátszotta a Starcraft 2 campaignt, most én is megtettem vasárnap. Nekem nagyon tetszett, a játék szokásos Blizz minőség. Minden a helyén van: zene, grafika, gépigény, kezelhetőség, sztori, hangulat, minden. Nagyon várom a folytatást, meg majd megpróbálok multizni is valamikor.

Most viszont újra munka, van sok, szóval nincs unatkozás.

Tegnap gyönyörű, hosszú napunk volt. Hollókőre mentünk az aug. 20 alkalmából rendezett ünnepségre. Láttunk honfoglaló magyarokat, Árpád-kori táncokat, vásári komédiát Mátyás király juhászáról, és Szent László korabeli magyar nemzetségeket egymással harcolni illetve bemutatót tartani. Láttunk egy fazekast, aki ott helyben készített el egy korsót, és nénit, aki ott helyben festegette a kis fadobozokat. Ettünk eleink lestyános-köleses kásájából, vettünk egy kis csuprot vásárfiának. De a legnagyobb élmény az volt, hogy mennyire szépen felújították, megcsinálták az egész várat és a falut is. A várból gyönyörű kilátás nyílt, és egészen fel lehetett menni a tetejére. Az ófalu pedig még mindig gyönyörű.

Aztán mentünk a tóra úszni egyet, s végül persze a tűzijáték, amit a Gellért-hegyről néztem. Nekem nagyon tetszett az idei, három újféle is volt. Csak néztem egész nap ezeket a tökjó dolgokat, és arra gondoltam, hogy én igenis büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem.

Ma megtudtam, hogy:
1. A CTF az nem Capture the Flag, hanem Component Test Framework.
2. Az AVP az nem Aliens versus Predator, hanem Attribute Value Pairs.

Sebaj, lassan menni fog ez az átszokás...:)

Nem írok többé M.A.G.U.S.-t.

Nem vagyok olyan ember, aki a blogján fröcsköl és nyíg. Akit érdekel, tudja az elérhetőségeimet.

Megérett az első paradicsomunk! Majdnem 10 deka!

Meg szombat este csináltunk egy csomó marhajó villámos képet. Az persze túlzás, hogy én is részt vettem benne, mert én a túlnyomó részt átaludtam, viszont szerintem zseniálisan szépek.

Itten tekinthetők meg.

Tényleg nemtom.

Tegnap gyönyörűek voltak a Perseidák, láttam egy nagyon szépet, meg sok kicsit. Egész egyedi élmény volt feküdni a teraszon, és kilógatni a fejemet a korlát alatt, hogy minél többet belássak az égből... Kár, hogy hajnali 3-kor annyi volt a felhő, ott biztos lettek volna még szépek...

Na, de ami meg a nagy győzelem, az úgy volt, hogy egy kedves autós pont az irodánk ablaka alatt parkolt - eszméletlenül érzékenyre állított riasztóval. Kb. 10 percenként kapcsolt be, mert elment tőle 3 méterre egy biciklista vagy ilyesmi. Már nem lehetett dolgozni tőle... Úgyhogy tegnap írtam neki egy cetlit, hogy legyen szíves kevésbé érzékenyre állítani, vagy parkoljon máshol. És csodák csodája, ma már lehetett nyugisan dolgozni.

Hihetetlen, hogy már 3 hete dolgozom, amúgy. Úgy elment ez az idő, hogy huss.

FRISSÍTVE!

Az első és legfontosabb, amit elfelejtettem megírni, az, hogy lefotóztuk a Jupitert! :) Ugyanis megígértem, hogy az első fizetésemből veszek egy kütyüt, ami összeköti a fotógépet a teleszkóppal, és mivel dolgoztam egy hetet júliusban, már kaptam is fizetést. Úgyhogy elmentem a távcsöves boltba, és vásároltam egy kütyüt. Azonmód kipróbálni sajnos nem volt lehetőség, mert épp két napig a felhők uralták az eget, de végül és végre vasárnap sikerült lefotózni a Jupitert mind a négy holdjával együtt. Sajnos arra a problémára még nem találtunk megoldást, hogy a Jupiter olyan fényes a holdjaihoz képest, hogy ha azt szeretném, hogy a hold is látsszon, akkor a Jupiter kiégeti a képet, ha meg azt szeretném, hogy szép eredeti színű legyen, akkor a holdak nem látszanak...

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Ma gyönyörű kirándulást tettünk a Rám-szakadék mellett végigvonuló hegygerincen a Prédikálószékhez. Lélegzetelállító kiállítás nyílt a Dunakanyarra (Duna-omegára), és láttuk a három saspár egyikét is a völgy felett körözni. A csúcson annyi szitakötő repkedett, és olyan nagyok, mintha szarvasbogarak lettek volna, olyan hangosan is. A feljutás nem volt egyszerű, két óra tömény meredekség, de abszolút megérte.

Viszont kérném szépen az összes olyan embert, aki az erdőben pet-palackot, chips-es zacskót, sörösdobozt, műsoros papírzsepit, csokipapírt és egyéb dolgokat eldobál, hogy mindannyian gyűljenek egy faházba, hogy egyszerre gyújthassam fel mindet! Grrr-mrrr.

Jöttem ki a Batthyány téren a kis metrós-héves bódéból, és egyszer csak valami annyira hangos dörrent mellettem, hogy behúztam a nyakam. Mellettem egy nő majdnem sírva fakadt az ijedségtől. Kb. a mellettünk lévő házba csapott be a villám. Elindultam a 86-os megállója felé, de mire félútra értem, gyakorlatilag nyakon öntöttek egy dézsa vízzel. Bemenekültem a spar-ba, amíg jött a busz, de spar ajtótól a buszig is még 3 liter víz ért...
A 86-oson majdnem megszáradtam, és egészen megörültem neki, hogy úgy nézett ki, mire leszállok, eláll. Leszálltam, szemerkélt, elindultam a 12 perces gyalogtúrámra. Kb. a felénél megint leszakadt az eső, úgyhogy a tangapapucsomban slattyogva-futva csúszkáltam be egy másik irodaépületbe, amelyben mintegy fél órát töltöttem, hogy alábbhagyjon az eső és megtehessem azt az 1 percnyi fennmaradó távolságot.

De bejutottam. :)

Egyrészt már élesben dolgozom, ez új hír. Aztán tegnap sikerült egy olyan jót beszélgetnünk szűk társaságban, amitől azonnal írni akartam újra... remélem, kitart estig. :)

És tegnap mikor hazafelé mentünk, akkora villámok csapkodtak, hogy csak na. Nosza, elő a fotógépet, és uccu. Egy picike villámot sikerült is lencsevégre kapni. Picit zajos lett a kép, de nekem nagyon tetszik. Majd megmutatom alkalmasint.

A hétvége egyik legnagyobb híre, hogy kedves barátom és írótársam, Csepregi Tamás nyerte az idei Zsoldos-díjat regény kategóriában. Amin ugyan nem lepődtem meg, mert jól sikerült könyv az a Szintetikus álom, úgyhogy abszolút megérdemelte, viszont nagyon örülök neki, és büszke is vagyok rá.

Jómagam már két napja túlvagyok a magam elé állított második határidőn is... és jelenleg nincs másom, csupán egy jól-rosszul megírt szinopszisom. Meg némi rossz szöveg. Ilyen sosem történt még velem, hogy a saját magamnak állított határidőt másodszorra se ugrottam át... A Bíborgyöngyök 3. megjelenésével lezárult egy fejezet, most lehet(ne) új dolgokba kezdeni.

Valaki azt kérdezte tőlem, mit éreztem az első regényem megírásakor. Hogy idézzem fel, hátha segít. Akkor elhivatottságot, magabiztosságot és szabadságot éreztem. Visszagondolva elég naiv is volt. Most sok bizonytalanság van bennem, és az a fajta kötöttség, amit azért érez az ember, mert nem tud akkor írni, amikor akar, hanem szabályosan kényszerítenie kell magát, hogy munka után hazaérve oké, akkor 9-10-ig írok egy órát, mert muszáj. Mert különben nem halad. Persze így se, szóval tökmindegy. Az az érzés nemtom visszajön-e még egyáltalán. Valahogy meg kellene találni mégis.

Ülök a helyemen, olvasok egy doksit, és hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a bal karomon a bőröm szivárványfényben játszik. Felnézek... és ott egy kis csoda az ablakon túl: a hangfogó üvegen éppen úgy törik meg a fény, hogy szivárványszínben szórja széjjel, és éppen a kezemre csorgott egy kicsi.

Megkaparintottam a Starcraft 2 egy példányát... sajnos a magyar dobozban. Először arra gondoltam, hogy kijavítom a dobozon található összes hibát, és elküldöm a kedves illetékeseknek, de aztán feladtam.

Localisation is a profession, not a hobby.
/sigh

A játékról később...

Az épülethez jött egy mobil véradóállomás, és a kollégák nagy lelkesen elindultak arrafelé. Ebből nem lehetett kimaradni... Eddig még nem adtam vért, úgyhogy az egész procedúra ismeretlen volt - mármint maga a tű meg szorítás meg ilyesmi nem, csak a többi. Végre kiderült, hogy a vércsoportom A, és nem AB, mint eddig tudtam. Amúgy tök vicces élmény volt... azért mikor felálltam, jöttek oldalról a színes pontok, úgyhogy kellett egy keveseet ücsörögni. Meg fagyit enni. A beton fehér pontjai úgy világítottak, mint a nap, és kiment a szín a világból. Aztán helyreállt a rend, és most már minden rendben. Én vagyok a nap hőse...

Hát eléggé elfáradtam... de jó értelemben. Rengeteg meetingen, előadáson, beszélgetésen vagyok túl, volt pici szenvedés az accommal, de aztán az is lett, kaptam 80 oldalas doksit olvasni, majd fogok kapni egy 900 oldalas könyvet is... Szóval lesz mit tanulni. De úgy tűnik, valóban technical writer lettem. :)

A környezet szuper, a büfések a túrós metéltről azt hiszik, hogy cukorral kell adni (gimiben ettem utoljára édesen asszem), a kollégák kedvesek, a billentyűzetem angol, úgyhogy nemtok í-t írni, és minden enter után ütök egy ű-t is... de majd belejövök.

Most viszont már csak két és fél óra, és Jimmy Reynor ismét a képernyőmön lesz. Izg...

Láttam a Jupitert! Láttam a Jupitert! Láttam a holdjait is! Annyira gyorsan mászik ki a képből, hogy folyton utána kell tekerni, de nem tudott meglógni, hehe. Nagyon szép...

Ez pedig ZOMG!
http://www.youtube.com/watch?v=C_E83GfWM-A&feature=player_embedded

Már csak 5 nap...

Ma aláírtam a munkaszerződésemet! Juhúúú! Jövő hétfőtől újra szorgoskodás ezerrel, addig viszont még egy kis pihi. Meg írni próbálás.

Szerintem a lehető legjobb időt fogtuk ki: verőfényes napsütés egész héten, néha még sok is. A Balaton már 29 fokos volt, mikor eljöttünk. Rengeteget pihentem, napoztam és ettem, de elég sokat röplabdáztam és úsztam is, hogy a sport is meglegyen. :) A társaság mint mindig, most is kiváló volt, jókat szórakoztunk, sokat nevettünk. A bográcsban főtt ételek ismét zseniálisan finomak lettek, és megvolt a hagyományos palacsintasütés is.

Egyszóval a nyaralás remekül sikerült. Egyetlen hátulütője volt: a szúnyogcsípésektől úgy nézek ki, mint a túró rudi, csakhogy van, amelyik a viszketés mellett fáj is (hülye mutáns szúnyogok). Rengeteg volt belőlük, és nem igazán használt nekik sem off, sem egyéb...

Miután végigpörögtem a hetet (végül minden nap be kellett jönnöm Bp-re), rengeteg mindent elintéztem, sőt, tegnap este megnéztük a Spamalot c. darabot is (tetszett, bár volt benne néhány unalomig ismételgetett poén, viszont a díszlet, a ruhák, a színészi teljesítmények és a magyar vonatkozások is kiválóak voltak), most végre jól megérdemelt pihenésemre megyek a Balatonra. Legközelebb 19-én hétfőn jelentkezem.

Ahhoz képest, hogy elvileg nyaralok, nem volt olyan nap, hogy ne kellett volna bejönnöm a városba valamiért. Amióta ráérek napközben, azóta nem érek rá napközben, mert mindenki megtalál. Grr-mrr.

Viszont! A sok szeretetnek és gondoskodásnak és rágondolásnak és dédelgetésnek meg lett az eredménye, íme az első kis cukorfalat:

Magról növesztettük márciusban, kiültettük közvetlenül a hatalmas szélviharok előtt, kaptak rengeteg vihart és esőt, és mégsem adták fel. Sőt! Augusztusban már lesz is paradicsomunk sok!

(FONTOS: ezt nem a menő géppel fotóztuk természetesen, hanem a telefonommal, azért van a leveleken a fókusz, mert a hülye telefonnak nem lehet megmondani, mi a kép témája)

Szép, időutazós és kedves hétvégét kaptam ajándékba anyutól. Az első nap mintegy tizenöt év után újra elmentem a Szemlő-hegyi barlangba (nagyon szép volt, és kedves volt az idegenvezető is... és megtudtam, hogy legközelebb a Mátyás-hegyibe kell mennem), utána elmentünk a Nagyrétre, ahol valódi időutazásban volt részem, de tényleg, céllövöldével meg minden. Vasárnap pedig egy kedves ismerőst látogattunk meg, aki gyönyörűen felújított egy vízimalmot, és ott lakik. Elképesztő környezet és stílus. Nagyon jól éreztem magam, mindkét nap.

Jöhet a felhőtlen nyaralás! Indy júli 26-ától ismét dolgos méhecske lesz...:) Részletek inkább majd akkor, ha teljesen konkrét lesz (20-án megyek aláírni a papírokat), addig csak annyi, hogy technical writer leszek.

Úgyhogy a balatoni nyaralás sem esett kútba, sőt! Asszem ez lesz életem legchillelősebb nyaralása. Mivel idén nyáron nem lesz több a próbaidő miatt.

(juhúúúúúúúúúúú!)

Meg az is lemaradt, hogy hétfőn végre majdnem felhőmentes volt az éjszakai ég, csillagokat még nem tudtam vizsgálni/keresgélni, viszont a hold gyönyörűen, vörösen kelt fel az éppen keletre néző erkély előtt, és annyira gyönyörű volt, ahogy megmutatta a krátereit! Ez a teleszkóp egy szuper találmány, és már most imádom, pedig még nem is sikerült rendesen kipróbálnom. Majd valamikor készítek egy screenshotot a mellékelt programból, hogy megmutassam, mennyire közelről lehet látni a holdkrátereket! Gyönyörűszép.

Jaj, hát azt meg ezer éve felejtem el mondani, hogy az idei vb-n, bár Németországnak nagyon drukkolok, a kedvenc csapatom Japán! Úgyhogy ma délután hajrá-hajrá, drukk-drukk...

Régi vágyam teljesült ezzel a gyönyörűséggel:

Izgalmas adventure kirándulás az árvíztől szétrombolt Szurdokvölgyben, cseresznyés-barackos-marcipános poundcake torta, és még Rod Stewart is idejött tegnap... mi kell még? Ja, felhőtlen éjszaka, hogy végre kipróbálhassam a menő teleszkópomat!

Képek itt

Tegnap megírtuk a német tanfolyamzáró dolgozatot. Egész jól sikerült. Most aztán szabad a nyár! Kicsit úgy érzem magam, mintha középiskolás lennék újra, és most írtam volna fel a táblára, hogy Vakációóó! Ugyanakkor szomorú is, hogy vége van, jó volt a csapat, jó volt a tanár, és nem biztos, hogy szeptemberben újra megyek majd.

Közben fordítok, szerkesztek, írok, tök jó lenne, ha ebből meg lehetne élni... Bár a fene se tudja. Azért nagyon hiányzik a társaság, a kollégák, a mindennapos beszélgetések, csocsózások. Egyedül dolgozva az ember becsavarodik. Mármint az ilyen fajta, mint én.

Nem történik velem semmi különös most. Ennek szerintem egyik nyilvánvaló oka az időjárás. Itt a nyár, erre ülök egész nap a szobában, és várom, hogy kisüssön a nap. Olvasgatok, sorozatot pótolok, hímzek, sütit sütök... Szóval nagymamásan. Azt hiszem, ha egy héten belül nem lesz változás, akkor... akkor nem tudom, mi lesz.

Tegnap meghoztam életem eddigi legpazarlóbb döntését. Mentségemre legyen mondva, hogy a jobb jövő reményében és az optimizmus szellemében tettem ezt. Be fog jönni, érzem. Nem lehet másképp.

És úgy tűnik, kijöttem a mélypontról. Nem vagyok a helyzet magaslatán, de most már legalább képes vagyok egyáltalán gondolkodni, és jönnek ötletek is. Ez sajnos a regényemben egyelőre nem jelent haladást, de legalább új elképzeléseket és friss ötleteket igen.

Szerdán egész nap esett az eső, és az is hozzátett a hangulatomhoz, mivel a tervünk baconbe csavart virsli tűzön sütögetése volt, és meghiúsulni láttam ezt a tervet. De végül kiderült az ég, és sikerült a program, szerintem nagyon jól. Még zserbót is sütöttem.

Nyolc nap van vissza a harmadik ikszig. Furcsa, de egyelőre nem pánikgyanús.

Nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz az "Igazolólap az álláskeresési járadék megállapításához" nevű papíromra. Ennél picit többet vártam magamtól. Csakhogy ma van az utolsó napom munkaviszonyban, holnap pedig bemegyek a hivatalba.

Azért most, ha visszamehetnék harmadik-negyedik gimnázium környékére, lehet, hogy lenne egy komoly beszélgetésem magammal, hogy mit kéne megfontolni és milyen érvek alapján. Kár, hogy ezt akkor senki nem mondta el nekem.

Ma reggel leballagtam a piacra, és vettem öt kiló epret. És csinálni fogunk belőle finom lekvárt. Nyamm.

Tegnap maratoni interjún voltam, 9-1-ig. Másfél óra beszélgetés, két és fél óra teszt. De ez fényévekkel jobb volt, mint az a másfél órás interjú, amelyiken tán két hete voltam. Annyira nagy különbség van állásinterjú és állásinterjú között, hogy az szinte leírhatatlan. Akad, ahol az embert lenyomják, kifacsarják, és van olyan, ahol tényleg kíváncsiak rá, hajlandóak értelmesen beszélgetni, és meg is hallgatják, nem csak ott ülnek közönyösen.

Emellett az is tökjó volt tegnap, hogy újra végigsétálhattam a Petőfi hídtól a Lágymányosiig, át az egyetemi épületek között. Frissítő és kellemes élmény, rengeteg fa, épp vágták a füvet, és annak az illata lengte be a környéket...

Csak írni nem tudok. Immár egy hónapja megakadtam, és egy betűt nem írtam azóta. Kezdek kétségbeesni.

Eljött a jó idő. Lehetett menni a tóra fürödni, meg kifeküdni napozni, meg fagyit enni... ja, azt nem. Mert a Teknőc Fagyizó, amely tudvalévőleg a legjobb fagyizó Tahitótfalun és környékén, épp be volt zárva a Duna kiöntése miatt. Elképesztő, hogy majdnem a 11-es útig feljött a víz, focipálya, utak, mezők, fák, eladó telkek, s mi több, házak a víz alatt.

Szombaton buliban voltunk, és megtanultuk a particsacsát. Vicces volt. :) Sosem hallottam még ilyesmiről, úgyhogy teljesen újat tanultam.

Holnap megyek egy interjúra, vagyis egy háromórás állásfelvételi tesztre... /gulp

Szerdán hamburger-parti volt nálunk (majdnem elmosta az eső, de végül eljártuk az antieső-táncot, és elállt addig, míg megsütöttük a husikat). Az nagyon jó volt, egy kicsit feledtette is velem a helyzetemet. De azóta eléggé szenvedek, tegnap már kicsit kis is buktam. Egóm és lelkesedésem romokban.

Ma vagyok utoljára a melóhelyen. Elég szomorú dolog, szerettem itt. A továbbiakat majd meglátjuk. A pénteki búcsúbuli elég jól sikerült, néha kedvem lett volna picit sírni, de többségében sokat nevettem, és még egy utolsó maratoni csocsóbajnokság is volt - harmadik lettem, az első helyezett nyereménye elég csábító volt...

Ja, és kaptam egy nagyon szellemes, az itteni éveket összefoglaló, kedves pólót. Még hordható is.

Hát, akkor most új korszak kezdődik. We'll see...

Ma lesz a céges búcsúbulim...

Tegnap elment a szerkesztői életkedvem egy másfél órás állásinterjún...

Valamint három hete nem írtam egy sort sem. Egyszerűen szánalom.

Viszont volt siker is! Tegnap életemben először vezettem úgy, hogy már nem kaptam folyamatos felügyeletet és instrukciókat. Tehát mintha egyedül vezettem volna. Igaz, éjszaka, amikor nem sok autó volt az úton, viszont nehezítésként találkoztam rendőrautókkal, meg viszonylag nagy volt a táv. Szóval abszolút sikerként könyvelem el. Legközelebb az jön, hogy ténylegesen egyedül megyek, de az nagyon izgi lesz...

Elfelejtettem megírni a pajzán előadás egyik dalának aranyba foglalandóan örökbecsű refrénjét:

"Tej, túró, tejföl,
döglött kutya, kelj föl"

Valamint a hétvége legjobb viccét:

- Mik a legtanácstalanabb állatok?
- A mitévő legyek.

Imádom. :)

Búfelejtésnek tökéletes, kissé fárasztó, ámde élményekben gazdag hétvégét tartottunk Egerszalókon tízen. Egy kedves kis házban laktunk, rengeteget ettünk-ittunk, wellness-gyógyfürdőbe mentünk, pünkösdöltünk, bort kóstoltunk, meg ilyenek.

Szombaton volt az Egerszalóki Tor-Túra elnevezésű rendezvény, amelynek keretein belül 13 pincészet készült rengeteg baromi ízletes magyaros kajával, és lehetett venni kóstolójegyet, amely egy fél adag hamira és egy deci helyi borra jogosított fel. Mi három jegyet vettünk, az alábbiakat:
- csülkös-babos káposzta
- vörösboros szürkemarhapörkölt juhtúrós sztrapacskával
- mangalicatokány vargánya gombával, tócsnira halmozva

Mindegyik zseniális volt, persze még más ízletes kaják is voltak, de mi azokra nem vettünk jegyet. Viszont több mint 10 féle bort kóstoltam a hétvégén, és végre találtam olyan rosét is, amelyik ízlett. Emellett a szombati rendezvényen volt egy színészpáros előadása pajzán mesékkel és dalokkal, valamint beöltözött nénik és bácsik énekeltek népdalokat.

Vasárnap a szalóki fürdőben áztattuk hab testünket, kiválóan éreztük magunkat.

Sikerült a csodamasinát is kipróbálni, egy alkalmasabb holdlesés keretén belül. Nekem nagyon tetszik az eredmény.

Itten vannak képek.

Újabb általam szerkesztett könyv látott napvilágot. Erre különösen büszke vagyok.

Az elmúlt pár napban nagyon durván esett az eső és fújt a szél; én még sosem hallottam olyat, hogy májusban újra be kellett kapcsolni a fűtést. A fák a meglazult földben gyökerestül dőltek ki, és az ember csak hálálkodhat a sorsnak, ha vele nem történt semmi baj, kár. És nézem a híradót, és furcsa, emberi, megvetendő kettősség van bennem. Az egyik felem azonnal rohanna önkéntesnek, és segítene azoknak, akiknek a házát elöntötte a víz. A másik felem még jobban felhúzza a takarót, és örül, hogy velem nem történt semmi baj. Csak becsülni tudom azokat, akik most a vízzel hadakoznak.

Én a jövővel hadakozom. Elkezdtem keresgélni az álláshirdető portálokon.

No, ma se így jöttem be... Most írtam alá, hogy tudomásul vettem a felmondásomat.

Részletek majd bővebben.

Még az a szerencse, hogy pont péntek délután eltakarodtak a felhők, és a koncertet lehetett élvezni rendesen. Ellenkező véleményekkel és híresztelésekkel szemben szerintem KIRÁLY volt a Metallica koncert, a számválasztás is tetszett, a várakozás és aztán maga az egész zene teljesen átjárta az embert. A The Day That Never Comes pedig még mindig über... (hogy több számot ne említsek, amelyek szintén nagyon jól hangzottak). Remélem, Lars igazat mondott, és legközelebb nem 11 év múlva jönnek...

Viszont azóta eső és szél, más nincs is. Mondjuk legalább pihentünk a hétvégén. Meg elkészítettük az első, tapogatózó fotókat is, persze ilyen kaki időben nem túl sok téma akad, ha nem akarjuk, hogy elázzon a gép. Mindenesetre itt az ízelítő, kattra nagyobbak lesznek (de nem teljes méret, mert az 4 mega...). Mindkettő az ablakunkból, a cseresznye kb. 4 méterre az erkélytől...

Holnap koncert! :izgul:

Tegnap sikerült megvennünk az évi egy kütyünket, ami idén egy gyönyörűséges, tükörreflexes, menő fotógép egy még menőbb külön objektívvel és egy állvánnyal.

Még csak magázni merem, de tegnap már készítettünk pár képet az éjszakai városról fél perc exponálással, és hát a minőség az minőség. Most majd a kézikönyv tanulmányozása kezdődik ezerrel, aztán jöhetnek a természetképek!

A hétvégén sikerült kiültetnünk a kis paradicsomokat, amiket eddig az erkélyen nevelgettünk. Persze még így is lesz egy pár az erkélyen, de a többség már fincsi földben, napfényes helyen növekszik tovább.

Hihetetlen jó látni, mi lesz egy kis magból, meg némi vízből és gondoskodásból. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy van-e háziállatom, én mindig azt felelem, hogy nem, nekem házinövényeim vannak. :)

Szombaton volt buláj, jól sikerült, immár dj kolléga is került, ami jót tett a táncolással töltött időmnek. És két pohár után már nem is fáztam a kerti partin... Jó volt találkozni a régi ismerősökkel, most már tényleg rég láttam őket.

Holnap írom a német témazárót, izgi...

Szóval már tavaly, a skandináv körúton is tetszett Svédország. Rendezettnek, élhetőnek, kedvesnek tűnt, Stockholm pedig kifejezetten szépnek. Sok mindent tanulhatnánk tőlük, főleg társadalmi és környezetre való odafigyelési területeken.

Göteborgban szinte nincsen közlekedési lámpa, még a nagyobb tereken sincs, vagy alig, mégis lehet közlekedni. Persze hozzátartozik, hogy az emberek többsége a tömegközlekedéssel jár, mert az mindent behálóz, értelmesen van megcsinálva, sűrűek a járatok, és egy jeggyel másfél óráig lehet utazni akármelyik járaton akármennyi átszállással. Sőt, sms-ben is lehet jegyet venni. Sőt, van a buszokon-villamosokon szemetes, ezért a járművek nincsenek összeszemetelve, nem piszkosak, stb. Lehet, hogy rendesen tisztítják is őket. Emellett graffitit sem láttam, sem a járművökön, sem a falakon, bizonyára szigorúan ellenőrzik és büntetik. Amúgy a bkv visz ki a szigetekre is hajóval, nem drágább, mint a rendes közlekedés. Valahogy mégis rentábilis nekik a dolog, meg tudják oldani. Mit csinálnak jobban?

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

No, a hosszú hétvégén továbbfejlesztettem tavaly összeszedett svéd ismereteimet Göteborgban. Szuper hétvége volt, a nap is nekünk sütött, rengeteget lehetett kirándulni, voltunk a Liseberg névre hallgató vidámparkban, meg minden.

Hosszabb beszámoló és képek ugyanitt, amint sikerül összepároztatnom a telefonomat a laptoppal, amit fél órája nem sikerül... Nehéz ez a pároztatás biznisz...

UPDATE: képek itt (link)

Aki még nem nézte meg a Titánok harcát, az NE tegye. Elvesztegetett idő. Ez a film tipikus példája annak, hogy mitől lesz szar egy film. Az még hagyján, hogy egy kanyi titán nem sok, annyi sincs benne. De a párbeszédek annyira gagyik, hogy az már fáj, és ennél még eggyel kiszámíthatóbb az egész sztori. Tele van deus ex machinákkal, semmi nincs sem megmagyarázva, sem felvezetve. Csak úgy "van". Lécci lőjék fejbe a forgatókönyvírót!

Nem tudom, mi van velem, olyan nyúzott és fáradt vagyok, pedig nem kéne. Végre itt a tavasz, a paradicsomkák már a hatodik-nyolcadik levelüket növesztik az erkélyen, süt a nap, lehet szoknyát venni, meg minden.

A tegnapi német dolgozat sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam - de legalább megtanultam, amit kellett.

Ma egy izgalmas találkozóm lesz, természetesen új dolog, remélem, magával ragad majd, mert most picit beszorultam egy kátyúba.

Csütörtök óta nem néztem internetet, sőt, monitort. És nagyon jól esett... A Mátrában most kivételesen gyönyörű idő volt, úgyhogy nem maradhatott el a kirándulás sem, lélegzetelállítóan szép erdei utak, kedves kis falvak, friss levegő, barátok... Minden, ami kell.

Kicsit furcsa is volt visszajönni a nyüzsibe, de telve vagyok energiákkal, úgyhogy pörgök. Holnap német témazáró, pénteken pedig utazás Göteborgba!

Tegnap azt hittem, szétdurranok. Nagyon régen ettem ennyire tele magam... de nem lehetett ellenállni. Két hamburger, egyenként 15 dekás, rácson sütött marhahúspogácsával, megpakolva minden földi jóval (saláta, paradicsom, hagymakarika, uborka). Nyamm!

Amúgy a beszélgetés is jó volt, van egy zseniális regényszereplőm a későbbiekre talonba.

Ma indulok a Mátrába, hétfőn leszek legközelebb.

Az általam szervezett pénteki céges lok buli szerintem nagyon jól sikerült, sőt, talán maradtunk volna még, ha nem zár be a hely. Nem lehet ezt kiszámítani, tavaly már 10 felé szállingózott mindenki... Mindenesetre szerintem jó volt, az újak is belerázódtak hamar, a régiek meg már ismerősként üdvözölték egymást, így elérte a célját az egész.

Csakhogy sajnos már pénteken éreztem, hogy nincs minden rendben, aztán az egész hétvégém elment a lázzal + torokfájással + orrfújással. Pedig végre kezd értelmesen szép és meleg idő lenni, most kéne kimenni, aztán még mindig otthon vagyok. Tényleg! Tapasztaltam egy rendkívül meglepő dolgot: elmentem a dokihoz, nem is nyitásra, hanem nap közben, és nem volt ott senki más! Hát ilyet még nem láttam. Abban a váróban mindig 10+ ember szokott ülni... Nem is értem. Az emberek szoktak le az orvos látogatásáról, vagy az orvosok lettek elérhetőbbek?

Mindenesetre a hétvégére meg kell gyógyulnom, mert megyünk megint a Mátrába, juhúú!

Azt hiszem, már írtam róla, de a legutóbbi rész is zseniális volt! A House, MD. hatodik szezonja az eddigi legjobb. Én is szeretnék ilyen jó forgatókönyvíró-csapattag lenni.

A valamivel korábbi elhatározásomban ma duplájára erősödtem.

Nehéz lesz így befejezni a regényemet, de a ráfordított időtől talán valóban méltó búcsú lesz.

Finom, sült sonka és tükörtojás reggelire, utána egy kis szavazás, utána elmentünk sétálni a Normafára, s ha már ott voltunk, akkor kedvünk támadt retúrjeggyel libegni a Libegőn, és nézni a város felett a borús fellegeket, de mosolyogni, ahogy alattunk terült el az egész világ. Egy örökkévalóságig tudnék ott ücsörögni összebújva... csak eleredt az eső, úgyhogy sietni kellett haza.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy a lengyel kollégáim pont most vannak letargiában az államfő lezuhant gépe miatt, mikor mi itt ünnepelünk... Beszéltem velük, azért úgy tűnik, nincs akkora vész.

Jó lesz.

Tegnap tavaszüdvözlő hamburger-parti volt nálunk, ami kiválóan sikeredett, mert szerencsére a nap is kisütött közben. Házi készítésű húspogik süldögéltek a rácson, házi készítésű almapálinka fogyott közben, hihi. Sőt, még a szomszédok sem hívták ki a tűzoltókat az erkélyen fellobbanó tűz miatt, úgyhogy minden klappolt.

Újabban amúgy megint mikrofonba beszélek, amit nagyon élvezek, mert jó újra a két évig tanultakat gyakorolni, persze felejtettem rendesen. De majd belejövök. És lehet, hogy a gyakorlás mellett más haszna is lesz.

A hétvégén megalkottam életem első zserbóját (kis segítséggel :). Azt kell mondjam, teljes sikert arattam vele. Nem a legkönnyebb süti, viszont very rewarding.

Ma, mikor bejöttem dolgozni, a kollégáim épp arról beszéltek, hogy a húsvéti hagyományok el fognak tűnni hamarosan, mert hogy senki sem tartja. Mindenki elmegy otthonról, a locsolás már egyáltalán nem dívik, a tojásfestésről nem is beszélve. Én csak annyit mondtam nekik, hogy _csakis rajtuk múlik_. Mert így is gondolom. A hagyomány nem attól hagyomány, hogy valaki fentről megmondja, hogy márpedig neked szombaton tojást kell festened és kész. Hanem azért, mert te magad érzed úgy, hogy ez erősíti a családi kapcsolatokat, és belefektetsz energiát, hogy megmosolyogtass másokat.

Én ezeket alkottam idén (hagymalevél volt a festék):

Hétfő este baráti közös húsvétolás-locsolkodás-evésivásra voltunk hivatalosak, több mint huszan örültünk a húsvétnak. Egy merő illatfelhő lettem, de az elképesztően tetszett, ahogy a fiúk kitettek magukért, és mindenki más locsolóverset mondott. És sok olyan, amit korábban nem is ismertem.

A könyv, amit most olvasok, Krzysztof Varga műve, zseniális. Minden magyar ember számára kötelezővé tenném. Egyszerre korrajz és tükör Magyarországról, az emberekről, a gondolkodásról és az életérzésről. Amellett, hogy kedveli a magyar embereket (maga is félig közülünk való), Magyarországot és Budapestet, kíméletlenül ostoroz, amikor úgyhozza a szükség - és persze dicsér, remélem, mások számára is észrevehetően.

Az eddigi kedvenc idézetem: "Odavagyok tehát a pesti trolikért. (...) Ugyanazt az útvonalat megtehetném úgy is, hogy mondjuk villamossal és metróval megyek, és azzal időt spórolok meg. A pesti trolik ugyanis lassan járnak (...). De nem akarok spórolni. Az időt átélni kell, nem pedig megspórolni, mert előbb-utóbb kiderül, hogy a lét inflációja amúgy is felfalja a megspórolt időt."

Ja, és az Így neveld a sárkányodat is nagyon jóra sikerült, szórakoztató, vicces, természetesen nem meglepő, viszont cserébe aranyos, és +1 pont a vikinges téma miatt. :)

A cégnél beszereztünk egy SceneIt játékot. Filmes kvíz randomgenerátorral, aranyos felépítés, változatos feladatok (nagyon jópofák, van képekből felismerés, színészek felismerése, egész 2 perces klippek, szókirakó, anagramma meg még nagyon sok más), nagyon jó kis játék. Egy baja van: kb. a filmek negyedét ismerem benne. Pedig én alapvetően filmismerőnek gondolom magam. Szeretnék olyan filmekből játszani quizt, amiket tényleg láttam, és legalább esélyem van a válaszra. Ugyanis sem tippelésből, sem szerencséből nem vagyok jó.

Azt meg elfelejtettem mesélni, hogy miközben a virágokat rendbe tettem, egyrészt ültettünk paradicsomokat meg jalapeno paprikát (kíváncsi leszek), és történt egy kis csoda. A muskátliágyásban találtam egy-két kis gazt, azokat kihúzogattam, de az egyiknek nagyon hosszú és mély volt a gyökere. Mikor elkezdtem óvatosan kihúzni, akkor egy visszataszító kis gumó is kijött a földből. Félretettem, megszeretgettem a muskátlikat, kitettem az erkélyre, és mikor takarítottam el a romokat, akkor fogtam fel: a "gaz" gumója tulajdonképpen egy makk. Azaz a "gaz" egy picike tölgyfa. Azt ne kérdezze senki, hogy került a makk a földbe, de tökre megörültem neki, azonnal földbe dugtam, és most dédelgetem őt is.

Hosszú idő után elégedett voltam a teljesítményemmel a hétvégén. A hétvégéket mindig nagyon élvezem, de a legritkábban tudok mindent elvégezni, amit eltervezek. Most viszont megírtam, amit meg kellett, megcsináltam, amire megkértek, és még a virágaimat is rendbe raktam!

Mindezt úgy, hogy szombat délben elindultam az Alma Materhez, Balatonalmádiba. Az osztálytalálkozó szerintem jobban sikerült, mint az ötéves, talán mert ennyi idő alatt már egyrészt napirendre tértünk a régi sérelmek fölött, másrészt valahogy jobban sikerült feloldódni. A 33-ból 18-an voltunk csak jelen, ami engem speciel meglepett, de az előző találkozóval ellentétben most inkább azt éreztem, hogy szinte mindenki a helyén érzi magát, és egyenesben az életét. Jól esett hallgatni a történeteket, mosolyogni a csetléseken-botlásokon, amelyek mindenki számára ismerősek, örülni a többiek örömének, és átadni a sajátomat. Sőt, egészen meglepődtem, mikor egy nem várt osztálytárs említette meg, mintegy mellesleg, hogy olvasott valamit a blogomban. Hű...

Nem sikerült mindenkivel beszélgetnem, de akivel igen, azoknak nagyon örültem. Azért ez egy különlegesen jó osztály volt, értelmes emberekkel, egyéniségekkel, még ha néha épp emiatt is voltak ellentétek.

Hajnalban értünk vissza Füredre, majd négy óra alvás után indultam haza. És még ilyen fáradtsági szint mellett is ügyesen tevékenykedtem vasárnap. Full extrás hétvége...

Első kísérletem igazolta az előzetes hipotézist: a férfiak, ha valamiről úgy gondolják, hogy az nem az ő dolguk/feladatuk, akkor sem tesznek semmit, amikor már katasztrófaveszély fenyeget.

A jövő héten új kísérletbe fogok: képes vagyok-e minden este egy órát írással foglalkozni. Hipotézis: nem. De azért megpróbálom.

Tegnap befejeztem egy hobbifordítást, amelyhez erősen kötődöm, és amely szerintem egész jól sikerült. Kíváncsi vagyok, lesz-e folyománya.

Közben kezdenek apadni a dolgaim szerencsére, bár még mindig van, amit tologatok magam előtt...

Azt hiszem, azt sem meséltem, hogy a hétvégén gimnáziumi osztály- illetve évfolyamtalálkozó lesz... Kíváncsi vagyok, kik lesznek ott, és kikkel lehet majd jól beszélgetni. Egylőre a szállással kapcsolatban még vannak aggodalmaim, de remélem, megoldódik ez is, mint minden.

Na, most nagyon kezdek elcsúszni. A hétvégén mindenképpen vennem kell egy nagy levegőt, hogy egyenesbe jöjjek. A fejem fölött kezdenek összecsapni a hullámok, túl sok a dolog, kevés a fóka.

Viszont a hétvégén láttam az Edge of Darkness-t (nekem tetszett), nem tettem rendbe a növényeimet, nem írtam meg egy novellát, ami most aktuálisan határidős, játszottam egy új, nagyon aranyos társasjátékkal (Red November a címe, és a kiindulási alap, hogy a goblinok is építettek egy atomtengeralattjárót...), megakadtam a regényemmel, és megérlelődött bennem egy komoly elhatározás.

Erre persze meg fogom kapni, hogy "peersze, te és a komoly elhatározásaid", de nem baj.

Ma meg a kezembe kaptam egy új általam szerkesztett könyvet, eztet:

Kiolvastam A viskó c. könyvet, amelyet a 30-as bulin kaptam ajándékba. Könnyed, gördülékeny olvasmány, gondolatébresztő képi és szövegvilággal. Persze csak akkor, ha valaki engedi, hogy az magával ragadja.

Én engedtem.

No, feltettem a céges gépre az ajánlott programot múlt hét kedden. Tehát álljon itt egy elszámolás múlt keddtől tegnap munkaidő leteltéig, hogy a céges gépemen mennyit munkálkodtam:

Leütött billentyűk: 162.254
Kattintások: 19.650
Egérmozgatás mérföldben: 2,07

Ijesztő... ez csak a munkahelyi gépem...

Sok-sok éve az agyam hátsó zugában csücsülő tudást igyekszem épp előrángatni, feleleveníteni. És lámpalázas vagyok, mint egy kisiskolás.

Háde mééééér állítják le a sorozatot, amit nézek? Nagyon szomorú vagyok... Milyen groteszk fintora a sorsnak éppen Spartacusnál rákot diagnosztizálni...

A hétvégén többek között megnéztük a 100 csoda kiállítást. MINDENKINEK KÖTELEZŐ! Még május másodikáig nyitva van. Okos, egyszerű, bonyolult, hasznos, kevésbé hasznos, gyógyító vagy diagnosztizáló, ökológia-elősegítő, szellemes és kreatív találmányok az űrkutatástól a gyerekjátékokig.

http://100csoda.hu/

Meg persze voltunk az Utazás kiállításon is, fájdítottuk a szívünket a menő lakóautókkal, összeszedtünk egy szatyor prospektust, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Ma leütöttem a 200.000-ik karaktert a regényemben. Úgy vélem, jár egy kisebb ünneplés...

Ma is kaptam bókot, ráadásul egészen nem várt irányból. Mint tudjuk, a bók ingyen van, de azért marha jól esett. :)

És ma beszéltem telefonon egy nagy emberrel is, aki izgalmas, új feladattal bízott meg - egyelőre szóban, remélem, komolyan gondolja. Kifejezetten jó péntek ahhoz képest, hogy már hullafáradt vagyok a heti megpróbáltatásoktól... így kell ezt, Sors, tudod te... Fel kell spannolni, hogy ne punnyadjak le ilyenkor. :)

Megnéztem újra az Abysst... nagy kedvenc volt régen, mind a témája, mind a szépsége miatt. Furi, már nem is emlékeztem egy pár dologra. Cameron le sem tagadhatná magát: amikor legelőször megjelenik a lila kis gép, annak a közepén egy Eiva-mag úszkált! :)

Ez a hét amúgy eléggé turbulens eddig, koránkelés, délután futkosás, későn este hazaérés, kicsit kifáraszt. Pedig tennivaló lenne elég, sőt, még azt is kijelenthetem, hogy sok.

Viszont tegnap beindítottam a szépülés projektet, egyelőre sikerrel: ma már kaptam is dicséretet. Jippi. :)

Egyszer tök érdekes lenne statisztikát csinálni arról, hogy mondjuk egy hónapon keresztül minden nap mennyi karaktert írok le...

A hétvégén farsangra mentünk, a téma a Jagermeister nyomán a narancssárga-fekete volt. Miután utánanéztem, hogy Maja, a méhecske méh léte ellenére narancssárga-fekete, megalkottam a jelmezünket. Szerintem nagyon aranyosra sikerült, a szárnyaim tetszettek a legjobban, még libegtek is, ha illegettem őket.

Amúgy sikerült küzdelmes útakon-módokon szereznem egy Starcraft 2 béta kódot, úgyhogy azt próbálgattuk kitörő és nem lankadó lelkesedéssel. Eddig is tudtam, hogy a Blizzard zseniális, de nem csalódtam most sem. Oldalakat tudok áradozni a cuccról, ami valószínűleg tökéletesen érdektelen a számítógépes játékokkal kevésbé foglalkozóknak, én meg magamnak elég feljegyzést írtam, hogy emlékezzek majd nagymama koromban, úgyhogy legyen elég ennyi: Warp Ray ftw!

Vajon elég-e egyetlen, telibe talált mondat egy közepesen megírt, nagyon lassan és unalmasan induló, de később beinduló, pár logikátlansággal küzdő, de mégis érdekes, átlagon aluli fordítással és sok szöveghibával kiadott könyvben, hogy azt lehessen rá mondani: "Ez igen, ezt megérte elolvasni."?

Nekem elég.

Amúgy Banks: Játékmesteréről van szó.

Tegnap kaptam kézhez a könyvet, amit legutóbb korrektúráztam. Jó volt meglátni, jó volt kézbe venni, és ami még jobb: első és második kinyitásra sem találtam benne hibát. :)

A péntekem elég sűrű volt: kora reggeltől egész nap leltározni voltam a kollégákkal a raktárunkban - ami egyszerre volt izgalmas és unalmas élmény. Több száz termék több ezer darabját átszámolni mindenképp feledhetetlen. :) Aztán futottam az Alma Materbe, ahol is régi ismerősökkel találkozhattam. Még mindig nagy élmény visszamenni a Múzeum körútra, ahol annyit sétáltam anno...

Szombaton végre sikerült szánkóznunk, valószínűleg megcsíptük az utolsó lehetséges időpontot ezen a télen, mert ma már minden elolvadt. De akkor még nem, és nagyon jót kirándultunk. Vasárnap pedig kint ebédeltünk a leányfalui teraszon, szabad ég alatt! Hát azt hiszem, ilyet se csináltam még február 21-én... hihetetlenül szépen sütött a nap.

És még egy hír: pénteken sikerült beszereznünk egy kis borkészletet, a választékot írótárs-kolléga Raon figyelmébe ajánlom. :)

Ma meg ilyen nap van... Most épp a Bleeding Me-t hallgatom az S&M albumról, és nem találom a lelkierőmet.

Egy órán belül kaptam hírt egy halálról és egy születésről... Milyen furcsa az élet, döbbenet. Ráadásul mindkét eset azonos keresztnévhez kapcsolódik a lelkemben. Most picit meg is vagyok zavarodva.

Hosszú projekt volt, de befejeztem végre a nappali szekrényének üvegfestését. Szerintem szép lett. :)

Íme:

A hétvége amúgy gyönyörűen telt, inkább nem is dicsekszem, elég pár jegyzet-szó magamnak: rózsacsokor, szív alakú pancake, normafai séta...

Tegnap sikerült végre összeülni személyesen a kedves író kollégákkal egy általam kitalált új kötettel kapcsolatban... Egész jól sikerült, szerintem lesz belőle valami, mert csak egy embernek nem tetszett a koncepció. Sok érdekes és hasznos ötletet sikerült hozzátenni az eredeti ötlethez, úgyhogy kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. Lehet drukkolni. :)

Azt hiszem, többen olvasnák ezt a blogot, ha mindig leírnám az álmaimat... Hmm, lehet, meg is teszem. :)
Mindenesetre álljon itt a tegnap esti "produktum"... Elemzést nem kérek. :)

***

Homeless voltam, de nem a büdi fajtából, hanem a hippi verzió. Egy társasház liftjében mentem felfelé, ahogy csukódott be az ajtaja, mosolyogtam a biztonsági őrökre. Aztán kiszálltam a liftből, a folyosó végén kinyitottam az ablakot, és kiléptem a párkányra. Azon végigoldalazva eljutottam egy elég tágas erkélyre, itt volt a hadiszállásunk, nekem, és hippibarátaimnak, kb. 5-en laktunk ezen az erkélyen. Nekem még külön sátram is volt, benne mindenféle rongyok függönynek használva, stb.
Az erkélyről egy hatalmas erkélyajtó és több ablak is nyílt volna egy lakásba, de az üvegekre mindenhol katedrális-hangulatú, teljesen átlátszatlan matricákat ragasztottak belülről, és be volt zárva. Az itteni beszélgetésből kiderült, hogy mi azért lehetünk ezen az erkélyen, mert ezt a család, akik benn laknak, sosem használják, mindent bezártak és bereteszeltek, sőt, leszögeltek, ami erre az erkélyre visz. Mert egy férfi, egy nő és egy gyerek alkotta a családot régen, de a nő leugrott az erkélyről, és a férfi emiatt teljesen bezárkózott a lányával. Amikor idáig jutottunk a beszélgetésben, láttam a matricán túlról egy kicsi kezet.
Aztán másnap, mikor ugyanígy mentem "haza", láttam, hogy szétdúlták a sátramat. Kérdeztem a többieket, hogy ki volt, erre ők mondták, hogy a ház biztonsági őrei észrevettek, és kutattak a holmijaim között, valamint keresnek és üldöznek. Mindjárt itt vannak.
Úgyhogy természetesen menekülni kezdtünk, előbb le az utcára, majd egy közeli, elég mély tóhoz. Beugrottunk a tóba, mondván, hogy ott nem követnek majd bennünket. Persze rosszul gondoltuk: követtek azok továbbra is. Úsztunk a tök mély tóban, de én elég jól láttam a víz alatt.
És ekkor legfrissebb tagunk, akit nemrég vettünk be a csapatba, azt mondta, hogy tudja a megoldást. Úsztunk tovább, mint az állat, és előbb-utóbb megpillantottunk egy csomó hatalmas, kb. három méter hosszú, angolnaszerű meztelencsigát úszkálni a tóban. Nem gusztustalanok voltak, inkább barátságosak és kedvesek, mint a Végtelen történetben. Na, legújabb társunk rápattant az egyik hátára, megfogta a csápjait, és befogta az orrát, erre a csiga "meglovagolhatóvá" vált, s így, mindannyian egy csigát fogva magunknak, leráztuk az üldözőinket...:)

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Na, kellett nekem örömködni: megfáztam pénteken. Pontosabban valószínűleg letüsszentett valaki. Még mindig fújom az orrom.

De a hétvége azért kiválóan sikerült, minden tervemet sikerült megvalósítanom J szülinapjára. Ennek keretein belül például láttam őt egy Subaru WRX STI 2008-as raliautót vezetni ralipályán, nagyon menő volt! Az az autó nagyon durva, már a hangja is mélyen morog, de ahogy megy!...

Hihetetlen, hogy már megint február van már, azaz eltelt egy hónap a 2010-ből is, és nem vagyok előrébb a dolgaimmal, mint korábban. Sajnos sok a dolog...

Jaj tényleg, erről jut eszembe, részt vettem egy pszichológiai műhelymunkában, amely a kreativitás és a depresszió összefüggését vizsgálja. Itt van az eredmény összefoglalása, szerintem érdekes:

http://gondolatoknaploja.freeblog.hu/archives/2010/02/04/Muhelymunka_eredmeny/

Tegnap este kipróbáltunk egy saját készítésű társast (na, nem én készítettem, csak ötleteltem bele picit), és olyan kedves meghittséget éreztem az A4-es lapról kivágott fél centis excel-csíkok mint "kártyalapok", a kézzel rajzolt tábla és a mókás kinder-figurák mint bábuk láttán, amit nem lehet igazán szavakba önteni.

Több mint egy éves projektet vettem most elő: egy szekrény üvegtábláinak szebbé tételét. A minta már megvolt rég, csak az elhatározás hiányzott. Most bepótoltam, s elkezdtem üvegfesteni. Jó móka, majd mutatom az eredményt. Nem kell nagy bonyolultságra gondolni, csak egy-két virág lesz. :)

Életem nagy részében igyekszem elkerülni az olyan szituációkat, amelyek szerencsén múlnak. Ez már megszokás, a korábbi tapasztalatok alapján. Ilyenkor egyáltalán nem is zavar mások szerencséje, sőt örülök neki.

Viszont ha olyan szituációba kerülök, ahol mégis valós esélyem van egy kis szerencsével előrébb jutni, akkor nagyon tud bosszantani, ha valaki más "nyer". Illetve nem is bosszant, inkább lehangol. Hogy egy szerencsés húzás/dobás/gurítás stb. miatt ő kiáll abból a sorból, ahol a küszködők vannak, én pedig küszködöm tovább.

Pedig amúgy furcsa, ésszel pontosan tudom, hogy csak annak van igazi gyümölcse, igazi értéke, amin látszik a befektetett munka... mégis, néha el tudnám fogadni a sorstól, ha járhatnék a könnyebb úton. Nem kell mindig. Néha.

Mert amúgy az élet nagytotáljában igazán szerencsésnek mondhatom magam, csak ezek a kis dolgok...

Tegnap ment a tévé, miközben festegettem, sajnos pont a Széf, amit egyébként is rühellek, mert intellektuális vetéllkedőnek merik nevezni. De ez, amit láttam, azt hiszem, vitte a prímet.

Kérdés: "Milyen, I. Szent Istvánhoz kötődő eseményt ünneplünk augusztus 20-án?"

Már a kérdés megfogalmazása is szánalmas, egy jóravaló magyar embernek elég lett volna annyi: "Mit ünneplünk augusztus 20-án?", és akkor is lehangolna, hogy ez a kérdés elhangozhat akármilyen vetélkedőn.

De itt nem volt vége. Az első lehetséges válasz megérkezett: "szentté avatták". Hősünk, egy lányzó, szintén meglepődhetett a kérdésen, mert kissé megszeppenve felelte: "Hát augusztus huszadikán az államalapítás ünnepe van..."

És itt jön a csúcs: Balázs válasza. "Le vagyok nyűgözve!"

Édes Istenem, ma Magyarországon az lenyűgöz egy műsorvezetőt, hogy egy magyar polgár tudja, mi van augusztus 20-án?

Tegnap az utolsó ajándék is eljutott a gazdáihoz, úgyhogy most megmutatom, mivel töltöttem a szabadidőm jelentékeny hányadát tavaly november közepétől karácsonyig. A hímzés volt a hosszú idő, különösen, mert a belső párnák varrásához és töltéséhez, valamint a díszhuzat varrásához kaptam segítséget. :)

Íme:

Ebből sajnos kimaradt a hetedik párna, aminek a befejezése 24-e után történt meg, de nem kevésbé sok szeretettel csináltam:

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Szívkirálynőnek öltöztem farsangra, J pedig az Őrült Kalaposnak. :) Jó sokat dolgoztunk a jelmezeken, szerintem jó is lett. A buli is jó volt, nehézkes indulása ellenére. Képet keveset csináltam ezúttal, és még az elejéről. Itt:

http://picasaweb.google.hu/maanji/Farsang1#

UPDATE: itten is vannak képek

http://picasaweb.google.hu/manofalvi/Farsang2010#

Amúgy még annyi történt, hogy végre nyertek az emberek a cylonok ellen, valamint volt egy inspiráló, elemző és lélekbúvár beszélgetésem az írásról. Ahol is először mondtam ki életemben: gyáva vagyok. Úgyhogy most feladtam a leckét magamnak, sok mindenen kell gondolkodni.

Van új telefonom. Nagyon menő, egyelőre előre köszönök neki, és magázzuk egymást... De ismerkedünk. Mindent tud, mi szem-szájnak ingere. Emellett még könnyű és vékony is, szóval szép.

Amúgy egy Nokia E52.

 

Nem értem, miért lepődnek meg folyton azon, hogy én nem vagyok otthon dél után 1-kor. Vagy kettőkor. Ennyire meglepő, hogy munkában vagyok, és dolgozom?
Ma egy csomagküldő hívott fel a lakásunk előtt, hogy:
- Jó napot, csomagot hoztam, de azt konstatáltam, hogy nincs otthon.
Ezekkel a szavakkal. Mondom, ja, dolgozom.
- És holnap is dolgozni fog?

No comment.

 

Elkezdtem olvasni egy könyvet. Már rögtön az első mondat megfogott:

"Zörrenés hallatszott, nyílt a műhelyajtó, egy viharlámpa nyomult be rajta, egy vastag kendőbe bónyált test, és a tél nyelve úgy nyúlt utána, éhesen és falánkan, mint egy farkasé."

De az aktuális kedvenc bekezdésem ez:

"Augusztus vége felé járt, fél kilencet ütöttek Aradon a toronyórák, de a forróság, amely a hónap elejétől tartott, alig engedett. A dolgok most lehelték vissza magukból a nap hevét, amelyet egész nap magukba szívtak, s a hőség szinte őrjáratokba állva csavargott az utcákon. A fák levelei poros és béna szárnyakkal csüngtek a fákról, az ablakok sarkai szivárványszínűre vakultak, s egyáltalában nem lehetett tudni, mi lesz kint a határban a kukoricákkal, mert oly szárazok voltak már, mintha mezőtűz perzselte volna el őket. A bihari hegyek felől jött ugyan valami kis szellő, de útközben az is annyi meleget szedett fel, hogy mire ideért, mindennek lehetett mondani, csak hűvösnek nem. Akit elért, úgy érezte, mintha valami kiszáradt patakmeder ásítását fognák fel fáradt idegei."

Eszméletlenül lírai, és mégis mennyire mindenki érti, hogy miről van szó! Mennyire emberközeli, mennyire jól mondja el, amit szárazon leírva nem is tudnánk átérezni.

Én azt mondom, kell a prózai szövegekbe is egy kis líraiság. Anélkül sótlan.

Pénteken megnéztem a Doktor Parnassust. Egész érdekes volt, és ahogy megoldották a Heath Ledger által még nem felvett jeleneteket, az brilliáns. A szürreális képek, színek, hangulatok is megfogtak, picit úgy éreztem magam, mint édesapám képeit nézegetve. Csak ugyanaz a szomorúság fogott el: ez a film jó eséllyel nagyot fog bukni, és nem fog kelleni az embereknek. "Túl elvont"... Vagy nem?

Szombaton kirándultunk egy jót, nem volt most túl hosszú, de legalább friss levegőt szívtunk, és új helyeket láttunk. Már akkor lehetett érezni, hogy jön a hó nemsokára... Ma reggel pedig megint tündérország lett az ablakon túl. Kinéztem, és a fák ágain ott pihentek a hópelyhek, mintha egy festő festette volna meg az ágak harmonikus vonalát egy kis fehérrel.

Vasárnap pedig leszedtük a fát. Mindig sajnálom egy picit őket, viszont most sokat segített, hogy a mi fánk még egyáltalán nem dobta el a leveleit, sőt, gyakorlatilag egészen úgy nézett ki, mint egy élő fa. Leszedtük, ledobtuk szegényt az erkélyről, és odaállítottuk a kuka mellé. Ma reggel viszont megláttam szép havasan, még mindig zölden, és arra gondoltam: talán most nem annyira szomorú.

Az Avatar OST zseniális!

Amúgy is kedvelem a filmzenéket, és megszámlálhatatlan postot írtam már a zeneszeretetemről, a rám gyakorolt hatásairól, és nem véletlen ez a dalszövegírás iránti vonzalom sem. Tanulni sosem tanultam hangszeren (életem egyik "ha-visszamennék-másképp-csinálnám" dolga), és zeneelméletből is rossz vagyok, de arra emlékszem, hogy rengeteg bakelitlemezünk volt otthon, amikor kicsi voltam, és mindig ment valami. Klasszikusok is, de az akkori nagyok is.

Az I See You betétdal pedig könnyfakasztó zanzája az egész filmnek. James Horner, le a kalappal előtted (mondjuk ezt eddig is tudtuk)!

A hétvége nem úgy zajlott, ahogy elterveztem, de legalább pihentem sokat. Most szerencsére nyugi van körülöttem, így tudok koncentrálni a fontos dolgokra.

Közben megnéztem a Sherlock Holmes-t, nagyon tetszett. Na, ilyen sztorit nem fogok tudni én soha írni, ennyire koherens és minden részletében kidolgozott nyomozós sztori... hű. Meg persze a szereplők, a hangulat és a szokásos Richie-féle megoldások is tetszettek. És végre nem volt deus ex machina, mint a többi filmjében.

Az jutott eszembe tegnap, lekopogom, kopp-kopp, de úgy néz ki, valahogy egészségesebb lettem. Most hirtelen 2008-ra nem emlékszem, de 2009-ben nem voltam beteg. Egyáltalán. Kis megfázás se.

Ez azért eredmény, mert korábban sokszor betegeskedtem, és a szeptember-október tuti megfázás volt. Aki ismer, tudja, hogy rémesen köhögtem ilyenkor, mert anno középiskolában kihordtam lábon egy tüdőgyulladást, valamint a manduláim sincsenek fényes állapotban.

Node mindenesetre most jónak tűnik a helyzet, Sőt. 2010-ben is ez a terv.

Történnek jó hírek bőven (ami önmagában is egy jó hír). :)

Egyrészt egy szereplőm valószínűleg meg fog jelenni kártyában. Remélem, ez a mondat elég sejtelmesre sikerült ahhoz, hogy se ne lőjem le a poént, se ne haragudjanak meg érte, ámde lyukas oldalat okozzon az illetékeseknek.

Másrészt pedig úgy tűnik, beérett egy dalszövegem. Részletek esetleg később, de lesz egy koncert februárban, amelyen az én szövegem is el fog hangozni. Izgulok nagyon.

No, az újév eddigi vívmányai: megnéztem a BSG Razort, ami tetszett, és egyre jobban kezdek elmélyedni a BSG univerzumban (és a társasjáték is nagyon jó így három játék után).

Emellett rendet raktam a kb. 2 hónapja gyűlő kupacban az asztalomon, most minden a helyén és csillog-villog. Sőt, rendet raktam a ruhásszekrényemben is, végre elöl vannak a téli cuccok, és hátul a nyáriak (időben...)

Projektek vannak, bábáskodom könyvek felett, írogatok, meg minden, szóval van mit csinálni.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

No, 2009-nek nemsokára vége. Végeredményben jó kis év volt, sok-sok élménnyel-tapasztalattal, meg persze néhány olyannal, amit nem szerettem volna, hogy megtörténjen. Minden bizodalmam 2010-é, készültem sok-sok fogadalommal is (többek között a lényegi rész: most már tényleg megírok egy regényt a jövő évben), de már önmagában is tetszik ez a szám. Nem középen van a két nulla. Osztható hárommal. Szép kerek. Meg minden ilyesmi.

Úgyhogy mindenkinek boldog, élményekben és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok. Jövőre ugyanitt. :)

Azt hiszem, én mindig azt élvezem a legjobban, ha az én ajándékaim célba találnak. Tény, sokat készülök és gondolkodom, de valahogy mindig jobban szerettem nézni, ahogy a szeretteim kibontják a kis agyszüleményeimet, mint a saját tulajdonképpeni ajándékbontásaimat. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy azoknak ne örülnék, sőt! Idén is nagyon menő és jó dolgokat kaptam. De azt hiszem, az enyémek is célba értek, és ez jó érzéssel tölt el.

Sokat lustultam, rengeteget aludtam, pihentünk, néztünk filmeket, meg minden. A Battlestar Galactica c. társasjáték kapcsán megnéztem az első két hosszú részt, és tetszett... Persze ahhoz, hogy megnézzem mind a hat évadot, már elhatározás kell, majd meglátjuk.

Ja, és persze rengeteget ettem. Kidurran a pocim. De ha egyszer annyira fiiiinom volt minden! :)

Eleve utálok késni. Soha életemben nem késtem annyit, mint tegnap. És mindezt sikerült pont akkor előadnom, mikor egy ismeretlen ismerős dedikálni kért fel. Egy cirka harminc perces utat sikerült megtenni gyakorlatilag másfél óra alatt. Egyszerűen hihetetlen, hogy ha leesik egy kis hó, akkor az egész város elfelejt közlekedni. Furcsa módon mindenki épp ekkor válik agresszívvé, amikor pont ilyenkor kellene inkább óvatosabbnak és előzékenyebbnek lenni.

Amúgy egész rég dedikáltam, úgyhogy most volt egy kis energiám értelmes szöveget beleírni. Jó lenne, ha lenne már új könyv, amit lehet...

Holnap már nem dolgozom, csak karácsonyfa-díszítés, süti-sütés és készülődés. Aaaaaaaaaannyira jó lesz...

Tündérországban jártam a hétvégén... A nagy hóesés örömére azonnal vágtattunk Dobogókőre szánkózni, és betojásszép volt!

Képek itt

Amúgy maga a hó leesése érdekes élményt hozott, mivel épp akkor még a városban voltunk, és fel kellett caplatni a hegyre autóval. Szuzi legnagyobb hőstette volt ez, mikor is már a hókotró is elakadt előttünk, egyesben szlalomozva fullgázon csúszkálva gyökketővel azért is felértünk. Menő volt...

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

James Cameron bácsi csinált nekem filmet. :)

Köszönöm.

Megkaptam a Hegyvidék kártyámat.

Nagyon szeretem a jó és értelmes kezdeményezéseket, le a kalappal. A kerületet is nagyon szeretem, ahol lakom.

A hétvégén két születésnapot is megünnepeltünk, és mindkettő jól sikerült, azt hiszem. Most viszont már ezerrel kell készülni a karácsonyra, mert kicsúszom az időből. Azért a fanyalgók kedvéért megjegyzem, hogy ez a készülődés számomra édes és kedves esemény, nagyon szeretek ajándékok keresése vagy készítése közben a leendő megajándékozottra gondolni, eszembe jutnak kellemes emlékek, mosolygásra késztetnek, stb. Szerintem erről szól ez az egész.

Még nem jártunk a Vörösmarty téri vásárban, de majd azt is megejtjük, a már hagyományossá vált sültkolbász-evés és forraltbor-ivás ki nem maradhat. :)

Én az asztali naptárak híve vagyok. Az outlook és társai valahogy sosem fogtak meg, nem szeretem kattintással előhozni a programjaimat, jobb szeretek csak oldalra pillantani, egy kedves papírnaptárra, és azonnal látni, mi a helyzet.

Minden év végén, mikor megveszem a következő évi asztali naptáramat, átírom az előzőből a fontos leendő eseményeket, megjegyzendő dolgokat. És ilyenkor óhatatlanul visszalapozom az ez évi eseményeket, miket írtam fel, hova mentem, miket csináltam... Ez mindig olyan jó és kedves élmény, újra gondolni azokra az emberekre, akiknek születésnapjuk/diplomaosztójuk/bulijuk volt, stb...

Azt hiszem, ez az év mégsem lesz a kedvencem. Sok-sok szuper dolog történt, csak a mérleg másik oldalára is került jócskán. A 2010-es szám viszont szimpatikus...

Megint pezsegni kezdenek a dolgok körülöttem. Ez jó: szeretem belevetni magam a munkába, mert akkor nem jutnak eszembe hülye gondolatok.

Ismeretségi köröm két tagja is továbbadta az elérhetőségemet szerkesztéssel/korrektúrával kapcsolatban. Ez azért jól esik, mert azt jelenti, egész jól csinálom. A projektek ráadásul izgalmasak, és van is kedvem csinálni őket.

Csak ne lenne ennyire addiktív az Elements nevű játék...

Elnézést a tegnapiakért, mint kiderült, az én hibám volt, hogy nem ment az oldal.

Mindenesetre a hétvége jó vegyes lett: pénteken egy lakásavató buliba voltunk hivatalosak. A fűszert az adta, hogy kitaláltam: beöltözöm mikuláslánynak, csupa pirosba, mikulás-sapival. Osztatlan siker volt, azt hiszem...

A szombat elég rosszul indult. Minden józan érv ellenére elmentem egy meghallgatásra egy stúdióba. Lehúzás volt az egész, a befizetett pénz kellett csak nekik. A szinkronrendező kiment (!), amíg produkáltam... Furcsa, hogy mégis szomorú lettem. Most sem találtam meg azt a dolgot, amiben egy picit tehetségesebb vagyok az átlagnál...

De utána jóra fordult, nagyon finom ebédeket főztünk mindkét nap, meg elkezdtünk karácsonyi vásárolgatni, olyan jó hangulatom lett. :) Az adventi koszorú és kalendárium mellé most már a szerettekre gondolás közben sétálgatás is megvolt. Hjaj, nagyon várom a karácsonyt, tökjó lesz!

Vasárnap pihengettünk és mikulásoztunk, kaptunk csomagocskákat mindenféle földi jóval. Sőt, rájöttem, hogy ez az időszak egyben ZSELÉS SZALONCUKOR-időszak is, nyammm!!! Egy baj van vele, nem bírom abbahagyni.

Az elmúlt idők leglélekemelőbb élményét éltem át ma: egy idős néni megkért, hogy kísérjem át az úttesten. Természetesen segítettem neki, és nagyon örültem. Egyrészt mert segíthettem, másrészt viszont mert a néninek még volt hite az emberekben megkérni valakit, és nem esett el az úttest közepén.

Hihetetlen, hogy megint december lett - bár azt hiszem, ezt minden évben leírom. Mondanom sem kell, hogy az újévi fogadalmamat ismét nem sikerült teljesítenem, ami azért már felettébb bosszantó. Mostanában nagyon rövidnek tűnnek a napok, és fáradékonynak is érzem magam, lehet, hogy azért, mert már akkor sötét van, mikor elindulunk hazafelé...

Viszont egy kedves barátom vett egy kezdő Kiválasztottak (M.A.G.U.S. kártya) kezdőpaklit, és én lettem a mentora, és ezt most nagyon élvezem, hogy utánanézek, hogyan is kellett játszani... Volt idő, mikor kéthetente mentem versenyre, most pedig egy pakli összerakása is egyelőre nehézséget okoz, viszont jó ránézni a régi lapokra.

Az újak persze már nincsenek meg egyáltalán, tetemes összeget kellene beruháznom, ha újra lépést akarnék tartani a kiadásokkal... úgyhogy megmarad nosztalgia-hobbinak. Viszont annak most nagyon jó. És ha már kártyajáték, most azt is nagyon élvezem, hogy ez csak rajtam múlik, ha elveszítem, és nem szemben ülő, az asztal balanszáról mit sem látó játékoson.

Eddig sosem csináltam úgy adventi koszorút, hogy legalább az alapot ne vettem volna. Most azt is eszkábáltuk, aztán belefűztünk sok fenyőágacskát, egy-két tobozt, és szerintem nagyon szép lett. Meg is gyújtottuk az elsőt. Meg csináltunk ajtódíszt is, magyal- és csipkebogyó-díszítéssel.

Pénteken nagy megtiszteltetés ért: egyelőre kicsit megelőlegezve a dolgokat, de megörököltünk egy szeretet-szimbólumot. Még mindig úgy gondolom, hogy nem érdemeltem/tük meg, de majd "belenövünk".

Szombaton beadtuk az almakomposztot a pálinkafőzdébe, úgyhogy ilyenünk is lesz. Hát, kíváncsi vagyok. Aztán meg hosszú idő után találkoztam a fél-húgommal. Anélkül, hogy belemennék bonyolult családi dolgokba, elég annyi, hogy kellemes élmény volt találkozni egy tizenhat éves lánnyal, akit utoljára hat évesen láttam...

Vasárnap áztattuk magunkat a strandon, meg pihentünk, meg koszorút készítettünk. Szóval jól éreztük magunkat.

Na, ezt is megértem. Sok-sok gyakorlás, anyázás, egyhangelrontás, meg miegymás után végre hiba nélkül eljátszottam a Kryptonite c. számot Guitar Hero 5-ben. :D Jó, csak hardon, és basszusgitárral, node akkor is. Nekem eredmény.

Boldog szülinapot, Tina. Sokáig voltál a kedvencem, és még ma is a példaképem. Le a kalappal előtted.

(Amúgy velem semmi különös, jó beszélgetések, jó indulások, sok csinálnivaló, és éldegélés.)

Nagyon jól sikerült a megnyitó, és szerintem gyönyörű a kiállítás, amit anyu tart dec. 6-ig az Uránia moziban. Mindenki megdicsérte az általam hordott ékszereket, ez is megerősített abban, hogy jó karácsonyi ajándékot találtam ki anyunak. Hihi.

Na, az úgy volt, hogy felvetődött: ne szomorkodjunk itt a harmadik X környékén, hanem két barátnőmmel inkább szervezzünk egy közös szülinapi partit azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk és ismernek mindhármunkat.

Sokat készültünk, sokat izgultunk, de maga a készülés is élmény volt. A szombati buli pedig nekem emlékezetes marad életem végéig. És ezt is szerettük volna. Szerintem nagyon jól sikerült, csináltunk egy kis vetélkedőt is, amelyben rólunk szóló kérdések voltak...

Képek később, most sok a dolog.

Édesanyámnak jövő hétfőn, nov. 23-án kezdődik a kiállítása az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A megnyitó 17:15-kor lesz, a kiállítás december 6-ig látogatható. Gyönyörű ékszereket lehet majd látni, illetve vásárolni.

Jöjjön, aki tud!

Banános pancake kakaóval megszórva!

 

(Amúgy hétvégi képek fent)

A hétvége sűrűre sikerült, furcsamód mégis úgy érzem, mintha rengeteget pihentem volna. A héten sok tennivaló volt, és sok találka, sokat kellett sütni-főzni, nem mintha egy percre is rossz érzés lenne, sőt. Csak azt gondolná az ember, hogy a hétvégére már elmegy az ihlet és a vágy a sütögetésre, de nem. Csináltunk magyaros muffint (kolbászos-baconös-paprikás), "cserepes husit" és amerikai típusú pancake-et, a dundi palacsintát. Kaptunk Kanadából igazzy maple-syrupot, nyamm.

Szombaton pedig hatalmasat kirándultunk a Pilis-tetőre, de valami sorsszerű lehet, mert megint tejfehér köd borította a hegyet, és megint nem láttunk szinte semmit. Viszont találkoztunk paplanernyősökkel, akik nem mertek felszállni ekkora ködben, úgyhogy jól megfigyelhettük őket. Meg láttunk őzikéket is!

Vasárnap pedig Leányfaluztunk, ami mindig szuper. Igazából várom a karácsonyt.

Mostanában hogy, hogy nem, a vendégeinkkel olyan komoly témákról beszélgetünk, mint hogy miért haltak ki a dinoszauruszok, és hogy miképp lenne lehetséges az űrutazás más galaxisokba. Meg ilyenek. Vonatkozó témában mostanában láttam egy zseniális előadást (remélem, nem linkeltem még, lehet, hogy túl lelkes vagyok):

http://www.youtube.com/watch?v=7ImvlS8PLIo

Valamint azt már említettem, hogy nemrég olvastuk Bill Brysonnak a Majdnem minden rövid története c. könyvét, amely szintén megfogott, és nagy hatással volt rám. Azt hiszem, szeretem, hogy tájékozott vagyok valamennyire ezeken a frontokon - még úgy is, hogy sci-fit nem tudok írni belőle.

Szeretem a Holt Költők Társasága c. filmet, meg én aztán tényleg Carpe Diem, meg minden... de azért néha érzem, hogy be kell lassítani, meg nem olyan jó ám az, amikor futnak a napok, mint a gyalogkakukk. Az előbb még október volt, és szépen kiszámoltam, hogy mennyi napom van, ha el akarok készülni dolgokkal, aztán most meg puff.

Viszont vannak saját sikereim, meg barátaim sikerei meg szeretteim sikerei, úgyhogy tulajdonképpen még elégedett is lehetnék. Remélem, hosszú távon mindenki jól is jár.

No, a hétvégét Egerben és környékén töltöttük egy kis utószezoni wellnesseléssel. Maga a hotel is eléggé fel volt szerelve vonatkozó dolgokkal, mint például medence, jakuzzi, szauna, mindenféle infra-, fény-, só és egyéb kabinok, úgyhogy a péntek estét így töltöttük. Szombaton átmentünk Egerszalókra, ahol egyrészt egy frissen épült gyógyfürdő van (mint kiderült, még nincs teljesen felépülve, de azért nagyon jól éreztük magunkat) egy egészen egyedi látvány, felszínre tört sós termálvíz közelében (a só ki is csapódott, és a hidegben gőzölgött, nem mindennapi látvány). Emellett azt olvastuk, hogy ezen a hétvégén Egerszalókon Márton-napi vigasság van, azaz a borászatok kóstolóval és libazsíros kenyérrel várják a látogatókat. Meg is találtuk az egyik borászatot, én végigkóstoltam négyféle bort, vettünk is (egy rendkívül finom cuvée-t, egy cserszegi fűszerest és egy rizlinget), és zsíroskenyérrel fejeztük be a túrát. Most már nem fogunk jövőre szomjazni se, éhezni se. :)

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Ha véletlenül kifogynék az ötletekből:

"Your title is: The Cyber Wars

In a post-apocalyptic Soviet Russia, a young farm boy with dreams stumbles across an exiled angel which spurs him into conflict with humanity’s selfish nature, with the help of a sarcastic female techno-geek and her condescending tone, culminating in eternal love professed without irony."

Ide katt a Fiction Generator-ért. :)

Szegény Jeff picit összeomlott, úgyhogy a pofija le lett fagyasztva későbbi felhasználásra.

A hétvégén Egerbe megyünk egy kicsit pihenni, nagyon jól fog esni, azt hiszem.

Amúgy csak a szokásos: sok a fennforgás, kevés az idő. De megtaláltuk egymást egy régi ismerőssel Facebookon, ami szintén jóság.

Íme, ő Jeff:

Szerintem nagyon cuki lett. A belsejéből meg csináltunk pumpkin pound cake-et, kiválóan sikerült. Félelmetes, hogy már november van...

Én azt mondom, mindennek megvan az oka. Így annak is, ha meghiúsulnak a terveim, meg annak is, ha képtelen vagyok jól megírni egy nyomorult első fejezetet. Már csak azt kéne tudni, mi az, mert eléggé lehangol.

Ma volt egy furcsa beszélgetésem egy kollégámmal. Elkezdte mesélni, hogy hallgatott egy rádióműsort hajnali 1-3-ig. Beszélgettünk, aztán visszatértem a dologra, és mondtam neki viccesen, hogy milyen elvetemült, hogy hajnali 1-3-ig hallgat rádióműsort. Mire ő azt mondta, hogy majd ha lesznek gyerekeim, akkor majd én is értékelni fogom azt a kis nyugit, amikor a gyerekek már alszanak az egyik szobában, a feleségem (illetve az én esetemben a férjem) a másik szobában, és végre egy picit azt csinálhatok, amit akarok. Mire én azt válaszoltam, hogy valószínűleg ebben a szituban én épp ájultan feküdnék a férjem mellett, hogy pihenjek egy kicsit.
Azt hiszem, nem értette. Akkor mondtam, hogy a nőknél szerintem másképp van. Akkor ő azt mondta, hogy a nőknek is szükségük van egy kis szünetre néha, például az ő felesége hat éve van a gyerekekkel. És hogy nekem naiv elképzeléseim vannak erről.

Lehet, nem tudom. Azt hiszem, először sikerült gyakorolni az új erényemet, miszerint nem adok tanácsot senkinek, aki nem kéri.

Olyan jó volt újra világosban ébredni... nekem valahogy akkor van reggel, ha már odakint világos van. Nem tudom, ki találta ki, hogy töröljük el az óraátállítást, de mélységesen ellenzem.

A hétvége nagyon jól telt, rengeteg érdekes kvízt fejtettünk meg, sokat játszottunk, keveset kirándultunk, és gyönyörű időt fogtunk ki egészen kivételes módon. Pullóverben lehetett kint játszani a teraszon, nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen. A mátrai levegő fantasztikus, igazán feltöltődtem. Most amolyan "minden rendben van" érzésem van, ami nagyon jó. Kell a télhez egy kis energia.

Ja, és magyarnak lenni jó. Video itt.

Elfelejtettem beletenni a kenyérsütőbe a lapátot, és a reggeli finom meleg kenyérke helyett egy összetöppedt vizes liszt-tömb keletkezett, a tetején a fel nem használódott élesztővel.

Ebből is látszik, hogy mennyi minden van a fejemben... teljesen szétszórt vagyok, csomó hülyeséget mondok és csinálok, mikor vendégek voltak nálunk, az első dolgom volt felborítani egy vízzel teli vázát...

Jól fog esni egy kis pihenés, azt hiszem.

UPDATE: interjú készült velem...

Navééééégre! Minden egyes nap azt hittem, hogy rendben lesz a honlap, azért nem tettem fel egy egyszerű html oldalt, hogy "karbantartás alatt". Az történt ugyanis, hogy tárhelyet váltottam.

De most már remélhetőleg minden rendben.

Az agyam szétreped, annyi újságolnivalót kellett megjegyeznem itt a szilencióban...

Először is jelentem: kész a lakáska! Hosszas körülményeskedés után végre az utolsó karnis és függöny is a helyén, minden elrendezve, happyness. :) Már megvoltak az első vendégek is, akik a teljesen kész lakást látták... Csináltunk nekik zseniálisan finom pizzát is.

Aztán meg voltam a Budapest Jazz Klubban egy új együttes, a Anahita bemutatkozóján. Kicsit személyes vonatkozásban, ugyanis nekik írtam két dalszöveget (amit még nem adtak elő, tehát majd meglátjuk). Mindenesetre tetszettek. :)

Meg barátnőimmel kitaláltuk, hogy nem szomorkodunk majd, amikor a 3-ik X-be lépünk, hanem inkább megünnepeljük egy kis bulival, úgyhogy annak szervezése is folyamatban. Remélem, jól fog sikerülni, elég sok ökörséget találtunk ki, nem kell minket félteni. :)

Aztán meg mostanság focimeccset nézek. Újra érdemes drukkolni a magyar csapatoknak. Az egyiknél már fel is kellett állnom, annyira izgalmas volt...

Húúú, még rengeteg minden van, ahogy eszembe jut, írom. De holnap indulunk megint Mátrába barátos elvonulásra, úgyhogy legkésőbb vasárnap jelentkezem megint.

Ahhoz képest, hogy nem szeretem a sorozatokat, most már hármat nézek rendszeresen... De hát muszáj.

- Clone Wars 3D: hát ez kötelező ugye SW miatt
- The Big Bang Theory: zseniális, és nekünk csinálták, akik értünk minden geekséget
- House MD: ütős karakterek, szórakoztató/elgondolkodtató párbeszédek, lenyűgöző és élvezetes

Emellett most megnéztünk egy kis minisorozatot is, a The Lost Room-ot, az is tetszett, bár nekem hirtelen volt a vége. Furcsa, de ezekből is rengeteget lehet tanulni az írásról. De azért már nem szeretnék több sorozatot az életembe...

Meséltem? Nem meséltem? Írok dalszövegeket. Sajnos angolul, de azért egész jól megy. Sőt. Igazából élvezem nagyon.

A hétvégén végre tudtunk pihenni egy keveset, nagyon nehéz és hosszú volt az előző hét. Viszont még tudtunk strandolni is, na, az aztán a menő, októberben strandolni... :)

Megérkezett az ősz, de egyelőre nem érzem rátelepedni a lelkemre. Sőt, igazából örülök neki, várom a sok kirándulást, kályharopogásos meghittséget, forralt bort, összebújást...

Megint kezd sok lenni a dolog, picit lassítanom kéne. Annyi szálon futnak az események, hogy egészen elfáradok péntekre, és ez senkinek sem jó. Nem szeretnék fásult lenni.

Szóval a hétvégén Erdélyben jártam, amelynek elsődleges célja az volt, hogy drága nagymamám hamvainak egy részét visszaadjuk szülőföldjének.

Képek itt.

Pénteken hajnali négykor indultunk, délután értünk oda. Vasárnap pedig reggel indultunk vissza. A kettő közt rengeteget ettem, sok kedves ismerőssel és néhány eddig ismeretlen rokonnal és baráttal találkoztam. Egészen spirituális élmény volt visszatérni az őseimhez, a gyökereimhez. És végre sikerült egy csomó eddig homályos foltot tisztáznom a rokoni kapcsolatokban.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Meglátogattuk a kilencvenkilenc éves Ilonka nénit, aki már gyakorlatilag vak és majdnem süket. Anyu odament hozzá, és jó hangosan azt mondta neki:
- Csókolom, Kati vagyok!
Mire Ilonka néni első kérdése:
- Magyarországról?...

És olyan csillogás volt a szemében, hogy én hatódtam meg. Hát ennyire szeretettel gondolnak ránk, az anyaországra? És mi milyen hálátlanok vagyunk...

Az erdélyi útról bővebben később írok.

Belefogtam egy új, egyelőre elég izgalmas, és emellett meglehetősen nehéz projektbe. Mint mindig, most sem árulok el többet, amíg nem konkretizáltam, de fordítás.

Ja, és azt hiszem, azt is elfelejtettem megőrizni az utókornak, hogy korrektori munkát is vállaltam. Szintén elég izgalmas a dolog, mert a szerző külföldön él. Természetesen ha megjelenik a könyv, amely felett bábáskodom, akkor mindenképp szólok.

Ha bárkit megbántottam volna, Isten látja lelkem, nem akartam. Látszik, hogy sose leszek író. Szarul fogalmazok.

Péntek reggel indulunk Erdélybe. Eléggé kivagyok.

No, van saját honlapja az új sorozatnak, klikk.

A hétvégén amúgy a Deák tér környékén egy amúgy egész jól sikerült musical-éneklős estén jártam. A Padlásból a Fény év távolság közben picit el is pityeredtem.

A hétvégi jóság ezúttal a wokban készült gyömbéres-currys, mazsolás-káposztás csirkemell darabok volt rizzsel. Íme:

Valamint azt is elfelejtettem említeni, hogy a gesztenyelevelek lassan barnulnak a munkahelyem mellett, és a kövér kis gesztenyék már potyognak az aszfaltra. Lehet gesztenyebábukat csinálni...

Körömcipőm halkan, monoton kopogott az aszfalton. A Deák tér. Budapest központja, ha úgy tetszik, szíve. Néhány bolt még nyitva, ínycsiklandó illatok szállnak felém. Aztán meglátom: még itt is, még a Deák téren is két vagy három bezárt üzlet. Ablakuk üresen ásít, néhány cetli az üvegen. Ez aztán a válság, ha még itt sem tudnak megmaradni az üzletek...

Az aluljáróban fiatal srác csellózik. Mindenki elrohan mellette. Én rámosolygok, és egy kicsit megállok, hogy hallgassam. Hová megy a világ, ha egy csellósnak az aluljáróban kell zenélnie? Mellette három-négy hajléktalan fekszik alig két méterre, alszanak. Bűzük megzavarja a csellójáték hallgatását, így továbbsietek a metró felé.

És csóválom a fejem.

Tegnap megnéztem a District 9-t. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Amellett, hogy igen komoly problémákat feszeget, még jól is lett megcsinálva. Ismét rádöbbentem, mennyire kiscsirke vagyok én történetalkotásból. Ami amúgy sem megy jól mostanában.

Tegnap végre a kezembe foghattam a kedden megjelent Viharfaló titkát. Rég láttam a saját nevemet a borítón, jól esett.

Azt meg elfelejtettem mesélni, hogy a névnapomra kaptam egy nagyon szép ezüstgyűrűt, amely egy sárkányt mintáz. Nagyon tetszik, viszonylag gyorsan hozzámnőtt. Meg persze kaptam sok-sok szép virágot is, lassan nem férek a párkányokon.

A hétvégén volt szerencsétlenségem elolvasni egy, a magyar nyelv ősi eredetéről szóló nyelvészeti (?) munkát, amelyben nem kevesebbet állít a szerző, mint hogy az ősmagyar nyelvből alakultak ki az európai nyelvek. Az hagyján, hogy példáiban csak indogermán nyelveket hoz (angol, német), tehát a görög, a latin, a szláv nyelvek eleve smafu, de a tudományosságnak még a szikrája is hiányzik a szövegből. Félreértés ne essék! Szerintem a magyar nyelv a legszebb a világon, és imádom is. De azt nem szeretem, mikor laikusok próbálnak nyelvészkedni, és párhuzamokat belelátni szavakba.

A kedvenc mondatom a tanulmányból (ja, ráadásul angolul volt, hogy szegény külföldieket is fárassza vele): "Changes like these happen in a language during thousands of years..." Ez mint tudományos magyarázat egyes hangzóváltozásokra. Hihi.

Amúgy a hétvégénk sűrű volt: moziünnep (megnéztem a Public Enemiest, jól elhúzták sajnos, de azért a két színész jól alakított sztem), strandolás, unokatalálkozó (ez utóbbi kiválóan sikerült, sajnos nem volt jelen Nagyi minden unokája, de úgy tűnik, tényleg képesek leszünk az Ő tiszteletére rendszeresíteni ezeket a kis összejöveteleket...). Sőt, kaptam ajándékba a névnapomra egy szuper könyvet, Blood of the Vikings címmel. A BBC sorozat ragja. Hát ez nagyon tetszik, sok-sok izgalmas fejtegetés lehet benne. Na, az például tudományos.

Tegnap végignéztük egy igen egzotikus utazás képeit, amelyek VIP-es régészkutatók és a velük utazó srác fotói voltak Szíriában. Több városba is ellátogattak, és rengeteget mesélt mind a helyről, mind a történelemről (keresztes hadjáratok, ókeresztények, miegymás). Rendkívül érdekes és tanulságos volt... furcsa, hogy mi, európai emberek eléggé egy kalap alá vesszük az arab országokat, és azt hisszük, nincs ott semmi, csak szemét meg kosz meg sivatag. Hát ez nagyon nem így van. Örülök, hogy láttam ezeket a képeket.

Tegnap játszottam Guitar Hero 5-öt. Nagyon tetszik! Furamód ebben a dobolás is jobban megy, de a gitározást is legalább annyira élvezem, mint korábban. Jól esik újra zenélni, még ha ilyen hendikeppes módon is (amúgy épp a minap láttam egy kézre felhúzható motorikus bigyót, ami megtanít zongorázni...).

Amúgy a szinkronos tali jól sikerült, bár elég kevesen gyűltünk össze, konkrétan az évfolyam fele. Felidéztük a régi szép emlékeket, megbeszéltük, kivel mi a helyzet, a többiek fel akarták olvasni a második Bíborgyöngyös novellámat fennhangon, ahogy anno felolvastunk a suliban (ez utóbbit alig sikerült megakadályoznom), eszembe juttatták, hogy anno kedvenc tanárunk, Seprődi Kiss Attila elolvasta az egyik novellámat annak ellenére, hogy kijelentette, szerinte a nők nem tudnak írni... és mégis tetszett neki (legalábbis elég őszintének tűnt). A mostani időkben még egy ilyen emlék is jól esik.

Aztán meg hugimék sikeresen átköltöztek a hatodik kerületbe, albérletbe a bérlőtársakkal. Tegnap voltam náluk, teljesen az elvárásaimon felüli volt a lakáska. Nagyon tetszett, kedves, felújított, hangulatos. És még tornázni is lehetett benne, szóval fullextra.

A környezetemben élő emberek életének jobbá tételére irányuló projektem sosem szűnik, ennek keretein belül a legújabb akcióm, hogy folyton teljesen rongyosra gyűrődött pénzzel a zsebében lófráló kollégámnak megmutattam a pénzcsipesz intézményét. Az ember legyen picit igényes alapon.

Tegnap viszont visszafogtam magam, mikor két gyerek rugdosott a cég előtt egy pet-palackot a járdán, és nem szóltam rájuk, hogy ugye kidobják a legközelebbi kukába... Ejh, én se vagyok már a régi.

Szombaton maratoni társas-nap volt, 5 órát tartott a Trónok harca játék. De nekem nagyon tetszett, főleg az, hogy nincs benne kocka. Meg persze az, hogy az egyik kedvenc világomon játszódik. Kevés eltéréssel sikerült prezentálnunk a könyvek történéseit. És végül a Greyjoy-ok nyertek.

Vasárnap még strandoltunk, szerencsére a vihar és a rossz idő megvárta, míg kistrandoljuk magunkat, úgyhogy még napoztunk is. Ma viszont már elég kaki az idő.

Mára szerveztem szinkronszínész-osztálytalit, remélem, jól fog sikerülni. Sok minden van mostanában, és a múlt hét is úgy telt el, hogy mégis úgy éreztem, nem csináltam semmit... Megint sok a várakozás.

Hosszas előkészületek után, két hét múlva megjelenek! Lássátok szümtükkel a kiadó Előkészületben rovatában...

Van szép bannerem is, ide klikkelve lehet megnézni, a blogomba sajnos nem fér el. Ha valaki nagyon kedvel engem, és van lehetősége, lehet a bannert kitenni, meg terjeszteni az igét...

Baz Luhrmann - Everybody's Free (To Wear Sunscreen)

Ladies and Gentlemen of the class of '99

If I could offer you only one tip for the future, sunscreen would be it. The long term benefits of sunscreen have been proved by scientists whereas the rest of my advice has no basis more reliable than my own meandering experience...I will dispense this advice now. Enjoy the power and beauty of your youth; oh nevermind; you will not understand the power and beauty of your youth until they have faded. But trust me, in 20 years you'll look back at photos of yourself and recall in a way you can't grasp now how much possibility lay before you and how fabulous you really looked....You're not as fat as you imagine. Don't worry about the future; or worry, but know that worrying is as effective as trying to solve an algebra equation by chewing bubblegum. The real troubles in your life are apt to be things that never crossed your worried mind; the kind that blindside you at 4pm on some idle Tuesday. Do one thing everyday that scares you Sing Don't be reckless with other people's hearts, don't put up with people who are reckless with yours. Floss Don't waste your time on jealousy; sometimes you're ahead, sometimes you're behind...the race is long, and in the end, it's only with yourself. Remember the compliments you receive, forget the insults; if you succeed in doing this, tell me how. Keep your old love letters, throw away your old bank statements. Stretch Don't feel guilty if you don't know what you want to do with your life...the most interesting people I know didn't know at 22 what they wanted to do with their lives, some of the most interesting 40 year olds I know still don't. Get plenty of calcium. Be kind to your knees, you'll miss them when they're gone. Maybe you'll marry, maybe you won't, maybe you'll have children,maybe you won't, maybe you'll divorce at 40, maybe you'll dance the funky chicken on your 75th wedding anniversary...what ever you do, don't congratulate yourself too much or berate yourself either – your choices are half chance, so are everybody else's. Enjoy your body, use it every way you can...don't be afraid of it, or what other people think of it, it's the greatest instrument you'll ever own... Dance... even if you have nowhere to do it but in your own living room. Read the directions, even if you don't follow them. Do NOT read beauty magazines, they will only make you feel ugly. Get to know your parents, you never know when they'll be gone for good. Be nice to your siblings; they are the best link to your past and the people most likely to stick with you in the future. Understand that friends come and go,but for the precious few you should hold on. Work hard to bridge the gaps in geography and lifestyle because the older you get, the more you need the people you knew when you were young. Live in New York City once, but leave before it makes you hard; live in Northern California once, but leave before it makes you soft. Travel. Accept certain inalienable truths, prices will rise, politicians will philander, you too will get old, and when you do you'll fantasize that when you were young prices were reasonable, politicians were noble and children respected their elders. Respect your elders. Don't expect anyone else to support you. Maybe you have a trust fund, maybe you have a wealthy spouse; but you never know when either one might run out. Don't mess too much with your hair, or by the time you're 40, it will look 85. Be careful whose advice you buy, but, be patient with those who supply it. Advice is a form of nostalgia, dispensing it is a way of fishing the past from the disposal, wiping it off, painting over the ugly parts and recycling it for more than it's worth. But trust me on the sunscreen...

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Nagytakarítás kész... a virágaim is egész jól túléltek, kicsit megszeretgettem őket is. Még egy-két apróság van vissza, meg a beköltözött minihangyák kiirtása, és kész is.

Az élet azért, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, szép.

Szombaton harmadikok lettünk a lecsófőző versenyen! Én a kiskukta szerepét alakítottam, meg a hazavezető lány szerepét. Mindkettő kiválóan ment.

Vasárnap pedig még egy utolsót strandoltunk, aztán összepakoltunk, és hazaköltöztünk kis lakásba. Jó volt látni az ismerős színeket-illatokat, de egy nagytakarítás az mindenképp érik erre a hétre.

Amúgy meghívtak egy játékra erről a blogról. A lényege, hogy az épp aktuálisan olvasott könyv 161. oldalának 5. mondatát kell beidéznem. Íme:

"Olwen erőt vett magán, és az alkarvértjére pillantott: a kahrei időmérő bezúzott üvegcséjéből pergő homok füstként olvadt át az esti szélbe."

Stafétát nem adok, mindenesetre sorsszerű mondat. Épp a hétvégén beszélgettünk róla...

Tegnap megnéztük az Inglorious Basterds-et. Végre valami! Zseniális alakítások, bravúros forgatókönyv, eszméletlen párbeszédek. Well done.

Asszem azt is elfelejtettem mesélni, hogy kiolvastam Ken Follett könyvének folytatását, Az idők végezetéig-et. Na, az is rendkívüli élmény volt. Minden mindennel összefügg, a szereplők életfonalai olymértékben összegabalyodnak, hogy az zseniális. A sorsimádatom ujjongott közben.

Meg tegnap megvettem végre két év szemezés után a Trónok harca társasjátékot is. George R.R. Martin világát amúgy is kedvelem, és remélem, a társas is jó lesz. A sok bigyót kipakolgatni nem volt egyszerű...

Tegnap véglegesítettük is a következő irományom borítóját. Izgulok nagyon a fogadtatás miatt...

Aztán meg... szeptember lett. Ez azért szörnyű. Még csak most kezdődött a nyár. Meg az év. Meg minden.

Társaságban lenni: oké. Dolgozni: oké. Mosolyogni: oké. Egyedül sétálni vagy ülni a villamoson és gondolkodni: nemoké.

Amúgy zajlik az élet, megyek ide-oda. Vannak terveim, és vannak fogadalmaim. Furcsa, hogy mintha elevenebb lenne a világ most, ugyanakkor mintha értelmetlenebb is lenne. Picit elveszettnek érzem magam.

One less angel on Earth, one more in Heaven...

Teljesen gügye vagyok, majdnem elfelejtettem megírni a múlt hét egyik legnagyobb élményét.

Leányfalun rengeteg villa van, és akad egy, amely önkormányzati tulajdonban van, és eddig mindig zárva volt. A múlt héten azonban egy napra megnyitották az érdeklődő közönség előtt. A villát Sorg Antal építtette és építette, mivel építész volt. Az épület, és maga az egész kert, telek gyönyörű. Teniszpálya, pavilon, garázsok, maga a ház pedig mediterrán hangulatot árasztó verandás, vadszőlővel befutott, gyönyörű nagypolgári villa. És nincs is olyan rossz állapotban, persze azért rá kellene költeni egy-két százmilliót....

Természetesen az a tervem, hogy megveszem. :)

Amúgy pedig a héten ápolónővé avanzsáltam, sajnos J valami vírusos nyavalyában senyved. Én eddig nem kaptam el, viszont találtam áfonyát az egyik gyümölcsösnél, rögtön vettem is. Kell az a C-vitamin.

Ahogy jöttem haza ma ebédből, feltámadt a szél. A gesztenyefák már elkezdték hullatni a leveleiket. Hogy elment ez a nyár, meg egyáltalán...

Viszont ígéretet kaptam, hogy szeptemberben megjelenek újra. Az is valami... Még akkor is, ha már májusban készen voltam vele.

Furcsa dolog... van, amikor az ember annyira egyértelműnek vesz dolgokat, hogy el sem gondolkodik róla. Aztán van, hogy az ember egy csomót gondolkodik dolgokon, csak valami miatt nem jól. És aztán van, hogy egyszer-kétszer, mikor épp nem gondolkodik, megvilágosodik. Nem érti, hogy miért is gondolta másképp régebben.

A hétvégén jól eltűntem, elnézést. De cserébe jó volt. Huszadikán szomszédolás-parti, pénteken Szárszón barátokkal Balatonban ücsörgés plusz evés-ivás-beszélgetés plusz tócsnievés plusz vírusos megbetegedés elkerülésére tett sikeres kísérlet, szombaton szólni elfelejtés miatti grízestészta-parti kihagyás plusz sznobbuli, vasárnap Dr. House ötödik szezon maratoni befejezés.

Ez amúgy nagyon tetszett, mármint az egész szezon. Na, azok, akik ezt a forgatókönyvet írják, nem kispiskóták. Sokat lehetne tanulni tőlük. Ha lenne lehetőség és ha lenne cél.

Asszem inkább megyek és nevelgetem a növényeimet. Az való nekem, nem az írás.

A hétvége slágere a svájci sajttal-sonkával-spenóttal rakott penne volt, eszméletlen finomra sikeredett. De ez előtt szombaton végre ismét tudtunk találkozni a barátokkal, így végre minden norvég vásárfiát odaadtunk a címzettnek. Jó volt, régen maradtunk már vendégségben éjfél utánig, de sok volt a beszélnivaló. Amúgy én vezettem haza, és Szentendrénél valahol szembejött egy fekete kutya a sávomban, de megoldottam a helyzetet, úgyhogy nem történt semmi izgalmas.

Örülök ennek a rövid hétnek, mostanában keveset sikerül pihenni, magammal foglalkozni. Valamit valamiért, persze...

Még ne legyen már rossz idő! Az embernek rossz kedve lesz tőle, pedig sok a dolog, pörögni kell.

Budapest-Szentendre-Leányfalu viszonylatban már nagyon profi vezető vagyok, tegnap jól sikerült beszélgetős-sörözős parti után én voltam a sofőr. Nem mintha bánnám.

Néha meglepődöm, hogy már megint augusztus van. Az előbb kezdődött a nyár! És egyre húzódik egy kis meglepetés, amit még tavasszal írogattam. Nagyon szeretném, ha már napvilágot látna, és írhassak róla...

Még Norvégiában támadt az ötletem, és azt hiszem, elég jól sikerült a tegnapi program. Öt lány elhozta a szekrény hátuljában porosodó, nem használt ruháit, középre dobtuk, és túrtunk. Azt hiszem, mindenki elégedetten távozott, nekem is lett egy csomó új cuccom. Az egész kellemes és vicces kis program volt, a kezdeti megilletődöttségen hamar túljutottunk. Akadt olyan ruhadarab, amiért kapkodni kellett, és persze olyan is, ami nem kelt el - ez utóbbiakat majd továbbadjuk a szeretetszolgálatnak.

Szóval minden szempontból jövedelmező volt ez a kis esemény, évente meg kell ismételni!

Huszadik, jubileumi koncert. Jóóó volt! Mindenki eljött: a sikoltozós lányok, a kopasz headbangerek, a hosszú hajú léggitárosok, a csukott szemmel élvezkedő lilaködösök, a földtaposós lányok, a csápolós, nyakban ülős lányok (moi), a pogósok, a külföldi mindenevők, a csajokat stírölős kamubóléneklősök, a részeg botladozósok, de még a tizenhárom éves rajongó lányok és rajongó családok kézenfogva is...

Ezt a kis videót mindenkinek ajánlom megnézésre, mint vonatkozó vicces tananyagot:
http://www.youtube.com/watch?v=WfBMmGLckAE

Szóval sokan voltunk, jól éreztük magunkat. Viszonylag közel férkőztem a színpadhoz, de csak ezt sikerült:

Rock'n'Roll!

No, a hétvégén is sikerült (Dr. House maraton közben) továbbfejleszteni sütési tudományunkat: megtanultunk pie-t készíteni!

Azok, akik előfordulnak nálunk, most csukják be a szemüket, mert nekik fogunk csinálni még ilyet sokszor, annyira megtetszett...:) Amúgy a fent látható példány egy nagyon finom fahéjas-gyömbéres-szerecsendiós apple pie.

És azok kedvéért, akik ezt megjegyeznék esetleg, NEM, ez nem almás pite. Az almás pite és az amerikai típusú apple pie között sok-sok különbség van.

Én a Gödörben eddig nem jártam, csak nappal elmentem mellette esetleg. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi ember összegyűlik ott esténként. Jól esett a nyüzsgés, a többnyelvű hangzavar - rég volt már ilyen. Megünnepeltük a kollégám kisfiának a születését. Bár el kellett jönnöm hamarabb, így is találkoztam régi ismerősökkel és a szakma tagjaival. Egész új élmény volt.

Háhá, megérkezett a szőlőszezon, végre tele lehet tömni a bendőmet szőlővel! Megérkezett a munkahelyem melletti zöldségeshez is az áru, úgyhogy a barackok már csak másodhegedűsök lehetnek.

Amúgy a szőlő azon kevés szavak egyike, amikkel régen hadilábon álltam helyesírás-ügyileg. Általánosban volt egy Szöllősi vezetéknevű osztálytársam, és ez aztán teljesen összekutyulta a fejemben a hosszú és rövid ő-ket, meg az l-ek számát... Azért mostanra sikerült megtudni az igazságot. :)

Amúgy Ken Follett Katedrálisának folytatását olvasom, és nagyon tetszik. Hihetetlen, hogy az a fickó mennyire meg tudta tervezni a könyvét: minden mindennel összefügg, ezért akár egy egyszerű ember sorsa is grandiózussá válhat. Ebben nagyon nagy ez a könyv. És persze a stílusa is jó... Tanulni lehet tőle.

Update: elfelejtettem írni, hogy tegnap eszméletlen jégeső kapott el minket. Épp a tónál voltunk strandolni, amikor kopogni kezdett a fejünkön, úgyhogy elmaradt a fürdés. Hazafelé Mózesként választottuk szét a vizet a Tahi-Leányfalu úton... Izgalmas volt.

Ültem a tóparton, mélyen beszívtam a víz és a fák illatát, csodáltam a vízfeleszín apró fodrait, a tükröződő majdnem-teliholdat, és szemmel követtem a két falevélből alkotott kis vikinghajót, és hatalmasat sóhajtottam. Az élet szép.

A beszámolóban elfelejtettem megemlíteni, hogy mit olvastunk végig az úton. Egy zseniális könyvet, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Tudománytörténet egy újságíró stílusában, de meglepő tudományos igényességgel. Bill Bryson: Majdnem minden rövid története (A Short History of Nearly Everything) a címe, és hihetetlen jó példákkal, élvezetes stílusban beszél a föld történetétől a nap-föld távolság kiszámításán keresztül a mikrovilágig mindenről, amire ember rájött a világunkkal kapcsolatban. De ennek történetét is leírja, a tévhiteket, a tudományos vitákat, mindent. Csak ajánlani tudom.

Amúgy kiköltöztünk Leányfalura, nagyon jó érzés az erkélyen aludni a szabad ég alatt, annyira jó, hogy nem a betondzsungelben töltjük a nyár további részét! Nagyon élvezem, és a lelkemre is egészen kiváló hatással van. Aztán írásügyileg is mindenféle fennforgás van, annyi a tennivaló, hogy zsong a fejem.

Viszont frissült a bibliográfiám is! Megjelent a Bíborgyöngyök 2-ik kötete, hosszas érlelődés után.

No, alant a napló, a képekért pedig klikk ide.

2009. 07. 10.

Budapest-Hamburg kishíján megvolt, soha életemben nem utaztam még ennyit egyszerre. Lelkileg egy csomót készültem rá, hogy majd ne aludjak el, és igyekezzek szórakoztató mitfahrer lenni. Negyed kilenckor indultunk, most negyed tizenegy, és Hamburgtól kb. 50 km-re egy kis faluban, Bispingenben vagyunk, a Hotel Troquet-ben. Az út, amellett, hogy rendkívül unalmas volt, tartogatott meglepetéseket is. Például egy 100-al száguldozó traktort… vagy mivel nyár van, most csinálnak minden felújítást a német autópályákon, ezért egy kb. 12 km-es szakaszon két betonfal között kellett mennünk, amely kb. olyan széles volt éppen, mint az autó… Kétszer álltunk meg, mindkétszer tankolni, különben egész jól bírtuk mindketten. Még akkor is kitartottunk, mikor elkezdett esni az eső olyan du. 5 felé, és onnantól majdnem végig esőben utaztunk. Kilenc után egy picivel értünk újra ki a felhők közül, és hihetetlen látvány fogadott bennünket: még egész magasan fenn volt a nap. Hiába, észak felé utazunk. :)

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Huh, na, visszaértünk. Majd felteszem a naplómat is meg sok-sok szép képet, elöljáróban annyit, hogy gyönyörű helyeken jártunk, sok mindent láttunk, jól elfáradtunk, kaptunk jó és rossz időt is, pillanatok alatt megszoktuk a hihetetlen élményt: a white night-ot, sokat kempingeztünk (a szó nyugat-európai értelmében), teljesen beleszerettünk a norvég vidékbe, és kiválóan éreztük magunkat úgy összességében.

Némi statisztika:
Megtett km: 8011
Külföldön töltött órák: ~340
Ebből világos: ~310 (!)
Ebből napos: ~150
Sátorban alvás: 5
Nem vitt dolgok száma: 1 (fakanál)
Elfogyasztott cerbona müzliszeletek: 23
Tévé vagy internet előtt töltött órák: 0,75
Készített képek száma: 1529 (majd kivonatolom nyilván :)

No, itt a kép a tervről, nem nagyon látszik, de legalább akkor nem lehet számonkérni. :) A tervezett állomások amúgy Hamburg, Roskilde, Oslo, Steinkjer, Rognan, Fredvang, Flaam, Stavanger és aztán haza. Aztán meglátjuk, mi valósul meg belőle.

Amúgy meg ismét Sors: a fickó, akinél lefoglaltuk a szálláshelyünket, épp idén májusban járt Budapesten. Tök vicces. És a szálláshelyünk épp attól addig szabad, amikor oda akarunk menni, se előtte, se utána. Mintha nekünk találták volna ki...

Na, nem írok már többet, majd csak utólag. Byebye :)

No, tegnap a kajákat is beszereztük, arról nem csináltam képet, de jó sokba kerültek :) Viszont az a terv, hogy az úton minimális költekezésre lesz szükség kaja ügyben.

Közben hatalmas terveim vannak az írásra is amúgy, meg most már van hozzávetőleges útvonalterv is. Lehet, hogy felteszek valami képet erről, csak hogy meglegyen. Aztán már össze lehet hasonlítani a véglegessel. :)

Péntek reggel indulunk a már lassan egy éve tervezgetett skandináv körútra. Igyekszem majd sokat fényképezni, de internet közelében szerintem nem nagyon leszek. Meglássuk. Mindenesetre készülődünk:

A fentieket szereztük be eddig tegnap (na nem mindent most vettünk, de azért elköltöttünk egy kis pénzt), alant pedig a próba-sátorállítás látható, a frissen szerzett hálózsákkal...

Asszem elfelejtettem megemlíteni, hogy múlt héten nyaralni voltam barátokkal Akarattyán. Az időnk nagyon jó volt, a víz meleg, barnaságot is szedtem magamra, meg feltöltődtem a nagyobb túrára, amire pénteken indulunk.

Volt napozás, röplabda, Ken Follett olvasás, Balatonban fürdés, bográcsban paprikáskrumpli/gulyás/miegymás főzés, vadhús-nyiszitálás, pincepörkölt-főző versenyen résztvevés, bacardi-cola ivás, kockapókerezés, meg persze nevetés, beszélgetés, miegymás.

Jó volt, sokat pihentem. Két dolog még:

Egyrészt most vezettem először több mint fél órát ismeretlen terepen, 5 emberrel. És nagyon jól sikerült!

Másrészt pedig itt vannak a képek, majd nemsokára csinálok nekik képaláírást is. :)

http://picasaweb.google.hu/maanji/Akarattya02#

Most már végre kicsi nap is van, a nyomott idő, és a lényegében haszontalanul töltött hét teljesen rányomta bélyegét a hangulatomra. Ilyenkor csak a Death Magnetic segít... (na jó, nem csak, de most is ez a kúra).

Amúgy két nap is vezettem egymás után, és nem éreztem magam közveszélyesnek, úgyhogy meg vagyok elégedve.

Cserébe viszont folyton megbántok másokat, pedig sem nem akarom, sem nem veszem észre. Elég lehangoló. Remélem, feltöltődöm pici energiával a jövő héten.

Az idő nem igazán kedvezett nekünk, de a Mátrában ez talán nem olyan gond (egyrészt - másrészt pedig megszoktuk már). Azért pénteken elmentünk Galyatetőre megnézni a kilátót, az jól sikerült; csak szombattól ütött be a hideg.

Két pókermeccsből kettőt én nyertem, egészen meglepődtem.

Amúgy jó volt, mint mindig: rengeteg nevetés, játék, beszélgetés, evés.

Mostantól a heti feladataim:
- minden nap felülni vagy nyújtani
- minden egyéb lehetséges módon csinosodni
- megbeszélni a fentiekkel, hogy jövő héten végig napsütés legyen a Balatonon

Ma végre leadom a projektet, amivel pár hónapja szívtam... a végére egészen megkedveltem, de azért ma nagy kő esett le a szívemről. Úgyhogy most jól megérdemelt pihenésre indulok, legközelebb vasárnap jelentkezem (lehet, hogy inkább hétfőn). Addig meg vár a Mátra! :)

Hosszas könnyezés és figyelmeztetés után, amikre persze én szépen legyintettem, a szemem begyulladt. Legalábbis a bal. Eddig nem tudtam, hogy van olyan, hogy szemkenőcs. És bele kell kenni a szemembe, rá a szemem kis golyójára. Tök durva. Viszont helyreráz, remélhetőleg.

Amúgy meg hosszas kálvária után ismét szabad lettem. Tegnap madarat lehetett velem fogatni.

A hétvégén két napra Európa eperfővárosává vált az amúgy picike Tahitótfalu. Ami ráadásul régen két falu volt. Akkora tömeg jött el, hogy én még nem is láttam ennyi embert arrafelé. Volt minden, dodzsemtől horgászásig, kürtőskalácstól ezüstékszerekig, és persze eper, olyan aromával, amit nem találsz a tecsóban. Ezt az ottani termelők hozták a földről, mélybordó, gyönyörű epreket.

Amúgy zseniális idő volt, úgyhogy már napoztam is, strandoltunk, pihentünk, jó volt nagyon. És már csak egy kicsit kell dolgozni a nyáridényig.

Ja, és tök érdekes: vannak olyan munkások, akik szépen, tisztán dolgoznak, nem törik össze a csempét, hanem leszedegetik, kitakarítanak maguk után, egyenes vájatot vájnak a vízcsöveknek, és azt csinálják, amit a megrendelő szeretne. Micsoda új élmény!

Fogtam kézben új kétszázast. És meg vagyok elégedve. Nekem tetszik. Bár Károly Róbert is menő, és a Diósgyőri várban meg jártam is. De a lánchidas-kétszín fémpénz is tetszik.

Amúgy van mindenféle, de majd mesélek, ha lesz egy pici időm.

A hétvégén sok minden zajlott, de valahogy mégis úgy érzem, minden a legnagyobb rendben. Degeszre ettem magam germersdorfi cseresznyéből, ami már önmagában is elegendő jóság, de emellett olyan remek idő lett, hogy nemcsak kint aludtunk a teraszon Leányfalun, de kint is reggeliztünk meg minden, lehetett napozni megint végre. Picit kellett szervezkedni is, illetve inkább támogatni, mert egy elrepedt vízcső miatt nagy-nagy felújítások lesznek a házikóban, de nem ijedünk meg és kitartunk. :) Meg már rutinosak is vagyunk.

Meg persze mentünk szavazni is, az eredménnyel is meg vagyok elégedve, de előtte beugrottunk venni függönycsipeszt, és végre feltettem a függönyöket is a kis lakásban, azokkal is nagyon meg vagyok elégedve. Még egy karnis és két függöny hiányzik, de azt már beszerzem, akaratom acélos.

Furcsamód, vagy talán nem is olyan furcsamód, most gyorsan telnek a hetek, észre sem veszem őket, kifolynak az ujjaim közül. Várok ugyanis. A nyári széria június 18-án kezdődik majd, valahogy addig kicsit delíriumban tengetem a napokat. Jó lesz nagyon.

Részt vettem mostanában két pályázaton is, és egyiken sem nyertem. Úgy látszik, nem fogok meggazdagodni a művészetemből.

Jelentem, meglett a gyűrűm! Elbújt a táskámban, valószínűleg pakolás közben húzódott le az ujjamról. Azért örülök neki... egészen kezdett hozzám nőni.

Amúgy meg csak ennyit mondok: parmezános-oregánós-fokhagymás kenyér. Ilyesmivel szórakoztatjuk magunkat a dolgos hétköznapokon.

Beleharapni egy finom, roppanós germersdorfi cseresznyébe eszméletlenül nosztalgikus volt. Nyamm. Réfvülöpre emlékeztett.

A hétvégén rengeteget tudtam pihenni, és dolgos is voltam. A kaki idő és eső ellenére is sikerült strandolni, cserébe viszont elveszett a gyűrűm. Most állandóan a helyét piszkálom a mutatóujjamon.

Kicsit elment a kedvem mostanában az írástól. Nem tudom, miért, valószínűleg sok összetevő. Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy Gaimant olvasok angolul. Minden perce élvezet. Rájöttem, hogy rossz könyvvel kezdtem az angol olvasást, ez fennakadás nélkül megy.

Még sok apróság is történt, de azok most nem jutnak eszembe. Ma meg mindenki idegbeteg, már ki is akasztottak egy picit. Viszont kollégám meg kitalálta, hogy alapítsunk kiadót, és fordítsunk le angol nyelvű ponyvát ócsóér. :) Mondtam neki, sajna a könyvpiac helyzete se olyan jó Magyarországon... De azért vicces volt.

Túl vagyok életem egyik legkeményebb munkahetén, életemben nem csináltam még ilyen monoton munkát, és mivel két projekttel kapcsolatban is volt ilyen, a hetem csupa monoton munkából állt (egyik excel táblából a másikba sorok másolása manuálisan, online felületen legördülő menük segítségével több mint 300 report készítése, majd ezek egy másik online felületen való lejelentése, stb.).

Ez a hosszú hétvége nagyon megérdemelt. Mindenem fáj, a szemem könnyezik a fáradtságtól, és még a jövő hét is hajtós lesz. Na de aztán... jön a nyááááár!

Life Is Now

A legnagyobb és legizgalmasabb hétvégi projekt az eperlekvár-készítés volt. Amolyan dzsem-szerűt csináltunk, és eszméletlen fincsi lett. A tahisi eper egyébként is messzeföldön híres (remélem, idén is lesz eperfesztivál), és most már reggelire is ehetjük. Nyamm...

Meg voltunk kirándulni is a Csacsi-rétre, nagyon szép helyeken jártunk, csak most nem nálam volt a fényképező. Ami persze egy részről előnyös is, mert így premier plánban élvezhettem a természet csodás dolgait.

És persze kinn aludtunk a teraszon, friss levegőben, meg voltunk a bányatónál, villogtam az új, sárga-fekete, menő fürdőrucimban, meg minden. Szóval most ki vagyok pihenve.

Végre egy picit utolértem magam. Rengeteg a munka melóhelyen, rámszakadt 2.5 embernyi munka, picit ismerős még Falcon-időkből, de azért bírom. És most úgy tűnik, utol is értem magam, úgyhogy egy kis beszámoló az elmúlt napokról.

A hétvégét Dégen töltöttük, zseniális az a környék, gyönyörű természet, aranyos falu, Festetics-kastély, tó, nyugi, kacsák, tavirózsák, meg minden. Sütögettünk is, bár a szenet egy picit nehéz volt bedurrantani, de legalább fincsi volt, mivel annyit várakoztunk rá... Szóval jól sikerült nagyon.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Most csak erre futja:

http://picasaweb.google.hu/maanji/DegiHetvege#

Egyetlen öröm volt/van a kollégák elmenése körüli ürömben: lecserélhettem a régi, már akku nélküli kis köhögős laptopomat

erre a szépségre:

Igen, piros. :) De a lényeg, hogy kategóriákkal gyorsabb, kényelmesebb és könnyebb, ellenben nem Vista van rajta szerencsére, hanem még mindig XP. Egy napig tartott az átváltás, de most már kiválóan érzem magam az új kicsikével.

Így, hogy egyedül vagyok a "loc team", már nem olyan habostorta az élet. Kifolyik a szemem, ülőgumókat keltetek a fenekemen, és amúgy minden egyéb szempontból leterheltnek érzem magam a melóban. De hát evvan, nekem legalább van munkám...

Viszont nagy szám dolog történt: felkérésre írtam egy dalszöveget. Angolul. Magyarul jobban ment volna, de szerintem így se lett rossz. Most várom a visszajelzést, remélem, tetszett az embereknek. Kb. ezerszer írtam már, hogy a dalszövegírást mennyire szeretném kipróbálni, és most adódott rá lehetőségem. Persze én magyarul gondoltam... meg nem ilyen pörgős számra. De hát nem válogathatunk, örüljünk a lehetőségnek. :) Majd ha lesz saját zenekarom, akkor olyat írok, amilyet akarok.

Kivételesen nem mentünk Leányfalura a hétvégén. Többek között azért, mert ezt a hétvégét szántuk arra, hogy a "kész"-ség egy mérföldkőnyi állapotába hozzuk a lakáskát. És sikerült, eltekintve attól, hogy a díszlécragasztó elfogyott útközben, és még két falnyi díszléc felragasztása hiányzik. De volt képkeretfestés, ruhapakolás, bútorpakolás, virágültetés és átültetés és helyek cseréje, karnisok feltevése, kisebb fúrások és faragások, hatalmas nagytakarítás, és lomtalanításra előkészülés. Mert a lomtalanítás ma lesz, már előre nemszeretem.

Hihetetlen, hogy a lomtalanításkor mindig előkerülnek a felvigyázó egyedek, hogy nehogy valami kárba vesszen, már jönnének segíteni pakolni, és sír az ember szeme, ahogy látja, mi lesz dédelgetett, semmire sem kellő, ámde kedves kis kacatjaival. Az ember nem szereti látni, mi lesz velük, ha már egyszer rászánta magát, hogy kidobja. És az egész olyan furcsa, kellemetlen, nem is "kidobom", hanem "nekik adom". Azt hiszem, inkább idén sem válok meg a régi tankönyveimtől. Inkább nem.

Szóval minden szuper, és ami a legjobb: vettünk az erkélyre egy kis összecsukható asztalt, és ott reggelizünk, hétvégén ott ebédeltünk. Hihetetlen élmény szabad ég alatt, azzal a panorámával fogyasztani az ennivalót.

Ééééés jön a nyár! Jippi!

 

Akkor találkoztam életemben először a Star Trekkel, amikor anyu ötvöstáborában egy Zsolt nevű nebuló megmutatta a The Next Generation egy epizódját. Tetszett-tetszett, de nem nyűgözött le. Viszont onnantól kezdve klingon-pohár volt az egyik poharunk, és Zsolt meg én csak abból voltunk hajlandóak inni az egész tábor alatt.

Hát, sok év telt el azóta. Persze tovább ismerkedtem az univerzummal pl. a Big Bang Theory kapcsán... Tegnap pedig kiváló élményben kulminálódott. Na, most elvarázsolt a világ.

Most ezen a héten valahogy mindennel kapcsolatban várakozásban vagyok. Mások munkájára, szerkesztésére, véleményére, elfogadására, beszélgetésekre, mittomén várok. Meg a nyárra. :)

Biztos a tavasz miatt lehet, de én annyit aludtam a hosszúhétvégén, hogy csak na. Minden délután is, kivéve pénteket, mert akkor majálisos vendégségbe mentünk. Az amúgy kiválóan sikerült: rég volt ilyen gondolatébresztő egy baráti összejövetel spontán beszélgetése. És persze sütöttünk sülthusit is, meg mindenféle finom ződségeket, meg csináltunk muffint, meg abajgattuk a 8 hónapos Kende babát (hogy megy az idő!), zseniálisan aranyos az a gyerek. Meg körbementünk a fóti horgásztó körül.

Szombaton pihentünk (bár meglátogattunk néhány vonatszimulátor-rajongót is, munkaügyben, na, az is megérne egy misét), vasárnap meg szintén, kis strandolással, kis bográcsozással.

És persze épp továbbképzésen vagyok Star Trek univerzumból, mert mikor máskor is lehet megnézni az új Star Trek filmet, ha nem premierben, szerdán 0:05 perckor? Jajdejólesz!

Tegnap megtartottuk a távozó kollégák búcsúbuliját. Csocsóbajnokság volt, rögtön három is, kétszer lettem második. Ami persze nem az én érdemem elsősorban, hanem jól sikerült a sorsolás. :) Emellett megismerkedtem a citromos becherovkával, a fügevodkával, a mentaleveles és lime-os gintonickal, aratott még mindig a Mad Dog nevű kreáció (málnaszörp, vodka - ez később orosz paprikova lett -, tabasco szósz), és messziről láttam abszintot is, de azt szerencsére kihagytam. Jó volt, adtunk kis jelképes ajándékot is. A megmaradt társaság is zseniális, de azért mindig hiányozni fognak a többiek, szerintem.

Holnap lesz a céges búcsúbuli. Picit várom, mert jó lesz, picit nem, mert végleges lesz. Furi ez, hogy az ember mennyire hozzá tud szokni egy jó társasághoz.

Hétvégén megleptük Fredet egy szülinapi bulival. Volt meglepi ajándék is, grillsütés, háznézés, szomszédok zajongása, annak ignorálása, napsütésben sütkérezés a teraszon, három kutya abajgatása (az egyik valójában elemes plüsskutya, persze neeem, csak cuki), társasjáték, házi pogácsa, meg minden jóság. Végül még annak is örültem, hogy tovább maradtam.

Volt hétvégén strandolás is, meg bográcsgulyásolás Leányfalun, nyamm. Meg SAM is itt volt, de már ment is vissza Hollandiába, hüpp.

Most hétvégén is lesz kertiparti (remélem, az idő nem szól közbe), kezdenek megszaporodni ezek. Ami persze jó. Szóval éldegélünk. És nagyon várom a nyarat.

Nah, sikerült végre feltennem a képeket. Sorban:

Szombat

Barbecue-hétfő

És ez egy sorozat a muskátlinkról - igazából akkor jó, ha gyorsan lehet pörgetni.

Ma négy ember távozott a cégtől. A narancsos is. Én nem voltam köztük, de majdnem ugyanolyan rossz volt.

Ééééés végre-valahára, sok-sok kifogás, nyafogás, szenvedés, és persze sok-sok érdekes brainstorming, kellemes bétaolvasás, beszélgetés után megjelent egy olyan könyv, amire már nagyon vártam.

Csak ajánlani tudom mindenkinek. Reklámként pedig álljon itt a fülszöveg:

2081-ben a Pest-Buda Agglomerátum Rt. falai között nyolcmillió ember éli mindennapjait. A zsúfolt tömbházak szerencsétlenjeit és a védett körzetek kiváltságosait egy világ választja el egymástól, mégis mindannyian a város foglyai. A mindenható Rt. évtizedekkel ezelőtt az utolsó pillanatban mentette meg a társadalmat a pusztulástól, és az újabb katasztrófát elkerülendő, vasmarokkal tartja kezében az irányítást. Az emberek egyszerre vágyják és félik a falakon túli, ismeretlen világot, miközben a túlélésért küzdenek. A népességet megtizedelő kórral a rettegett Szolgálat veszi fel a harcot, az Rt. irányította rendőrség pedig egyszerre próbálja ellenőrzés alatt tartani a punk-bandák összecsapásaitól hangos körzeteket, és a cenzúrázott Hálót kijátszó adat-jackek földalatti szervezetét. A Kínai Legitim Körzet menedzserklánjai égbetörő üvegpalotáik biztonságából figyelik, ahogy a XXII. század felé közeledve Pest-Buda lassan elemészti önmagát.


Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Tegnap kipróbáltuk a frissen összeállított és menő kis barbecue eszközünket néhány virslivel, amelyekből finom hotdogot készítettünk (és végre nem csak két pötty mustár meg ketchup volt benne, hanem annyi, amennyit én nyomtam az ízlésem szerint). Zseniális a cucc, szerencsére a faszén is jó minőségű volt. Senki nem riasztotta ránk a tűzoltókat, ahogy az erkélyen magasra csaptak a lángok... Tehát kiváló próba volt. Csak otthonhagytam a telefonom zsinórját, ezért ma sem tudok képeket feltenni. Pótlom, amint tudom.

Viszont egyszer már írtam arról, hogy alig észrevehetően bár, de mégis, egy kicsit képes vagyok hatni a kollégáimra. Mintha említettem volna, hogy egyikük beköttette a diplomáját a hatásomra. Ma is történt hasonló.
Kollégáim nagyon sok csokit és édességet esznek. Most kaptunk egy vödörnyi gumicukrot, majdnem elfogyott a két nap alatt. Minden nap megy valaki boltba, hoz túró rudit, kinder termékeket, sport szeletet, miegymás. Egyik nap én voltam boltban, vettem magamnak egy narancsot. Mikor visszaértem, beszedtem a pénzeket, halkan megjegyeztem, hogy mennyivel jobb és egészségesebb 50 forintért venni egy narancsot, mint 110-ért egy csokit.
Ma, mikor a boltba mentem, az egyik kollégám nem csokit kért, hanem narancsot.
:buszke:

A hétvége megint csodásan telt, most már napozni is tudtam, egész szép színt gyűjtöttem. Viszont volt függőágyas pihi, Dunapart meglátogatása, tóparti heverészés, és hasonló hasznos dolgok. :)

Majd képek is lesznek, csak otthagytam a fotógépemet...

Aztán hazafelé egyrészt én vezettem (tényleg, el is felejtettem mondani, hogy már szőkésbarna vezető vagyok, és egész jól megy a gyakorlás), valamint megvettük életünk első barbecue eszközét az erkélyre, ahol is mindenféle fincsit fogunk sütögetni, remélhetőleg barátok társaságában.

Amúgy a hétvégén, mint mindig, egész sok elgondolkodtató téma merült fel, hihetetlenül élvezem a gondolatébresztő társaságot és a pihent agyamat, amely ezáltal azt hiszem, jobban ketyeg. Volt persze világmegváltás, de magyar őskultúra is a téma, sőt, a békalányok ízlése és a bálnák éneke is.

Tegnap voltak nálunk vendégek, akik eddig még nem látták a lakást. Még mindig nincs teljesen kész, szorgalmasan festem az ajtókat, de azért ámultak-bámultak, meg talán picit irigykedtek is. És büszkeség töltött el. Valóban jó érzés ránézni a lakás bármely pontjára, és elmesélni róla egy történetet. Ezzel mi történt, az hogy került oda, ott mi volt a gond... Vicces.

A muskátlink is kihajtott, szép pirosban pompázik az immár kitakarított erkélyen. A következő lépés egy összecsukható asztal beszerzése a kinti reggelikhez, majd egy barbecue a hússütő partikhoz.

És végre megint hétvége, ami boldogsággal tölt el. Ezen a héten is volt elég dolog.

Nem szoktam nyilvántartani a húsvétokat, mert valahogy eddig sosem volt olyan nagy ünnepi hangulata, mint más ünnepeknek, de talán éppen ezért sikerült ez a legjobban eddig életemben. Nagyim mesélt egy ötéves kislányról, aki megkérdezte, hogy melyik nagyobb ünnep, karácsony vagy húsvét, aztán elmesélték neki mindkettő történetét, és akkor így szólt: "Szerintem akkor a húsvét a nagyobb ünnep, mert megszületni mindenki tud, de feltámadni csak az Úrjézus."

Pénteken volt ugye az osztálytalálkozóm, ami szerintem jól sikerült, bár sokkal többen jeleztek vissza, hogy jönnek, azért mi, akik ott voltunk, jól éreztük magunkat. Furcsa volt látni, hogy tulajdonképpen senki nem változott, és a régi jó, kedves osztályközösségből nem lóg ki senki. Ott volt az osztályfőnökünk is, ő kérdezgetett mindenkit, aztán beindult a nagy beszélgetés. Jól éreztem magam nagyon.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Hosszas bürokratikus csavarok után eljutottunk odáig, hogy ma jöttek a gázos emberek (szó szerint és átvitt értelemben), hogy MEO-zzák a rendszerünket. Persze kiderült, hogy a gáztervben szereplő légszellőző nincs beszerelve a konyhába, ezért még gyorsan délelőtt kellett jönnie a fűtésszerelőembernek is, aki szétfúrkálta az új ablakot, hogy beletegyen egy szellőzőt. Ha kell, hát kell.

Mindenesetre otthon voltam délelőtt, és bár nagyon szeretem a munkahelyem irodáját, azért ég és föld volt ott dolgozni. Madárcsicsergés, napsütés a neonfény helyett, nyugi, tudtam koncentrálni...

Amúgy teljes mértékben tisztelem azokat, akik a Margit-szigeten futnak. Én nem tudnék. Én csak fagyit enni, sétálgatni, parton heverészni, kivirágzott fa alatt állni és szirmokkal beborulni tudok. Meg bukfencezni. És persze nevetni. Szeretem azt a szigetet.

Ma meg 15 éves osztálytalálkozóm lesz, atyaég. Még jó, hogy az általános iskolás. De így is sokan baba miatt nem tudnak majd jönni vagy sokáig maradni... Hát, kíváncsi vagyok.

Most már jó lesz ez a húsvéti hétvége, mert kb. 3 hete nem tudtunk rendesen pihenni. Sem munka miatt, amiből most mindkettőnknek nagyon sok van, sem hétvégén, ahol mindig akadt valami. Nem mondom, a szerepjáték úgy másfél év után egészen izgalmas és új élmény volt (csendesen megjegyzem, hogy megnyertük a versenyt, bár ez szerintem engem lepett meg a legjobban...), a modulon nagyon látszott, hogy egyzer sem játszották le korábban, és konkrétan semmit nem tudtam volna kezdeni vele, ha nem "versenymodul, ezért meg kell oldani" hozzáállással vagyok iránta. Egy Antoh-papnővel játszottam, nagyon édibébi kis tavitündérrel, erre a modul ötödik percében kiderült, hogy egy Tharr-főpapnak kellene dolgoznom...

Na mindegy. Persze a vasárnap is eltelt, ott kellett lenni a Hősök terén, gyönyörű volt a sok zászló, rengetegen voltunk, követeltünk, remélem, lesz eredménye. Izgulok. A legjobb szöveg az volt, mikor valamelyik szószóló azt mondta, hogy valószínűleg mindenki szívesebben lenne otthon a családjával, készülne a húsvétra, de hát nem lehet, itt kell lenni.

Várom a húsvétot.

Tegnap lányokkal a Zöld Teknős Barlangjában voltunk. Hát azt kell mondjam, rég láttam ilyen zseniálisan koncepcionális helyet! Nagyon tetszett. Minden indián hangulatú volt a padlótól a plafonig. Igazán kellemes órákat töltöttünk ott.

Amúgy a Keleti pu-s postomból csak azt hagytam ki, hogy annyira fel van építve a katarzis, hogy megkönnyeztem. Amikor a vasúti munkás megszólal, hogy:
- Én nem akarok mást, csak azt, hogy adjon nekem sört, és én ki tudjam fizetni!
Hát az libabőrözős.

Holnap megyek szerepjátszani újra, víííí... Nagyon aranyos karakterem van, de azért picit be kell olajozni elrozsdásodott tudásomat. :) Vicces lesz.

Tegnap megnéztük a Keleti pu. című színdarabot. Amúgy is kedvelem Rudolf Pétert, már sokkal korábbról, mint a Beugró, sőt, még korábbról, mint az Üvegtigris, és ez a rendezése is nagyon tetszett. A külsőségek is nagyon rendben voltak: rengeteg kellék, zseniális díszlet, nagyon sok és jó jelmez... de mindez eltörpült a színészek játéka, és maga a darab mellett. Kifejezetten élvezetes órák voltak, és persze az egész a végére van kihegyezve. Csak ajánlani tudom.

Vannak nálunk jó szakemberek. Vannak nálunk olyan orvosok, akik figyelnek a betegre. Remélem, ez így is marad, sőt, javul az arány. De ami mérhetetlenül bosszant mindig, ha kapcsolatba kerülök az egészségüggyel, hogy ha bejelentkezek direkt előre 8:30-ra, akkor fél órával, egy órával később kerülök sorra. Azért jelentkeztem be, mert mennem kell dolgozni. Ne legyen reggel értekezlet, ha 8-tól van félfogadás, és a 10 perces beszélgetést oldják meg 8 előtt.

Anno apu azt szerette volna, hogy orvos legyek. Tényleg gyönyörű szakma. Egyszerűen sajnálom, hogy bosszankodnom kell, mikor büszke és megelégedett lehetnék.

Hát nagyon kíváncsi leszek, mi lesz szegény hazánkkal. Amúgy meg láttam véletlenül egy rövid interjút azzal a színésszel, aki a Soproni sört reklámozza általam nagyon tisztelendő és szívmelengető módon. Hihetetlen, hogy létezhet olyan ember, akinek ez a reklám nem tetszik... Na mindegy.

Ez a hét is sűrű lesz, minden napra van valami... Remélem, lesznek hamarosan nyugisabb időszakok is.

Amúgy a hétvégén volt szülinapi buli, egész jól sikerült, ahhoz képest, ahogy indult. A technika kiszúrt velünk megint, vettem egy friss, ropogós mikrofont a boltban, és a laptop képtelen volt felfogni. Vagy csak az ultrastar, amit direkt a buli feldobására vittem, és 5 perc után már mindenki fanyalogva követelt bármi zenét? Ehh... De aztán jóra fordult.

Ma éjjel aludtunk először teljesen nyitott ablak mellett. Annyira hihetetlenül jó volt madárcsicsergésre ébredezni... Itt a tavasz!

Nem vagyok valami nagy politizáló alkat, de igyekszem követni az eseményeket. Az utókornak szeretném lejegyezni, hogy ami ezen a héten megy a miniszterelnök-keresés kapcsán, azt ha megírnám regényben, nem hinné el senki, hogy valódi történet. Jó lenne, ha vége lenne, kéne már szócséplés helyett tenni valamit...

Anyuék voltak a hétvégén vidéken rokonlátogatáson, és szomorú dolgot meséltek. Egy olyan emberről, aki belefásult az életbe, a környezetével nem törődik, felhalmozott olyan dolgokat, amelyekre semmi szüksége, és áznak-rozsdásodnak egy zsúfolásig megtelt udvaron. A családjával nem tud szót érteni, a munkájában csalódott, de változtatni nincs kedve/energiája.

Ahogy mesélték, én egyszer csak feltettem a kérdést: "Szerintetek ez egyedi jelenség?" És mindannyian azonnal feleltek: "Dehogy. Sajnos társadalmi." Ebből kellene kiút valahogy szerintem.

Tudom, hogy mindenki megkapta levélben, ez itt az utókornak áll.

"Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson, és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a lehetséget egy váratlan helyzetben. A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Tegnap vendégségben voltunk, zseniális házi készítésű pizzát kaptunk, mozzarellával és kolbásszal. Erről eszembe jutott, hogy egy csomó mindent elfelejtettem elmesélni. Többek közt azt, hogy milyen zseniális házikolbászt kaptunk vasárnap. Erről meg eszembe jutott, hogy azt is elfelejtettem elmesélni, hogy még mindig megkönnyezem a himnusz közben fenségesen lobogó piros-fehér-zöld zászlót, és a Múzeum körúti műsor gyönyörű volt idén.

Meg azt is, hogy nemsokára megjelenik egy könyv, amit mostanság a legjobban várok. Szintetikus Álom a címe. :)

Azt hiszem, csak ennyit sikerült elfelejtenem, úgyhogy haladhatunk tovább...

Nagyonsok munkavan, zombul-zombul.

A hétvégén sem pihentem valami sokat, ellenben látogattunk babát-szülőket, láttuk, hogy milyen vidéken, házikóban élni, legalábbis elképzeltük a helyszín alapján, és tetszett is. Furi kérdés ez, hogy kiköltözzön-e az ember vonzáskörzetbe, vagy ne... Mindenesetre visszafelé én vezettem, egészen odáig, amíg le nem fulladtam, mikor fel akartam hajtani egy nagyobb felüljáró előtt az útra, aztán meg el nem tévedtem a Hősök tere környékén. Nem vagyok komplett, hogy ismeretlen terepen kezdem a gyakorlást... de a sok szívdobogás meg pici pityergés ellenére azért mégis csak úgy érzem, menő bevállalás volt, és legközelebb már jobban megy majd.

Mondtam már, hogy szerintem a film magyar címe indulhat a minden idők legrosszabb filmcím-magyarításáért? Amúgy a rendezvény jól sikerült, nekem lett menő piros RE-s pólóm, a népek kipróbálhatták a cuccot.

Emitt pici videó:
http://tv.gamestar.hu/video/resident-evil-5-launch-party-magyarorszagon

Reggel meg, mikor fontos lenne, hogy beérjek időben, mert megígértem egy kulccsal nem rendelkező kollégának, először is elaludtam, aztán elhagytam a kulcsomat (amit sose szoktam). Ez utóbbi meglett, s végül be is tudtam engedni, de azért vicces, hogy Murphy tényleg sose alszik.

Vagy fáradok.

Ma este lesz a második nagy-nagyszabású céges opening eventünk, ezúttal a Resident Evil 5 kapcsán, amely természetesen péntek 13-án jelenik meg. Be van zsongva mindenki... Remélem, jól fog sikerülni. Ebben most én annyira nem voltam benne, mint az előzőben, de azért drukkolok nagyon.

Amúgy meg kezdenek az agyamra menni a goblinok, valaki mentsen meg...

- Te ázol ott a fa tetején?
- Teázik az ördög ilyen időben!!

Amúgy tényleg tökjó volt. Egész régen fordultam már elő teázókban, főleg a nagyon ezoasztró verzióban. Indiai függöny, sötétre festett fal, tibeti festmények, akvárium, feng shuis növények, ülőpárnák, alacsony asztalok, füstölő illata... Baráti beszélgetés, futó idő, cinkos összemosolygás, hallgatózás, illatos gyümölcsteák, édesség, hangulat.

Hétvégén megnéztük a Rómeó és Júlia újnak már nem nevezhető, de mindenképp legutóbbi feldolgozását, a musicalt az Operettszínházban. Nekem speciel nagyon tetszett, de legjobban a díszletek és a jelmezek. A dalokban találtam párat, amelyek nem kifejezetten tetszettek, a koreográfiában is találtam totálkáoszt, amit azért mondjuk egy West Side Story-ban még nem engedtek meg. Bár azt is rég láttam... Szóval nem volt rossz, bár a lépcsőjegy rendeltetésszerű használata (ti. lépcsőn ülés) erősen megviselte a hátsó felemet.

Vasárnap kisütött a napocska, annyira jó volt Leányfalun a kertben friss levegőt szívni, élvezni, hogy már van ereje a napnak... De azért jó lenne még egy kicsit melegedni. Kérek szépen tavaszt most már...

Our whole universe was in a hot dense state,
Then nearly fourteen billion years ago expansion started. Wait...
The Earth began to cool,
The autotrophs began to drool,
Neanderthals developed tools,
We built a wall (we built the pyramids),
Math, science, history, unraveling the mystery,
That all started with a big bang! (BANG!)

Azért sem rizsfelfújt. Egyébként életem elsőjét sikerült megalkotnom a hétvégén. Nyami lett! Málnaszörppel, ma meg baracklekvárral leöntve ettem. Egész jó lett, a tejberizs-résznél totál betojtam, hogy oda fogom égetni a tejet, aztán csak másodjára duzzadtak meg a rizsecskék.

Na jó, erről ennyit. Viszont voltunk kirándulni is a hétvégén, na, az nagyon menő volt. Ahol lakunk, annak környékét jártuk végig egy kis kétórás kirándulásban. De hogy milyen házak is vannak! Meg micsoda kilátás... Volt olyan utca, amelyik annyira lejtett, hogy egy idő után pont úgy nézett ki, mintha egy szakadék lenne a végén, és a semmibe tartana... és mindennek tetejébe az utcára hajló fák keretében éppen az Országház látszott! Hihetetlen szép élmény volt.

Amúgy pihentünk sokat, más nem nagyon történt. De azt nagyon élveztük. :) És persze várom a tavaszt, de nagyon. Rájöttem, hogy biztos azért esik ennyit a hó, mert még mindig az ablakomon figyelnek a műhóval rajzolt hóemberkék, fenyőfa és ilyesmi. Ma letörlöm, hátha megjön a tavasz...

Na, erre kivágták a legjobb szövegemet... A Tina-szám előtt azt mondtam, hogy "ha nagyi leszek, olyan akarok lenni, mint Tina Turner..." :)

Amúgy viszont csatlakozván a dilihez, mert tetszik, a fiktív zenei albumom:

Ez úgy jön össze, hogy a következőket kell tenni:

1. menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.
2. ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.
3. végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.
4. Opcionális: minimális képszerkesztő tudással kreáld egybe a 3 összetevőt.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Visszahívtak a Sláger Rádiótól, hogy tetszett a tíz szám, amit beküldtem a kívánsághétre, úgyhogy holnap (csütörtökön) délelőtt 11-től egy óráig az én béna nevetgélésemet lehet majd hallgatni. :)
Meg persze drukkolni, hogy én nyerjem az egyiptomi utazást.
Amúgy vicces nagyon...:)
És remélem, a számok másoknak is tetszenek majd.

Már korábban megvettük, de csak tegnap tudtuk kipróbálni, mert a hétvégén szereztünk szójaszószt. Hihetetlen fincsi lett! Gomba, káposzta, répa, dió, csirkehusi, meg a titkos összetevők, amelyeket nem láthattam. :) Nyamm.

A mai ebéd is kitelt belőle.

Hihetetlen, hogy bejövök reggel, és mindenki rinyál arról, hogy mennyire szar idő van... De hát nincsen. Gyönyörű szép fehér puha csillogó hó esik, és az szép. Majd ha nem fog esni, és melegebb lesz picit, akkor nyafi sár lesz, az fúj. De addig...

A hétvégén voltunk szánkózni Pilisszentlászlón, és mintha tündérvilág lett volna, nagyon szép. És ez a pálya még nyugis is volt, és szerencsére nem akadályoztak minket sokan ostoba gyalogosok sem. A tetőpont a jégcsap-fagyi volt, utána meg a fincsi csomagolt uzsonna + meleg tea. Teljesen kiszellőzött az agyam.

A másik fejlemény vasárnap történt, elhoztuk ugyanis, és fel is állítottuk a galériáságyat. Már azon aludtunk este. Annyira jó! A helytakarékosságot még nem sikerült átérezni, mert minden a szoba közepére került miatta, de kényelmes nagyon. Így a lakás bebútorozása végső fázisba ért. :)

Tegnap megmagyarázhatatlan eufórikus érzés tört rám. Annyira jó volt! Olyan rég éreztem ilyet, hogy minden rendben van, és minden jó körülöttem, és az élet egyébként is szép, nekem meg jó dolgom van, és minden fronton jól érzem magam a bőrömben. Vicces, mikor ez az utca közepén jön rá az emberre... A többi ember általában hülyének, de legalábbis bolondnak nézi.

Amúgy meg nem szoktam reklámozni a blogomon, de rátaláltam (kis segítséggel) a Last.fm-re, és teljesen el vagyok alélva. Zseniális mint kezdeményezés, és a kivitelezés is kiváló. Simán eltalálja az ízlésemet, pedig csak 1 napja tanítom... A rádiózás jövője. Nagyságrendekkel veri azt a rádióadót, amelyiket kényszerből hallgattam eddig a munkahelyemen egy kolléga jóvoltából...

Sok a dolog, mindig van valami intéznivaló, de nem bánom. Süt a napocska, szikrázik a hó tőle, gyönyörű. Kell is már, kell töltődni, és annyira jó, hogy lehet várni a tavaszt...

Na és persze a nyarat is. Grandiózus terveink vannak a nyárra, és édes készülés-álmodozás tervezgetni. Szeretnénk körbemenni a skandináv országokban. Izgi nagyon...

Pénteken már hardon nyomtam a guitar hero world tour-t... Egészen meg voltam elégedve magammal. Persze 90% fölé elég ritkán csúszott az értékelés, úgyhogy van hova fejlődni... De már érzem gitármesteri pályafutásomat. :D

Amúgy meg annyira jót beszélgettünk az írásról szintén pénteken, hogy teljesen kedvem lett mindenfélét írni. Épp kétségbe is estem, hogy jaaaaj, annyi ötletem van, és mikor írjam meg? Persze majd szépen lassan sorjában. Legalább mire oda jutok, kipottyannak a szűrőn a gyengébb ötletek.

Egyébként a hétvége nagyon szép volt, sütött a nap is, voltunk Leányfalun fát vágni (én néztem...), csináltunk hihetetlen fincsi somlói galuskát kettesben Valentin-napra sok-sok szeretetből és szerelemből, és kaptam gyönyörű szép rózsákat is. Ja, és kényeztető reggeli bundáskenyérkét. Olyan jóóó dolgom van! :)

http://picasaweb.google.hu/maanji/Valentin#

Tegnap másfél órát ültem az egyik bankban. A legveszélyesebb és leghosszabb procedúrát szerettem volna ugyanis: számlát megszüntetni. Node kibírtam a kálváriát, kedvesen mosolyogva és bambulva. A szerencsétlen srác, aki ügyintézett, kényszeredetten igyekezett párbeszédbe elegyedni velem. Az elején totál komolyan, amikor a személyazonosítás folyt, akkor inkább ilyesmiről, hogy milyen papír van meg, mit miért csinál, stb. Később már elmosolyodott, sokszor az elnézésemet kérte, amiért ilyen hosszadalmas a folyamat, aztán csörgött a mobilja, és megkérdezte, hogy felveheti-e. Szóval semmi túl személyes. De az egésznek a vége volt a legérdekesebb. Mikor már végeztünk mindennel, tettem el a papírjaimat, akkor egyszer csak megszólalt:
- Tudom, hogy nőies. Csak kölcsön kaptam, az enyém lemerült...
Hirtelen fogalmam nem volt, miről beszél, de hamar a kezében termett a mobilja, amit én nem figyeltem meg az elmúlt egy órában, mert nem érdekelt annyira. Ő viszont valamiért ezt fontosnak tartotta megjegyezni, mintha az én megítélésemet befolyásolná, hogy milyen a mobilja. Furi volt.

Nekem van jogsim 2004 óta. Na, azóta 5 percet nem vezettem, viszont most, hogy lett lehetőség, vettem pár gyakorlóórát, hogy visszajöjjenek a dolgok. Eddig négy alkalmon vagyok túl, a legutóbbi tegnap történt, abban a kiváló hóesésben. És egész tűrhetően abszolváltam a dolgot, az oktatóm is alig szólt be, néha morrantott valamit, de csak hogy lássam, hogy figyel.

Egyébként jó fej nagyon. Eszméletlen mély hangja van, és sosem emeli meg, csak simán nyugisan mondja a dolgokat, akkor is, ha rosszul csináltam valamit. Ez nagyon szimpatikus. És sokat dumál, de elmagyarázza az elméletet is, és így végre értek dolgokat, amiket eddig csak csináltam valahogy, mert úgy mondták.

Érzem magamon a fejlődést minden egyes óra után, és azt hiszem, mégsem vagyok teljesen reménytelen. Kopp-kopp lekopogom persze, a belvárosban még nem bizti, hogy szívesen vezetnék. Viszont annak is eljön az ideje.

A hétvégét római szellemben töltöttük, és rengeteget ettünk. Na, pávatoll nem volt, és az is jobb lett volna, ha mindezt nem nekünk kell elkészíteni, de tulajdonképpen nagyon élveztük. Szombaton én voltam a szakács, vasárnap én voltam a kukta. :) Meg kell mondjam, életemben először csináltam pár dolgot, de ahhoz képest kiválóan sikerültek. De még nem ahhoz képest is.
SZOMBATI MENÜ
Előétel: kaviáros, olajbogyós sonkafalatkák
Leves: pulykahúsleves gazdagon
Főétel: grillcsirke hasábburgonyával, kukoricasalátával
Desszert: marcipántorta

VASÁRNAPI MENÜ
Előétel: forralt borba áztatott körte camambert sajttal
Leves: tárkonyos pulykaraguleves
Főétel: barackos csirkemell diós rizzsel, coleslow-val
Desszert: diós-meggyes muffin grizes vaniliapudinggal

Egyik nap szülinapot, másik nap névnapot ünnepeltünk, ezért a felhajtás. Jó volt, de ma azért el kell kezdeni a kajamegszorításokat, mert a pocim tüntetésbe fog kezdeni, ha nem...

Tegnap a villamoson érdekes párbeszédnek voltam fültanúja. Egy idő után a könyv a kezemben csak alibi volt, füleltem, ahogy tudtam.

Két első gimis körüli srác beszélgetett. Az egyikükről (nevezzük Petinek) kiderült, hogy az anyjával él, egy szem gyerek, a szülei elváltak, de az apjával is tartja a kapcsolatot. A másik (nevezzük Palinak) az apjával él, van egy kisebb testvére, és nem tudni, mi történt az anyjával.

Ott figyeltem fel, mikor ezt mondta Pali:
- Túlságosan haver vagy az apáddal. Az anyád csak nevelni szeretne.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

A mai naptól bábája lettem egy kis új projektnek, amiért már két hete lelkesedem. Víííí :)

Amúgy meg a hétvége megint kiválóan sikerült. Volt benne picikirándulás, családozás, pihenés, lakásszépítés meg mindenféle. A lakásszépítés kategória most a könyvek kipakolása a dobozokból alfejezettel bővült. Hát ez nagyon izgalmas tevékenység! Mi mi mellé kerüljön, mit érdemes kirakni, melyek azok a könyvek, amelyek elbújhatnak a többi mögött... és persze rá kellett döbbennem, hogy szépirodalomból botrányosan állok. Hja, vannak áldozatok az életben. Sebaj, összeírom, mi az, ami feltétlenül muszáj, és beszerzem majd szépen lassan őket. Persze ha valakinek vannak kidobandó klasszikusai, ne felejtsen el szólni...:)

Mindenesetre az Olcsó Könyvek sorozattal sikert arattam, ami jól esett. Már csak a port kellene valahogy eltávolítani róluk, de sajnos a kiporoláson és a lapok végigpörgetésén kívül nem ismerek más módszert, az pedig nem volt maradéktalan.

Otthonróóóóóól íííííííííííííííííííííííírooooooooooooooooook!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az alábbi párbeszéd a munkahelyemen zaljott le, szerintem vicces:

- Fú, ismertétek a Centurio c. játékot?
- Az második világháborús?
- Elégtelen, leülhetsz...

Hugim mesélte a minap, érdekes volt számomra, ezért megosztom.

Tejföl, a macskacica kedves állat, dorombol, finom puha a szőre, törleszkedik, és alapjában véve tényleg nagyon jó dolog macskát tartani. Tiszta családtag. De azért néha hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy ragadozó. Egyik nap ugyanis megjelent az ablakban, szájában egy egérke. Még mielőtt a gazdiék bármit tehettek volna, beugrott a lakásba. Mindez történt éjfél körül, így gazdiéknak már csak arra volt ereje, hogy bezárják a kisebbik szobába, gondolták, majd reggel eltakarítják a romokat.
Hajnali hatkor azonban arra ébredtek, hogy iszonyú kaparászás hallatszik. Kiderült, hogy az egyébként édeskedves macskusz végig játszott a nyomorult, szó szerint lógó belű és eltört lábú egérrel, és simán játszott volna még vele vagy 12 órát. Az egérben pedig még így, teljesen rokkantul is benne volt a menekülni vágyás. Szóval a macskák kegyetlenek.

Ezzel kapcsolatban arról beszélgettünk, hogy még jó, hogy az ember uralkodik magán. Mert azért néha mi is eléggé állatok vagyunk, például hipermarket megnyitásakor valaki letaposása... Szóval a vége már közhely-klisé. A látszat bizony nem az, aminek látszik. :)

Szuper hétvége volt! A szombat teljesen a terv szerint alakult: végre meg tudtuk venni a könyvespolcokat, a dobozok utolsó túlélői is megsemmisülnek nemsokára. Jippi!

Vasárnap pedig a cégtől hazahozott Guitar Hero World Tour-ra szabadultunk rá öten, és kiválóan éreztük magunkat. Csináltunk imbafinom gulyáslevest, aztán később fincsi pogácsát, sétáltunk a Normafán (picit sár volt sajna, de majd tavasszal jobb lesz), és játszottunk Arkhamot, ami nagyon jól sikerült. Aztán megnéztük a Mongol c. filmet, ami elég durván jó film, kiváltképp a látványvilága tetszett nekem nagyon.

Szóval fullextrás volt. Most pedig kezdődnek a tevékeny hétköznapok...

Viharos musicalszövegírói pályafutásom véget ért, mielőtt elkezdődött volna. Erről inkább élőben az esetleges érdeklődőknek, nem szeretnék tiszteletlen lenni.

Cserébe még mindig nincs netünk, de megint kaptunk ígéretet, hogy péntekig lesz. :)

Lelkesednivaló azért akad bőven, szóval happyness.

Vagy mégsem.

Néha sajnálom, hogy van a személyi számítógépekhez szövegszerkesztő. Amióta van ilyen, azóta mindenki azt hiszi, hogy tud írni. Pedig nem. Az egyik legnehezebb írói feladat az egyensúly/arányok megtartása, a fókuszra koncentrálás, a lényegtelen/felesleges dolgok kiiktatása. A másik pedig a karakteralkotás.

És mikor koncepcionális dolgokban van eltérés, akkor az ember nem szeret ingyen dolgozni.

De sebaj, van sok dolog, amiért lehet lelkesedni. Csak azt hittem, a kreativitásom kell, és nem az iparosmunkám.

Pénteken kellett volna kapnunk internetet. A magenta cég váltig állítja, hogy átkapcsolták a vonalat ADSL-re, a szolgáltatónk meg váltig állítja, hogy elindították a szolgáltatást. Csak nálunk nem látszik. Teljesen el vagyunk keskenyedve már.

De azért annyira mégsem. :) Mert néztünk filmet barátokkal a moziszobában (tényleg, még nem tettem fel kész képet, na, majd pótlom), pakolgattunk, meg vannak ám hírek is.

Az első és legfontosabb, hogy musicalt írok. Szombattól vagyok a projektben, és egyelőre többet nem mondhatok. De jó lesz, az már biztos. És ez volt az egyik legnagyobb vágyam eddig is... dalszöveget írni. Most aztán kipróbálhatom magam. Izgi...

Tegnap nagyon izgalmas, új dolgok történtek velem! Négy is. Ebből az egyik, hogy az új novellám tetszett a kötetszerkesztőnek, csak egy picit kell átírnom a végét. Azt mondta, hogy hangosan felnevetett néha, ezért fel kellett olvasnia részeket a párjának.

A többi hárommal jelenleg még csak lelkes vagyok, de ha már biztosabbak, meg fogom említeni őket mindenképp. Mindenesetre az egyik zenével kapcsolatos, ami önmagában is vúúú...

Tegnap egészen hihetetlen módon egy picike kis CBA-ban találtuk meg, amire már régen vadásztunk mindenféle hipermarketekben: baked beans in tomato sauce. Így hát nem volt más választás, ma reggel English breakfast-et kellett reggeliznünk. :)

Eggs (fried or scrambled)
Bacon
Sausages (ezúttal debrecenivel)
Baked beans
Half a tomato
Toast

Ide katt a képért.

Amit kihagytunk az eredeti 10 részesből:
Black pudding
White pudding
Fried mushrooms
Hashbrown

Nyamm!

Vannak ám itten történések. Tegnap például eléggé elgondolkodtató pénzügyi választás elé lettem állítva - megjegyzem, teljes joggal, csak hát a fene se szeret ezzel foglalkozni, ha nem muszáj.

Node a lényeg a mai nap. Kivételesen azt mondhatom, hogy büszke vagyok magamra. Szivességet kértek tőlem, egy South Parkos rajongó szülinapjára. És én megvalósítottam, bár szerintem aki megkért, az se gondolta volna álmában se, hogy sikerül. Ilyen szivességet persze csak egyszer játszik el az ember, úgyhogy most jó időre kipipáltam, ellenben a lelkem az egekben szárnyal. Szeretek kedveskedni másoknak, ha az nekem csupán egy kis levelezésbe kerül. Tökjó. :)

Semmilyen szinten nem értem meg és nem értek egyet azokkal, akik semmibe véve a szmogriadót simán páratlan rendszámú autóval közlekednek ma. Jaj de sokat beszélgettem/vitatkoztam emberekkel erről. Az alábbi kifogásokat kaptam:
- vidéki vagyok, nem tudom megoldani máshogy (de, meg tudod, fél órával előbb kell felkelni)
- nagyon messze lakom, sokáig tartana beérni (ja-ja, ezt nevezik áldozatnak a közösségért és a friss levegőért)
- ez az egész hülyeség, mert korábban se fulladtunk meg sose, mikor még nem volt EU-szabvány (no comment)
- ki fizeti ki a bérletem/jegyem árát? (Te. Ezt nevezik áldozatnak a közösségért és a friss levegőért)
- mások se tartják be, akkor én minek? (igen, emiatt a mentalitás miatt van tele szeméttel Budapest, hogy csak egyet mondjak)
- a BKV járművei büdösek/koszosak, a színvonal nem megfelelő nekem (lol)

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Alapvetően elég békés embernek tartom magam (egyesek birkalelkűnek tituláltak emiatt), de azért van, ami engem is felháborít. Ma rendeltünk ebédet egy új helyről (kolléga már rendelt egyszer-kétszer, és meg volt elégedve). Öten rendeltünk kaját. Ketten leves plusz főétel menüt, ketten sima főételt, egyvalaki főétel plusz köretet. A netpincéren 50-70 perc volt a szállításhoz írva, ami már eleve nem tetszett, de vártunk. Hetvenkét percnél telefonáltam először, hogy mi a fene van. Mondták, hogy már a futárnál, nyugodjunk meg, és már mindjárt kapjuk. Jó tíz perccel később megérkezett a legbunkóbb futár, akivel valaha találkoztam. Elkezdtem viccelődni vele, erre közölte, hogy neki még hat címe van, és hogy inkább fizesse ki valaki, aztán majd mi osztozunk. Mikor egyik kolléga átnyújtotta neki a pénzt borravalóval, olyan gyorsan kapta ki a kezéből, mintha ott se lett volna, és már húzott is, köszönés semmi.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Tegnap vendégségben voltak nálunk Esszék, náluk viszont a karácsonyi szünetben Zotyáék, volt gimis osztálytársam és a barátnője. Aki japán. Mert hogy most Japánban él pár éve, és csak karácsonyra látogatott haza. Egyébként tök izgalmas lenne hallgatni a történeteit, biztosan sokat lehet beszélni a különbségekről. Viszont egy valamit mindenképp megemlítésre méltónak/érdemesnek gondoltam. Persze másodkézből van a cucc, tehát elnézést, ha nem hiteles. De arra a kérdésre, hogy milyen Japánban, az volt a válasz, hogy nem túl jó. De így látva az itthoni helyzetet, még mindig jobb, mint itthon.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Amikor aláíratnak velem egy könyvet (tipikusan a Shajarant, de mondjuk novellásköteteket is), igyekszem kreatív lenni. Régebben mindig ugyanazt írtam minden könyvbe, de már jobbnak tartom a személyes megjegyzéseket.

Furi, hogy épp ma, épp mikor a kollégám íratta alá velem a karácsonyra kapott Shajaranját, akkor tért vissza ugyanaz a gyagya mondat, amit korábban mindig írtam... De azért remélem, örült neki. Én meg vagyok tisztelve. És igazából bosszant, hogy még mindig a négy éve írt könyvemet dedikálom. Itt az ideje a cselekvésnek!

No, frissítettem a lakásfelújítás képeit a karácsonyfa felállításáig:

http://picasaweb.google.hu/maanji/LakaskaProcess#

Ennél azért már jobban állunk sokkal...:)

És a dobogókői kirándulás képekben:

http://picasaweb.google.hu/maanji/VkezdDobogK#

El nem tudom mondani, mennyire jó volt egy kicsit internet nélkül. Sokat kirándultunk, filmet néztünk, hívtunk barátokat hozzánk, sütöttünk-főztünk, meg pihentünk sokat. És persze picit szépítettük a lakáskát.

A szilveszter jó volt - picit többet vártunk tőle, de legalább sokat dumáltunk az ismerősökkel, és történt egy vicces is: mindenki a belépőjegyével részt vett a tombolán, ahol kivételesen nem értéktelen kacatokat sorsoltak ki, hanem értelmeseket. A fődíj egy 19 darabos tányérkészlet volt. Szuggeráltam, mint egy kis boszi a 41-est és a 46-ost... És mi nyertük! Mondták, hogy 46, én meg ugrottam és felmarkoltam a nyereményt. Hova máshova mehetett volna, mikor nekünk épp kellett? :)

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Biztos mindenkivel történt már olyan, hogy idegen társaságban kérdezték valamiről, és a válasz kifejtést igényelt, és elkezdett beszélni magáról, és miközben beszélt, hirtelen azt mondta magának: "Mi a fenének beszélek én ilyen hülyeségekről egy idegennek?" Tegnap az egyik kolléga egyik ismerősével ebédeltem, és arra döbbentem rá, hogy éppen azt fejtem ki, hogyan jutok be bkv-vel az irodába. De hogy minek... Biztos vagyok benne, hogy valójában nem érdekelte. Viccesek ezek a szociális ismerkedések, beszélgetések. Én alapjában véve nagyon szeretek ismerkedni, de azt hiszem, azt valahogy úgy érzi az ember, hogy ki az, akivel megtalálja a közös hangot, és kivel nem.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Hehe, azt viszont elfelejtettem megemlíteni, hogy az új lakás egyik hiányossága, hogy nincs benne internet. Pedig időben elkezdtük intézni, csak a kedves T visszadobta a kérelmet. Node azért lesz előbb-utóbb. Azt gondolom, nem is ártott egyébként. Igazából kiválóan éreztem magam internet nélkül, lehetett karácsonyi hangulatot teremteni (sütöttünk hókiflit meg cookie-t, meg töltött káposztát, bár annak dicsőségét nem igazán vehetem el, mivel én nem közreműködtem benne - és mellesleg a legjobb töltöttkáposzta lett ever), felállítottuk a karácsonyfát a dobozok mellé, békésen megférnek...:) És tegnap voltunk szánkózni, jaj, annyira jó volt, befagyott a fenekem, de sokat nevettem nagyon, és csak akkor fogtam fel, hogy mennyire hiányzott az elmúlt hónapból a kirándulás, mikor megérkeztünk a Kétbükkfanyeregbe.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Állok a 61-es villamos megállójában tegnap. Esik az eső, már régen besötétedett, hatalmas pakkomat őrzöm, elég cipelni, amikor kell, nem akarom felemelni még. Mellettem egy csomó nő, mind ugyanilyen nagy ajándékcsomaggal, várják a villamost a váró fedele alatt. Egyszer csak jön egy homeless, nem lehetett idősebb, mint én, rasztahajú, tulajdonképpen kedves arcú a kosz alatt. Balról, egyenesen megy az első nő elé, megszólítja, Hölgyem, adhatok egy újságot? Semmi reakció, megy tovább. Én a jobb szélső vagyok, még hárman-négyen állnak előttem. Mindegyikőjüknek a szemébe néz, megszólítja őket, de semmi. Hozzám ér, megáll, rámnéz. És ezt mondja:
- Végre egy verskedvelő hölgy!

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Szombaton megtörtént a várva-várt esemény: beköltöztünk! A költöztető fickók nem voltak semmik: konkrétan olyan satuba tudták fogni a nagy szekrényeket is, hogy nem használtak egyáltalán gurtnit. Az egyik fickó a hátán vitte le és hozta fel a mosógépet (szerencsétlennek a fejére ömlött a bennmaradt víz, pedig le is eresztettük), a másik meg összekötött hat dobozt (könyves dobozból "csak" négyet), és úgy jöttek fel. Én még ilyet nem láttam... És nem tört össze semmi eddig, minden szuper volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket - név és cím a szerkesztőségben...

Most a dobozok tetején csücsülünk, pár dolgot persze már kipakoltunk, a két legfontosabb helyiség (konyha és moziszoba) teljesen funkcionális, pár bútor még hiányzik, hogy rendesen ki tudjunk pakolni a fürdőszobában, stb. Úgyhogy a dobozok örömére még tegnap elfutottunk az IKEA-ba pár apróságért, utána pedig a Vörösmarty téren ettünk sült kolbászt a karácsonyi forgatagban. Jaj, olyan jó ez a karácsony dolog, annyira vártam az ideit, és már mindjárt itt van... Tökjó!

Évek óta figyelem az emberek száját. Ez nálam valamiféle mánia lehet, vagy nem tudom. Sokaknak beszéltem már róla, hogy szerintem véges mennyiségű forma létezik, és valami genetikai összefüggésekkel biztosan le lehet írni.

Ma ennek a kutatásnak gyakorlati érdekessége az volt, hogy amikor ültem a buszon, szembe jött velem egy néni, akinek teljesen olyan szája volt, mint Michael Caine-nek! De tényleg.

Egyébként meg minden dobozban... Vúúú :)

Tegnap kivettem szabit, hogy a lakáskát olyan állapotba hozhassam, hogy tudjanak jönni bele a cuccok. Ez sikerült is, a legdurvább az előzetes feltételezések ellenére nem a mész és egyéb behatározhatatlan dzsuvák felvakarása a parkettáról volt, hanem az ablakok letisztítása a glettől és egyéb behatározhatatlan dzsuvától.

De meglett, úgyhogy a mai program az eszeveszett dobozolás. Megint Örkény-regényben fogom érezni magam...

Viszont kezd karácsonyi hangulatom lenni... olyan jó... Már annyi tervem van, hogy mi mindent fogok csinálni... csak az adventi kalendáriumban egyre több a nyitott ablakocska, és jujuj de kevés idő van...

Elnézést kell kérnem minden tatabányaitól, de Tatabánya rettentő csúf város... A hétvégén leutaztunk oda a Top Bútorházba egy sarok konyhai garnitúráért (gyönyörű szerintem, nagyon megérte), és akartunk picit várost nézni is, de teljesen elment a kedvünk. Ráadásul el is tévedtünk, mert az utcanévtáblák kezelése is hagy kívánnivalót maga után. Persze a Turul-emlékművet megnézni, meg átruccanni Tatára jó lett volna, de arra nem maradt időnk. Sebaj, majd egyszer.

Kifejezetten üdítő volt egyébként végre más bútorokat látni, mint mindenhol Budapesten. Én már annyi bútorboltban voltam, és ilyeneket nem láttam. Ők végre valahonnan máshonnan szállítanak.

Egyébként a hétvégén nagyon sokat fejlődött a lakáska, már a XX. században tartunk. Például lett fény! Minden lámpatest a helyén van, minden konnektor, stb. Valamint lett hűtőnk, befejeztünk minden festést (kivéve az ajtókét, de azt majd ha már ott leszünk) és tapétázást. Most már csak az oltári takarítás van vissza a vakolattal-glettel-egyéb behatározhatatlan cuccokkal lehányt parketta és egyéb felületeken. Aztán szombaton költözés, izgi nagyon...

Mostanában egészen az egyetemen érzem magam, annyira jó vitákat folytatunk kollégákkal. Mindenféléről - ma például Tarantinóról és a Halálbiztosról. De volt ma olyan is, hogy a Zsigmond név kapcsán eszembe jutott, hogy már rengetegszer akartam kifejteni, mennyire rossznak tartom, hogy a régi királyaink neve mostanában derogáló lett (Béla a legtipikusabb), és hogy ebből milyen kulturális és történelmi következtetéseket lehet levonni a 20. századra vonatkoztatva.

De amit most meg akartam írni, az egy büszkeségem. Jómúltkor ebédnél vitatkoztunk arról, hogy a szakdolgozatot minek kell leadni egyáltalán papírformában, és ha mégis, akkor minek bekötni, és ha mégis bekötteti valaki, akkor minek a saját példányt is bekötni. Én meg ezzel kapcsolatban teljesen konzervatív voltam, végig azt mondtam, hogy ez egy "tribute" a diplomád felé, hogy áldozol rá, hogy megadod a módját. És hogy igenis a saját példányunkat is be kell köttetni, mert persze, hogy felteszed a polcra, és persze, hogy aztán soha többet nem veszed le, de ez az ember lelkének kell legyen egy büszkeség, egy tisztelet saját maga felé.

Marketingasszisztens kollégám, aki még most szakdolgozik éppen, a vita hatására megváltoztatta a véleményét, és beköttette a saját példányát.

Vú. I'm honoured.

Most csak röviden: tegnap második fázisba lépett a "moziszoba" projekt. Ezzel a gyönyörűséggel:

Holnap igyekszem pár képet is mutatni. Ez egy állat. :)

Szombaton volt anyukám kórusának minden évben megtartott koncertje a Bazilikában. Ilyenkor mindig a világ minden tájáról meghívnak más kórusokat, és mindenki készül 3-4 dallal, eléneklik, aztán 2-3 dalt közösen. A Bazilika mint helyszín már eleve árasztja a magasztos, adventi hangulatot, de idén sikerült teljesen elandalítania a kórusoknak. Volt két dél-afrikai, egy svéd, egy finn, egy mexikói és a magyar Zrínyi kórus. Nem ebben a sorrendben, de ez most mellékes. A második dél-afrikai csapat volt a legjobb (mármint anyuékon kívül), de mindenki kitett magáért. Egyszerűen gyönyörű volt ennyi különböző előadásmóddal hallgatni a karácsony üdvözlését, és könnyfakasztó hallani külföldieket Kodályt énekelni a közösben.
S mindeközben valami olyan hihetetlen békeérzés tört rám, hogy azt nem tudom elmesélni. De mindenkinek ajánlom jövőre ezt az élményt.

(Mellesleg frissültek a képek a lakáskáról, mert a hétvégén tapétáztunk, és egész tűrhetően sikerült... még némi festés van vissza, meg a másik szoba tapétázása... no meg a takarítás. Jövő hétvégén szeretnék végezni a munkálatokkal, izgi...)

Egyébként hihetetlen, hogy egy teljes lakásfelújítás során az ember kicsiben szinte megtapasztalja az emberi evolúciót. Jelenleg ugye nincs a lakásban fűtés. Korábban, az elektromos vezetékek áthúzásakor nem volt villany sem, most is egy darab 60 wattos izzó van direktbe kötve a hálózatra, hogy lássunk valamit. Még korábban ugye a vízvezetékek szerelése miatt nem volt egyáltalán víz, vécé sem. Nagy élmény volt, amikor lett vécé... aztán a következő luxus, amikor lett a vécének ajtaja, és lehetett privátilag intézni a dolgokat. A következő luxus az volt, mikor elkezdett jönni a víz - egyelőre még csak a hideg - a falból (pontosabban a kádcsapból). Még jó, hogy a kajához-innivalóhoz nem kellett vadászni és gyűjtögetni, hanem kiléphettünk a civilizálatlanságból, és hazamehettünk a hűtőhöz... Bár azért azt meg kell jegyeznem csendesen kaja iránti küzdés címszó alatt, hogy a piszok munkások megették a Hollandiából ajándékba kapott csokit, amit mi vittünk oda magunknak, hogy legyen energiánk dolgozni...:(

Az evolúció következő lépése a "tűz" lesz - ha minden igaz, ma elindul a fűtés. Úristen, mekkora lépés ez nekünk itt a lakáskában! Mint az emberiségnek a holdra lépés!

Tegnap bejött az irodába az a jelmeztervező/stylist, akit még az opening eventre hívtunk meg, hogy legyen zsűritag a jelmezversenyen. Elvitte a honorját, s közben ezt találta nekem mondani:

"Jól állt neked a szőke. Világosítanod kellene a hajadon."

De méhéhéhéééééér akarják idegen emberek, hogy a személyiségemtől eltérő dolgokat csináljak? Erről persze eszembe jutott, amikor találkozott a két édesanya (plusz hugim). Akkor csak ennyi volt a megállapítás:

"Jé, minden hajszínből van... csak a szőke hiányzik." - anyum vörös, hugim fekete, én barna...

Erre mi: "Az hiányozni is fog."

Nna. Így már jobb.

Na, már annyian unszoltak, hogy tettem fel pár képet - néhány még novemberi, néhány tegnap készült, úgyhogy egész friss. :)

http://picasaweb.google.hu/maanji/LakaskaProcess#

Tegnap festegettünk fél tízig... lassan kezdek hozzászokni ehhez az életmódhoz.

De azért közben van más is. Például elfelejtettem mesélni, hogy pénteken találkoztam végre csajostalálkozáson barátnőimmel, és ismét rájöttem, hogy mennyire hiányzott. Inkább nem is számolgatom, mikor találkoztunk utoljára, és ez szörnyű. Viszont most sikerült megint megbeszélni a világ dolgait meg a cserebogár halhatatlanságát... Hjaj, remélem, nemsokára kész lesz lakáska, és akkor végre tudok vendégeket hívni, nem úgy, mint a mostani albimba...

Megvettünk szinte mindent, ami még hiányzott, gletteltünk, mélyalapoztunk, festettünk, pótoltunk, takarítottunk... egészen lakáskinézetű kezd lenni lakáska, de azért még van mit csinálni. A terv jelenleg, hogy legkésőbb a 19-i hétvégén költözünk.

Tanulságok is vannak:
- a festék kiváló hajzselé; úgy megáll a hajam, mintha belőttem volna...
- a plafonra tapétázni maga a káosz
- ha leteszel egy már használt takarófóliát a következő szobába, amin egyetlen lyuk van, akkor oda fog pottyanni a festék a lukba bele
- ha nem veszel fel kesztyűt, festékes lesz a kezed
- ha azt hiszed, már kitakarítottál a mesteremberek után, biztos, hogy találsz olyan sarkot-zegzugot, ahol még nem

De azért jól vagyunk... picit fáradtan, nagyjából most már minden este világító lámpa mellett ájulunk álomba... de kitartunk.

Ha Isten is megsegít, ma végeznek a munkások. Ami azt jelenti, hogy már csak nekünk kell munkálkodnunk (festés, tapétázás, miegyéb). Remélem, hogy a hétvégén sokat fogunk haladni.

Ja, és ma reggel betették a konyhai garnitúrát, és egészen lakásszerű lett a lakás. :) Egyébként gyönyörű, amerikai cseresznye színű, üveges kis csoda, imádom. :)

Amúgy meg tök durva, hogy hirtelen vége lett a novembernek. Mondjuk nem csodálom: a tegnapi este is úgy nézett ki, hogy hazaértünk, picit megmelegedtünk, és elájultunk... Kicsit limitáltak mostanában azok a tevékenységeink, amelyeknek nincs köze a lakáshoz... Ami persze helytelen, úgyhogy ma igyekszem is pótolni egy kicsit, a lyányokkal való röpke találkozással. Belegondolni sem merek, mióta nem találkoztunk velük...

Hja, és még egy apróság. Reggel voltam üvegesnél is, a két beltéri kazettás ajtó beüvegezésének ügyében. Hát az állam nem kicsit esett le, amikor megmondták a végösszeget... ez konkrétan durván meglepett. Általában tisztában vagyok az árakkal, de nem nagyon szoktam mellélőni - most meg duplája annak, mint amire számítottam. Ellenben kész lesz még ma...

Tegnap megvettük a festékeket, mintegy motiválandó, hogy haladjanak a dolgok.

Elvileg ma festünk. Nagyon izgi...

Ja, és pénteken hozza az asztalos a konyhabútort. Az a legizgibb. :)

... sok is. Ma reggel például hatkor keltünk (tudom, másnak ez normális, nekem nagyon nem), hogy beengedjük a fűtésest, aki kijavítja a hibát. Álmatagon utaztunk át a városon, de amint bekanyarodtunk a hegy felé, mintha tündérmesébe csöppentünk volna. Komolyan szebb volt, mint a Narnia krónikáiban. Hófehér paplan borított be mindent, a fák ágain is megült, csillogott. Egészen éteri élmény volt.

Amikor már azt hiszed, finisben vagy, hogy hétfőn, max kedden vége, és már csak te szöszmötölsz a lakásban... Akkor jól belevernek egy szöget a csempézők a fűtéscsőbe, ezért ki kell bontani egy fél falat helyrehozni, és kezdődhet minden elölről.

Aaaaaaaaaaaannyira elkedvetlenítő, hogy azt el nem tudom mondani.

Csak néztem, ahogy szállong a szélben, és fehérre festi az eget, fehérre festi a bokrokat, a csenevész fűszálakat, a házak tetejét... Szeretem a havat. Az egyik legjobb dolog a télben. Állítólag létezik olyan hálózsák, ami hóálló, csak le kell tenni a hóra, és teljesen melegen tart reggelig. De nekem a kabáttal sem az a bajom, hogy a testem fázik, hanem a kintlévőségeim: arcom, kezem...

Egyébként most pihinap van, mert tegnap tették le az előszobában a padlólapot, és nem lehet rámenni ma délutánig. Holnap meg nagy banzáj lesz, anyu névnapját ünnepeljük - úgyhogy segítettem nagyinak a készülődésben. Most az a mondás, hogy hétfőn végeznek a munkásemberek. A konyhabútor betevését pedig eltoltuk jövő hét péntekre... tehát addig kell kifestenünk a konyhát. Lesz munka bőven a következő héten is...

Hatalmas előrelépés történt tegnap: az eddigi mészégetőből előlépett az egyik helyiségünk fürdőszobává. Tégláig le volt bontva eddig, és tegnap le lett betonozva az alja, be lett építve a kád, és le lett csempézve a fal. Vow... Még a végén tényleg elhiszem, hogy a hétvégén elmehetnek a munkások... Várom a vasárnapot nagyon.

Viszont ma megpróbáltam érdeklődni. Sajnos csak egyetlen szolgáltató hoz oda az új lakáskába internetet (nem mondom el, melyik). Felhívtam az ügyfélszolgálatot.

- Jó napot, nem találtam meg a honlapjukon az egyes csomagokhoz tartozó feltöltési sebességeket.
- Hát sok csomagunk van, például a Mini...
- Inkább a nagyoknál kezdjük.
- Jó, tehát van a 4 megabites, a 8 megabites...
- Most ugye letöltési sebességekről beszél?
Erre kis türelmemet kérte, és hallottam, hogy a háttérben megkérdezte valakitől, hogy ezek a számok most fel- vagy letöltések.
- Igen, ezek letöltési sebességek - kaptam meg a választ fél perc múlva.
- Remek, akkor mik ezek feltöltési sebességei.
Újfent kis türelmemet kérte, aztán majdnem egy perc múlva visszajött, és elmondta.

Felkészült ügyfélszolgálatos... és az a durva, hogy muszáj tőlük vennem az internetet, aranyáron, mert felosztották a területeket, és nem dönthetek szabadon, hogy nekem melyik tetszik...:(

Ma megváltottuk a világot ebéd közben a marketingasszisztens kollégával. Valahogy kilyukadtunk az oktatási rendszer globális elemzéséig az ő magántanári keresetkiegészítésétől. Elmesélte, hogy a 32 fős osztályból 30-an járnak matek korrepetálásra, és visszavezettük arra, hogy milyen a tanárképzés, kik mennek elsősorban tanárnak, mennyi pénzt kapnak, mennyire motiváltak abban, hogy valóban megtanítsák a gyerekeket... És hogy mégis milyen fontos lenne ez az egész, hiszen ezen jelentős mértékben múlik a következő generáció.

Aztán jól megvitattuk, hogy mennyire nem kellene még tovább csökkenteni a tudásanyagot, mert már így is mennyire tudatlanok a mostani fiatalok, és hogy inkább fel kellene kelteni az érdeklődésüket, és picit jobban specializálni, ugyanakkor értelmesen átadni az általános műveltséget is... Hogy az irodalom oktatása ott kezdődne, hogy a gyereknek szeretnie kell olvasni.

Van tanári képesítésem. De nem lennék tanár több okból sem - pedig anno nagyon szerettem magántanárkodni.

Ha valaki megkérdezne, szívesen elmondanám, hogyan reformálnám meg a magyar nyelv- és irodalomoktatást... vagy akár az egészet. :)

...volt a hétvége. De megérte korán kelni minden nap. Már csempék is vannak a falon, és naaaagyon szépségesek. Jól választottam. :) Izgalmas, a munkások azt mondták, hétvégére befejeznek minden munkát, amit ők vállaltak. Ráadásul szombaton jön az asztalos, tehát akkor lesz konyhabútor, és lehet, hogy vasárnapra egészen lakásszerű lesz a lakás. Onnan már csak mi jövünk a tapétázás-festéssel. Várom nagyon.

Bocs, hogy csak erről tudok mesélni, az életkém most eléggé leszűkült a munkásokra való figyelésre, egész nap ott voltunk mindkét nap. Emellett picit persze kipróbáltam a Lich Kinget, de csak lazán, nem úgy mint egyesek...

A maradék időben meg nézzük a Clone Wars 3D-t, megnéztük az új James Bond-ot (nekem speciel nagyon tetszett, és az új koncepció is, hogy a JB mítoszból folytatásos idővonalat, élő embert csinálni). Meg elkezdtem számbavenni a karácsonyi ajándékötleteket. Ja, meg írok egy novellát. :) Meg egy regényt, csak az lassan halad...:(

...így hát reggel fél nyolcra mentünk a lakáskába beengedni a vízvezeték-szerelőt. A lakáska jelenleg úgy áll, hogy teljesen tövig le van bontva (de legalábbis majdnem), úgyhogy rombolni már nem lehet benne, csak építeni. Nyílászárócsere megvolt, villanyvezetékek cseréje 90%-nál tart, fűtéskorszerűsítés 90%-nál tart, kamra kibontása, burkolatok leszedése megvolt, fürdőszoba jelenleg egy téglából kirakott lyuk...

De mostantól aztán csinosodni fog a lakáska, és hétvégén már akár a csempékig is eljuthatunk. :)

Közben meg november közepe lett, durva. Hogy telik az idő...

No, a tegnapi buli képei egyelőre ezeken a helyeken (jó eséllyel lesz még):

http://blackravens.net/2008/11/13/midnight-madness-kepekben/

http://worldofwarcraft.hu/node/3901

http://www.gamestar.hu/wow-wrath-of-the-lich-king-nyitobuli.html

Ez utóbbi link lehet nem működik rendesen, de akkor csak lent rá kell kattintani a mai dátumú bejegyzésre.

Éééés itt egy videó. Na, ezt megkönnyeztem - jó értelemben. Jó volt látni, hogy ezt hoztuk össze...

http://tv.gamestar.hu/video/wotlk-launch-party

Pfuh... hát ezen is túl vagyunk. Szerintem a cégből senki nem gondolta, hogy ennyi ember lesz, még én is picit meglepődtem, de örültem is. Annyi fotó készült rólam, hogy hú... de majd én is felteszek párat. Persze a fénypont a jelmezverseny és a Frostmourne kiosztása volt, Azt hiszem, nem maradtunk el annyira az élmezőnytől... és persze nem utolsó sorban maga az előadásunk is jól sikerült. Sokszor bénáztam, meg néha a gitárom krepált be, de végül is nem fütyült ki minket a virtuális közönség, és egész jól hallatszott az általam írt magyar szöveg is, amelyet az Eye of the Tigerre írtam.

Ha nem leszek túúúl fáradt (de, az leszek, mert fél nyolcra megyek a lakáskába beengedni a vízszerelőt) holnap, akkor feltöltöm a kis videót valahova, amit kreáltam... De most ájulás.

Drukkoljatok pls...:)

Ez azért nem semmi. Eddig is mindig szerettem a munkahelyemet, és mindig is szerettem emberekkel együtt dolgozni, de ma megint meghatódtam. Már nemrég is kaptam az egyik fordítótól csokit a "sok kedvességemért" meg a "jó közös munkáért", és nem ám akármilyen csokit, hanem egy hatalmas, 70%-os, most nem emlékszem milyen, de menő külföldi csokit. Ma meg kaptam egy Károlyi-pincészetből származó 2005-ös cabernet sauvignont. Picit leesett az állam. És szintén a "sok kedvességemért".

Igen, megéri kedvesnek lenni az emberekkel. És nem a csokiért meg a borért. Hanem a sok pozitív energiáért/élményért, amit ezzel szerzek és kapok.

Hát ma megkönnyeztem a reggelt... csípte a hideg az arcom, kesztyűt vettem fel. A kezem mindig fázik, úgyhogy sajnos nekem már ilyenkor nem árt. De azért hirtelen volt a váltás. Egyébként nem bánom, vagy ilyesmi, csak fel kell készülni - tegnap az egy szál pulcsi, amiben munkába jöttem, nem volt igazán meleg...

Viszont ma reggel letudtunk egy részt a lakás-projektben: a nyílászáró-cserét. Pontosabban a könyöklők még nincsenek bent, de minden más igen. Yaay...

Mentünk az Üllői úton hétvégén, és arra lettünk figyelmesek, hogy lecsupaszították a reklámhengereket... Gyerekkorom Skála Metrós, ÁB-s és egyéb hirdetései bukkantak fel a legalsó szinten, és most ilyen retróban pompázik az út Kálvin térhez eső fele. Ajánlom mindenkinek, aki legalább velem egyidős...

Aztán azt elfelejtettem mesélni anno, de most megint eszembe jutott, hogy a hévízi szállásunkon milyen jó volt a fürdőszobai tükör. Mert hogy picit torzított - jól. Karcsúsító hatásától kiváló közérzetem kerekedett. :) Tényleg. Ajánlom mindenkinek. Alapvetően nincsen bajom a kinézetemmel, de tényleg furi volt belegondolni, hogy mennyire befolyásolja az ember közérzetét egy rossz tükör...

Meg még azt is akartam írni, hogy picit elfáradtam. Alkottam egy nem-viccet.
- Melyik az egyetlen szakember ma Magyarországon, akik jól csinálják a dolgukat?
- A villanyszerelő.
- És miért?
- Mert ha ő rontja el a dolgokat, akkor agyonb@ssza az áram.

Meg ezerrel megy a jelmezkészítés szerdára, az előadásunkra... kicsit kezdek pánikba esni, rengeteg a munka még. Viszont nagyon jól néznek ki a jelmezeink, szuper lesz az előadás. Csak hát szegény hugim alig bírta megcsinálni őket, még mindig varrja a ruhámat. De hát amit alkotott...

Nem értem, hogy tud letörni egy kudarc mindig ennyire. Néha szeretnék egyszerű ember lenni, nem foglalkozni bonyolult dolgokkal, mint akár az írás, akár más emberek irányítása (vagy annak kísérlete), akár az, hogy más emberekkel kell konfliktusba kerülni. Majdnem teljesen depleted vagyok most.

Ja, egyébként tegnap megvettük a kádat, mosdókagylót, csaptelepeket, meg a csempék 80%-át (340 kiló csempe felhordása a másodikra este 10-ig, combizom-láz ma reggelre). Annyira szépek! Annyira szeretnék már ott tartani, hogy csak szépíteni kell a lakást, nem rombolni... Hjaj...

Elnavigálok egy játékszoftver hivatalos honlapjára. Erre fogad egy felület, hogy adjam meg a születési évszámomat, meg hogy honnan való vagyok. Ez utóbbinak választási lehetősége: "North America" és "Rest of the World". Nem cuki? Mi mind, kik itt Európa bölcsőjében ringtunk, simán a "világ maradék része" vagyunk. Persze most, hogy itt volt ez a felhajtás az elnökválasztással, mindenki figyelt a Nagy Testvérre (akasztják a hóhért?). Egyébként az eredménynek örülök, de ezt nem fejtegetem.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Mindig azt hiszem, hogy kész, idén most jöttünk utoljára strandolni... de nem, mindig van még tovább. Mikor már azt hinném, hogy november elsején befagy a popóm a hidegtől, hirtelen gyönyörű idő lesz, és a leányfalui strandon tömegek áztatják magukat a termálvízben. Na, azért szerencsére nem olyan nagy tömeg, mint nyáron - és kifejezetten vicces a kontraszt, hogy a strand területén már megnyitott a műjégpálya is... Mindenesetre strandoltam még most hétvégén is, sőt, a szabad ég alatt, csillagok alatt mostam hajat.

Erre még egy lapáttal tett rá a vasárnap, ahol én már csak kamerawoman-ként szerepeltem. Ugyanis annyira jó idő volt egész délelőtt, hogy úgy döntöttünk, megnézzük, hány fokos a pócsmegyeri bányató, nyári úszóhelyünk. 14 fokos volt. Ez azonban nem zavarta csillagomat és szüleit. Mert hogy rekordot akartak dönteni, november elsejei fürdéshez képest. Hát... sikerült. Én a nagylábujjamig jutottam. Sebaj, majd jövőre. :)

Azért Murphy sose alszik. Ez a hét ez tele volt ilyenekkel, picit elég volt már. Két éve nem láttam ellenőrt, és mégis mindig rendesen megveszem a havibérletemet. Most a lakásfelújítás miatt egyszerűen kiment a fejemből megvenni az újat, a régi 28-án lejárt. Mikor kap el egy ellenőr? Mikor? Persze, hogy tegnap... Ráadásul rendes akartam lenni, és kiszúrt velem... Eléggé elrontotta a kedvemet. Főleg azért, mert ezzel arra kapacitál, hogy legközelebb én is legyek bunkó az ellenőrökkel...

Na mindegy. Azért haladnak a dolgok. Legalább a bontás elkezdődött tegnap. Tulajdonképpen izgi nagyon...

Ja, és 200:200. :)

Amúgy gondolkodtam ezen az idő dolgon. Ugye "mindenkinek arra van ideje, amire akar", meg "ha igazán szeretnél, találsz magadnak időt rá", és hasonló klisék. Ja, de azért egyszerűbb a dolga annak, akinek egyezik a hobbija a kötelező tennivalókkal. Pl. ha valaki nagyon szeret mosogatni, takarítani, akkor könnyebb dolga van. Ha egy lánynak az a hobbija, hogy jól nézzen ki, akkor folyton szoliba-kozmetikushoz-fodrászhoz-manikűröztetni jár, és nincs szüksége egyéb időre. Én viszont most, hogy reggel nyolcra megyek beengedni a munkásembereket, este tízre érek haza, és még szeretnék mondjuk adott esetben egy filmet megnézni, vagy 1-2 órát a hobbimmal foglalkozni, akkor vagy ezek maradnak el, vagy káosz lesz a lakásban, és nem csillogok tökéletesen. Az utóbbit választom persze... csak...

Ha tavaly nekem valaki azt mondja, hogy nem lesz időm blogolni, kinevetem. Hihetetlen, de tényleg nem volt sem múlt héten, sem tegnap. Persze szabin voltam, de azért ügyeket intéztem sokat. A lakásfelújítás a célegyenesben van, minden meg van szervezve, már csak meg kell történnie a dolgoknak.

Kedden viszont gyönyörű szép nap volt, el tudtunk menni kirándulni. Képek itt.

Dobogókő csudaszép arcát mutatta, mint mindig, a Bohém Tanya, ahol enni akartunk, viszont be volt zárva, ezért kénytelenek voltunk hazamenni incsifincsi spenótpudingot ebédelni.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Hihetetlen, hogy hajnalban meg este tél van, nappal meg nyár... ma is strandoltunk, fürdőruhában napoztunk, utána csináltunk finom ebédet, és én annyira boldog voltam, hogy nem is tudom elmondani. És ez a hét elég hosszú volt minden szempontból, de remélem, a következő hét is hosszú lesz, mert egész héten szabin leszek. :) Hétfőtől szerdáig csak pihengélünk meg ügyintézünk meg kirándulunk, csütörtöktől vasárnapig pedig Hévízen fogjuk áztatni magunkat.

Egyetlen egy dolog miatt sajnálom: Frednek végre elkészült a háza, és a házavató pont 23-án lesz (elég hülye ötlet ez, mi tagadás), így nem tudunk rá elmenni. Most megint úgy fogják érezni a többiek, hogy ki akarom vonni magam, pedig pont nem, csak már egy hónapja le van foglalva a szobánk (meg különben is, négynapos hétvége első napjára szervezni összejövetelt...) Hát hüpp... megint lemaradok valamiről.

Na jól van, akkor elmesélem. Szóval lakásfelújítunk. Generálilag. Elektromos vezetékektől a burkolatokon keresztül a nyílászárókig mindent. Vicces dolog ez, rengeteg vidámsággal és izgalommal. Amikor úgy történnek a dolgok, ahogy elképzeltük/megbeszéltük, az kifejezetten kellemes, afféle jóleső megelégedés érzését adja. Amikor nem... nos, az kevésbé. Amikor nézegetjük a konyhabútorokat, asztalokat, csempéket, az izgalmas és felvillanyozó. Amikor megtudjuk az árat, az kevésbé.

Ma például reggel fél nyolc körül arra ébredtünk a nagy reggeli ébredezésben, hogy telefonált a nyílászáró-cseréhez a felmérőember, akit már legalább egy hete vártunk. Neki csak a ma jó, jönne háromra. Hát, mi ugye ötig dolgozunk mindketten. Sebaj, akkor esetleg fél hat körül. Megörültünk, fel is ébredtünk tőle [kaptam is ínycsiklandó kolbászos-sonkás-sajtos rántottát, nyamm! - a szerk.], oda is mentünk fél hatra... és a fickó megérkezett 6:20-ra... Picit morcos voltam rá.

De a kéményes sztori az jobb, amit múltkorjában megírtam.

Szóval így megyeget ez, a karácsonyt már ott szeretnénk ünnepelni.

Önvizsgálatot kell tartanom. Türelmetlen vagyok, rendetlen és lusta. Ezeken kell változtatni.

Gyűlölöm, ha hülyének néznek. Azt még jobban, ha közben nekem van igazam, és ki is derül. Gyűlölöm azt is, amikor valaki az én időmmel játszik. Utálok feleslegesen csinálni dolgokat. És ami a legjobban bosszant, az, amikor valaki agresszíven viselkedik ahelyett, hogy gondolkodna.

Ma reggel kellett mennünk fél nyolcra, hogy a kéményes meg tudja nézni a helyszínt (erről majd később). Hét negyvenkor felhívtam, erre beleordított a telefonba, hogy nem igaz, hogy nem lehet bekapcsolva hagyni azt a szájbab@szott telefont, mikor tudom, hogy jönnek hozzám. Mire én közöltem, hogy egy darab hívásom nem volt, ráadásul itt vagyok 7:25 óta. Mire ő, hogy de ő 7:05-re jött, és hívott négyszer, aztán elment.
És végül kiderült, hogy elrontotta a számomat a pancser, és valaki mást hívott (hogy miért jött korábban, azt nem tudom), és bosszankodva elment. És már nem is jön vissza, majd jövő héten.

És hogy miért NEM vagyok mérges mégsem? Mert ebből a felesleges, bosszantó kalandból gyönyörű reggeli piknik lett a Normafán napfelkeltével és álmos hajnali köddel... Hjaj, Kincsem, annyira jó érzés, hogy valaki ennyire ismer...

Tiszta nyár volt ma. A kertben munkálkodtunk egy szál ingben, aztán főztünk finom születésnapi ebédet, aztán pedig lementünk a strandra, és olyan meleg napsütés simogatott minket, hogy egészen meg voltunk lepve. Úgyhogy napoztunk, pancsoltunk, aztán tusoltunk a szabad ég alatt a finom termálvízben... Ezt az élményt nem lehet igazán elmesélni.

Aztán persze volt fincsi ünnepi ebéd, carbonara-szerű, ámde annál finomabb tésztás dolog, majd túrótorta csipkelekvárral meg minden finomság, a kiskukta jelenti, hogy kiválóak lettek.

Bárcsak ne lenne holnap hétfő!

Hát bmv-vel (busz-metró-villamos) picit messze van ez a Ferihegy 2... de azért a filmbe illő jelenetért megérte az a másfél óra utazás. És igazából büszke is voltam magamra: én kimentem a kedvesem elé. Mások meg nem. :)

Aztán meg a varratot is kiszedték belőlem, és minden rendben. Sőt, kifejezetten meg lettem dicsérve, hogy milyen szépen ápoltam. Na ja, nem hiába vett nekem Csillag 120 ml Betadine-t (a gyógyszertárban elfogyott a kisebb kiszerelés, vagy legalábbis azt mondták). Én is meg vagyok elégedve a dokibácsival, még a kiszedés sem fájt.

Ja, meg a cégem költözik. Ma egész nap dobozoltam, végig Örkény járt a fejemben. Hétfőn már az új helyen kezdek, ráadásul új kollégával, aki egy picit leveszi a vállamról a terhet... Csupa pozitív változás. Viszont hétfőn korán kell menni jó helyet foglalni...

Vicces volt, azt hittem, meg akarnak tréfálni. Épp békésen bevásárolnék a meg nem nevezett hipermarketben, de sehogy se találom a pezsgőtablettákat az italok környékén - és máshol se. Odamegyek két márkajelzésű kabátos úriemberhez, mondván, hogy segítsenek már rajtam, mondják meg, merre vannak a pezsgőtabletták. Erre az egyik:
- Hát... arra a bejáratnál. Az illatszerosztályon.
Mire a másik is, ránézve társára:
- Igen, az illatszerosztályon, arra.
És mutat.
Én meg nevetek. Mi a fenét keresnek az illatszerosztályon a pezsgőtabletták? Elindulok, de kétkedem. Szerintem ezek meg akartak viccelni.

De nem. Tényleg ott volt. Hülye hipermarketek.

Egyébként gyógyulgatok, dolgozom, igyekszem elfoglalni magam... Nagyon várom a csütörtök estét, mert akkor végre hazajön a Csillagom a messzi Némethonból. Hjaj...

...ami most nagyon nem kellett volna.

A doki miatt sem, meg ugye a felépülésem miatt sem, ámde.

Arról már nem írtam, pedig nagy élmény volt, hogy csütörtök este voltam ÉNEKELNI!!! Régi nagy vágyam vált valóra, hogy énektanárhoz mentem. Az első tíz perc kemény volt, mert tisztázni kellett az alapokat, és ő már elég idegennel találkozott ahhoz, hogy ne kezdjen rögtön barátkozni... De aztán skáláztunk, meg kiválasztottuk a dalt, amit gyakorolni fogok, és jó lett. Nagyon jó. Szerintem nagyon jól eltalálta az ízlésemet, a Chicago c. musical-ből az All that jazz lesz a számom (jó nehéz, de ugye szeretem a kihívásokat). Gyakorolni kell a légzést, és persze magát a dalt is. Ez bedugult orral nehezen megy...

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Na, ilyenem se volt még: tulajdonképpen baromi izgalmas volt, bár igyekeztem bátornak mutatkozni, azért remegtem rendesen az elején. Életemben először kaptam öltést a bőrömbe. Csak egyet, szóval nem nagy szám, de azért nekem tetszett így is. Vérzett, mint a fene, és a dokibácsi meghúzta a hurkot, és kész is volt. Zseniális találmány...

Mielőtt megijedne bárki, nem vagyok beteg meg ilyesmi, és pillanatok alatt fel fogok épülni, csak volt ilyen is.

Eddig is tudtam, hogy Meryl Streep zseniális - a ma élő színésznők egyik legtehetségesebbje - de most ismét igazolást nyertem. Kiváló alakítást nyújt a Mamma mia!-ban, és az igazi nagy meglepetés nekem Pierce Brosnan éneklése volt. Az Abba mindig is a gimis/koleszos évekre emlékeztetett, meg most is, a film közben. Ráadásul a csajszik hívtak meg a filmre névnapom alkalmából, és nem is tudom, ilyen "csajos" mozibamenés volt-e már. Mindenesetre tetszett, meg olyan mosolygós hangulatom lett tőle.

Aztán megnéztem a Tiltott királyságot is... Hát Jackie Chen és Jet Li harca azért elég menő volt... A film maga aranyos, egyszer nézhető látványfilm, de a boszorkány megér egy sort: a haja hihetetlenül jóra sikeredett, és a karaktere se rossz. Na és Jet Li a majomkirályként... hát az hihetetlen. Amit ott összevigyorog, főleg a Múmia 3 után!

Rossz élmény volt viszont Anouk új albuma. Nem is bírtam végighallgatni. Hát mit csinált az a nő? A régi számait mind szerettem, most meg elment Ámerikaországba, és hirtelen elfelejtett énekelni? Kár érte...

Ültünk az álló autóban a járdán, nézegettük a térképet, hogy milyen ügyesen sikerült megúszni a dugókat, és hogy legközelebb is erre jövünk... erre egyszer csak bekopogtat az ablakon egy babakocsit toló anyuka:
- Segíthetek?

Hát én teljesen meghatódtam. Ki az, aki benéz az álló autókba, és térkép fölé hajoló embereket látva még azt a fáradságot is veszi, hogy bekopogtat a felhúzott ablakon? Furi belegondolni, hogy én, aki alapvetően kedves embernek tartom magam, nem tennék ilyet. Viszont jól esett, hogy vannak ilyenek. Legyenek is, és legközelebb én is megpróbálom.

Ma reggel mentem az egy éves kontrollra. A dokinéni még mindig meg volt lepődve azon, hogy ilyen nagy dioptriáról (-8,5) egészen tökéletes lettem, sőt, olyannyira, hogy elolvastam a 150%-os sorral bezárólag mindent egyetlen rontással (hogy ez mit jelent, azt nem tudom, de tetszik). Nekem egész életemen át húzódó kérdés volt ez a szem-dolog. Filmekben sem szeretem, ha valaki szemével történik valami, egyáltalán, egészen kényes vagyok erre, és most, hogy megjavult, igyekszem nagyon vigyázni, hogy ne romoljon vissza. Annyira jó érzés látni! Mindenkinek vigyáznia kellene a szemére. Soha nem fogom tudni eléggé meghálálni azoknak, akik az impulzusokat adták a műtéthez.

Úgyamúgy (témaváltás in medias res) a hétvégén voltunk kirándulni Párkányban. Esztergomba mentünk, megnéztük a bazilikát (gyönyörű), felmentünk a kupolába (lenyűgöző), aztán pedig átmentünk Szlovákiába enni egy jó szlovák sztrapacskát. Az a megdöbbenés ért bennünket, hogy a hely, ahol ezt eredetileg terveztük, a legutóbbi látogatás óta KÍNAI ÉTTEREMMÉ alakult! Egyszerűen hihetetlen. Amúgy nincs bajom a kínai éttermekkel, de hogy egy olyan frekventált helyen, ahol még jó is a kaja, és minden magyar odajár sztrapacskát enni, hogy létezhet ez? Ki akar kínai kaját enni az első helyen, ahol befordul Szlovákiában?

A képek meg itt vannak.

A minap volt egy egész érdekes beszélgetésem a főnökömmel. Meséltem, hogy milyen furcsa emberek jelentkeznek hozzánk, egyik színész, másik meg hobbiból feltesz ingyenes szinkronokat játékokhoz... Erre teljesen felháborodva közölte, hogy az ilyeneknek le kellene törni a kezét, mert elértékteleníti a munkát. Nem értettem, ezért továbbkérdeztem. De hát miért baj ez? Csak hozzáad a világhoz, s mindezt úgy, hogy csak neki kerül erőfeszítésbe. Kvázi puszta emberszeretetből. Erre azt válaszolta, hogy igen, de azokat a színészeket, akiket alkalmazott, máshol nem fogják megbecsülni, hiszen dolgoztak ingyen is. Aztán azt feleltem érvként, hogy de azért különbség van aközött, hogy valaki jogtalanul feltesz dolgokat az internetre, s aközött, aki hozzáad valamit a világhoz, és azt teszi fel ingyenesen... De ezt nem fogadta el. Mivel elgondolkodtam a dolgon, nem tudtam aztán válaszolni neki, így nem volt feloldása a nézeteltérésnek... Azt viszont elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy akkor most mi a véleménye a google-ről, vagy akár az egész internetről?

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Milyen előnyei vannak annak, ha az ember egyszer nem 9-re megy dolgozni, hanem 8-ra! Például más emberekkel találkozik a szokásos közlekedési eszközökön, mint egyébként. Akár egy régi ismerőssel, még középsuliból, aki Németországba ment ki tanulni, aztán Spanyolországban kezdte jogászi pályafutását, és most mégis itt van Magyarországon. Annyit mondott a két megállónyi beszélgetés alatt, hogy nem találja a helyét itthon, de hogy jövő hétvégén jön, és meg tudunk beszélni mindent.

Mert hogy jövő hétvégén lesz a középsulim, a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium 20 éves évfordulójának alkalmából rendezett buli. Amire én feltétlenül megyek! És hihetetlen élmény lesz újra visszamenni, találkozni rengeteg tanárral, ismerőssel, meg ilyesmi. Kár, hogy úgy néz ki, egyedül megyek...

Negyedikek lettünk szombaton a lecsófőző versenyen... (Mármint nem mi ketten, hanem az "Akarattya" csapat, Király és Józsi szakácsmesterek vezényletével.) Lesznek majd képek is. Jó móka volt, és a mi csapatunk legalább jót evett. :) A zsűri teljesen elájult, hogy az egyik csapat tett bele tojást, rögtön elsők is lettek... No comment. Mi viszont kiválóan éreztük magunkat. És a nagy versenyzés után volt egy kis élőzene is, a szokásos kedvenc (Kaméleon) helyett most egy másik zenekar volt, női énekessel. Hát teljesen lehidaltam. Néha vinnyogott a lead gitáros is, de azt igyekeztem nem hallgatni. A csaj viszont (150 centis, 100 kilós kis dömper) hihetetlen nagyot alakított. Sose hallottam még nőtől jól énekelni a Knocking on Heaven's Door-t. Na, most igen. Ezért megint megjött a kedvem énekelni tanulni...

Vasárnap egyébként még kimentünk Leányfalura, bár estére igencsak hideg lett, és még egyszer kint aludtunk a teraszon... A nózimnak nem mindig volt melege, de zseniálisan finom volt a levegő.

Most már csak a strandra, a termálvízbe fogunk tudni menni pancsolni, és visszatérünk az nagy Budapestre... Van dolgunk itt is, tehát lesz mit csinálni.

Nem ma történt, csak elfelejtettem megírni. Felszálltam reggel a 4-6-osra, könyv a kezemben, igyekeztem lehuppanni egy üres székre, hogy olvashassak. Egyszer csak arra figyelek fel, hogy az előttem ülő szerencsétlen előtt egy ellenőr áll, és angolul próbál beszélni - kevés sikerrel. Kiderült, hogy a két srác holland (egymással így beszéltek), akik tökéletes angolsággal igyekeztek megmagyarázni az ellenőrnek, hogy ők nem tudták, hogy nem lehet jegyet vásárolni a villamoson, és hogy szívesen vennének, de nem tudják, hol lehet akkor. Az ellenőr viszont ezt nem értette meg, csak azt fogta fel, hogy nincs jegyük, ezért ezt hajtogatta:

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Nyújtsd ki a két kezedet, majd kulcsold össze úgy, hogy ki vannak csavarva (azaz a hüvelykujjad van alul). Ezek után csavard be az összekulcsold kezedet az orrod elé. A mutatóujjaiddal fogd meg az orrod két oldalát úgy, hogy keresztezve vannak az ujjaid. Most próbáld meg kibontani az összekulcsolást anélkül, hogy elengednéd az orrodat!

Állítólag ez csak az emberek 2%-ának sikerül. Én benne vagyok. :)

Egyébként annyira jó volt az erkélyen aludni, ahogy eleredt az eső! Hallgatni az ütemes dobolást, mélyen beszívni a friss, finom levegőt, látni a nagy villámokat, és meghitten összebújva aluszkálni egy hatalmas takaró alatt...

Vége a nyárnak, úgy tűnik. Jó volt nagyon... de az ősz is nagyon jó lesz, nagyon várom!

Tegnap tök vicces volt dolgozni (azonkívül, hogy sokat kellett). Beszélgettünk egy negyed órát Philip K. Dickről egy könyv kapcsán, amelyet egy kolléga hozott be, aztán egy huszáros vágással átnyargaltunk (ha írhatok ilyen képzavart) a fantasy világába, mire kollégám:
- Hát ha már fantasy, akkor én a régi m.a.g.u.s. sorozatot szerettem, tudod, mi az?

ELmosolyodtam, először kikérdeztem, hogy melyikeket szerette, áradoztunk együtt Alyr Arkhonról, becsatlakozott a marketinggyakornok kolléga is, egészen nosztalgikus volt. Aztán persze eljött az ideje az újkori m.a.g.u.s. témának, de hogy azt ő nem olvasott, mondom tudok ajánlani párat, ha van kedve. Mert hogy én eléggé benne vagyok ebben az egészben. Megkérdezte, hogyhogy. És akkor szerényen kiböktem:
- Hát nekem megjelent m* regényem, meg pár novellám novelláskötetekben.
- Igen, melyik? - kérdezte marketinggyakornok kolléga.
- Shajaran - mondom.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Meg azt is elfelejtettem mesélni, hogy megint voltam stúdióban, és nem munka miatt, hanem één szinkronizáltam! Tömegre hívtak, de ez már picit más volt, mint a múltkori. Szinte alig volt igazi tömegjelenet, inkább kisebb szerepeim voltak, egy-egy tekercs megszólalás.

Viszont volt egy színházi előadás, és úgy volt odaírva a könyvbe, hogy "Julianna és 3 színésznő", és én kaptam Juliannát! A lány, aki mellettem állt, nem lett kihívva egyszer sem tekercsekre, csak a tömegjelenetekre. És felismertem pár színészt... Ja igen, az azért élmény volt, mikor készültünk tömegezni, álltunk a váróban, és a stúdióból kijött Kamarás Iván...

Szóval hű. Meg jó élmény volt...:)

Itt a nagy összegzésben meg elfelejtettem írni, hogy volt pénteken céges bulink, megünnepelendő a legújabb játéksorozatunk kiadását. Kaptam táskát, esőkabátot, pólót, tollat, bögrét meg mindenfélét ajándékba a cégtől, és főnököm meghívott minket a 16. kerületi menőházába egy sütögetés + ivásra. Ami egyébként egész jól is sikerült. Alkalmunk volt megkóstolni a mostani lengyel népszerű koktélt: Mad Dog a neve, és málnaszörp + vodka + tabasco szósz cseppek a tetején a recept. Volt, akit kiütött...

De az este sztárja az egyik kollégám által elhozott Wii volt. Kipróbáltuk a teniszt ketten, majd négyen, aztán a Guitar Heroes-t (megígértettük főnökömmel, hogy vesz nekünk teljes Rock Band-et karácsonyra :), s végül a boxot.

Alább látható a bizonyíték, hogy én is:

Guitar
Box - ez utóbbit a főnökömmel folytatom, és jelentem, teljesen döntetlen lett, még a pontozás is.

Volt pár ígéretem magamnak, amit aztán nem tartottam be (pl. hogy legalább egy fél regényt összehozok...), ennek ellenére azt hiszem, egyöntetűen csodálatosnak ítélhetem ezt a nyarat. Volt benne minden: pihenés, kirándulások, strand, filmek, különlegesség, meghittség... munka persze. Szóval minden, ami kell.

Nem mintha szeptember elsejével mindez el lenne vágva, csak gondoltam összegzek egyet.

Egyetlen fájdalmam tényleg az írás hiánya, munka után agyhalott vagyok, hétvégén meg kell a pihenés... Régen délelőtt írtam, az nagyon jó volt. Most meg már attól, hogy írótárssal beszélgetek az ő készülő művéről, picit megdobbantja a szívem.

Remélem, most már hamarosan felveszünk egy kollégát mellém, és akkor nem fog ennyire leterhelni a munkám.

Az egy dolog, hogy már egy egész regényt írtam arról, hogy véletlenek nincsenek, és valahol mindennek megvan a maga oka, de azért néha engem is meglep az élet. Most például sorozatban történnek velem olyan dolgok, amelyeknek jelentőséget tulajdonítok. Véletlenül a héten pont azon az egy napon vettem Metrót, amelyikben volt nekem hasznos infó a magánéletemhez...

És tegnap pedig egy általam nagymértékben tisztelt és kedvelt személy olyan bensőségesen mesélt el egy megdöbbentő korábbi élményt, hogy teljesen meglepődtem, hogy miért mondja el egyáltalán. Aztán megtisztelve éreztem magam. Aztán, miután átfolyt rajtam az összes információ és érzés, sokkal jobban megértettem az ő mostani személyiségét.

Milyen pici dolgokon múlik a jelen!...

Ezen a héten eddig minden nap késtem. Méghozzá azért, mert Leányfaluról bejönni autóval maga a halál. Ma például nem elég, hogy le vannak zárva a rakpartok, a Róbert Károlyt egysávosra szűkítették, és egy csomó lezárás van itt-ott, a hidakon se lehet rendesen átmenni, még egy baleset is volt a szigeti bejárónál. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy melyik idióta döntéshozó találta ki, hogy minden egyszerre legyen lezárva. TEljesen ellehetetlenítik a városlakók közlekedését.

A másik ellehetetlenítést már csak félve merem megemlíteni, bár egyben felháborodva.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Én eddig sosem néztem igazán olimpiát. Nem mintha nem érdekelt volna, de a sporttal általában úgy voltam, hogy inkább csinálom, mint nézem. Ellenben az idei olimpiának mindhárom magyar aranyát élőben láttam... és együtt drukkoltam, együtt izgultam mindenkivel. Rájöttem, hogy ez valójában jó érzés. Nem volt igazán szerencsés, hogy hat óra eltolódással kellett nézni... A kollégáim munka helyett állandóan olimpiát néztek streamingben, és persze közben jól meg is beszélték hangosan, ami engem eszméletlenül zavart és bosszantott. De este rengetegszer kapcsoltam be a tévét (ez a tevékenység nálam egyébként viszonylag ritkás). A futás, atlétika és szinkronúszás a kedvenc néznivaló, de a férfi vízilabdát azt végigizgultam így is.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Kedden grizestészta-partyra voltam hivatalos, szerdán marhapörkölt-partyra. Annyit ettem, hogy lassan elgurulok, mint a kis gömböc, de persze le is dolgoztam egy keveset belőle a tóban. Megismerkedtem új emberekkel, megtanultam a jó tojáskrém és szardíniakrém receptjét, és drukkoltam az olimpián még kintlévő magyaroknak.

Aztán tegnap megnéztem tévében az új István a királyt. Hát még mindig megkönnyeztem Réka könyörgését meg a Gyászba öltözött csillagot. Jók lettek a szereplők, egyedül István nem illik oda szerintem. Nagyon rockénekes-hangja van, nem tud gyengéd vagy zavart lenni, és mikor kell, a végén, akkor meg nem tud elég magabiztos lenni. "Király vagyok, uram, a Te akaratodból. Minden magyarok királya. És én azt akarom..." Hát ez elég határozatlanul hangzott szegénytől. De még mindig kívülről tudtam a szövegeket, még mindig nosztalgikus hangulat tört rám (anno koleszban ezt mennyit énekeltük!), és még mindig megnyugszom ilyenkor, hogy olyan országba születtem, amelyik letagadhatatlan kincsekkel van teli.

Csak jó lenne már megoldani a rossz dolgokat, amelyek most nem működnek rendesen itt...

Pénteken megnéztük a szentendrei főtéren a Dundo Maroje c. darab kissé alternatív, modern módon feldolgozott változatát. A vicces rész az volt, hogy az elején majdnem elfújta az egész berendezést az orkánszél. A kedves rész az volt, hogy a modern feldolgozás modern hangokat/zenéket is jelentett, ezért Elvistől a The Doors-ig elég széles palettán játszottak a fiúk. Érdekesnek mondanám az előadást, a színészek között azért akadtak felejthetőek.

Aztán a hétvégét Taksonyban töltöttem, anyu párjának a nyaralójában. Nagyon kedves kis összkomfortos faház rendezett kertecskével, gyönyörű szélforgókkal. Olyan gulyáslevest (bár disznóhusiból volt, és megállt benne a kanál, olyan sűrű volt, tehát nevezzük "kondás"-nak) rittyentettünk szombat ebédre, hogy mindenki kétszer szedett belőle. Nyami volt. És onnantól kezdve folyamatosan csak ettünk. Anyu kitett magáért, olyannyira, hogy tényleg meg sem álltunk vele. Olimpiát néztünk, este egy híres vívóedzővel (kuvaiti csapathoz ment ki) és barátaival beszélgettünk szalonnasütés közben. Vasárnap pedig kimentünk a Rukkel-tóhoz strandolni:

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Kicsit eklektikus lehetek: kedden koncert a Szigeten, pénteken színház Szentendrén... De engem nem zavar, sőt.

Mostanában egészen komoly jövő-tervek zajlanak a környezetemben, de majd akkor írok róluk, ha kristálytiszták. Mindenesetre izgalmas, és persze megint van miért lelkesedni. Valaki egyszer azt mondta, hogy én lelkesedési hullámokból állok, és hogy mindig kell találnom valamit, amiért lelkesedhetek, mert az visz előre.

Azt hiszem, igaza volt.

Tegnapelőtt vásároltunk a Corában békésen, többek közt 8 dobozos sört. Fizetésre kerül sor, én álmodozom bele a világba, egyszer csak azt hallom:
- Hány évesek vagytok?
Először nem is értettem, miért kérdezi. Hát annyira meghatódtam! Kiderült, hogy nem akar nekünk sört adni személyi bemutatása nélkül... Általában szokták mondani, hogy fiatalabbnak nézek ki, nade hogy 10 évvel? :)

 

Tegnap pedig Iron Maiden koncerten voltam a Szigeten. Hihetetlen jó volt! Tényleg nem túloz az index-cikk, annyit ugráltak, hogy én éneklés nélkül se tudok ennyit, pedig nem vagyok 50 éves... A díszletek zseniálisak voltak, a tömeg partner, szerintem Bruce-ék is élveztek minket, nem csak mi őket. És a legnagyobb élmény: engem még soha senki nem vett a nyakába. És most igen. És ott csápoltam-tapsoltam mindenki feje fölött, mindent láttam a színpadról, láttam a negyvenezres, hömpölygő tömeget, és a lányok engem irigyeltek... Vúúú, felejthetetlen élmény.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Félálomban kinyitottam a szemem. A nap még nem kelt fel, de a település messzi fényeit már elhalványította. Az ég alja festett pasztellvörösen látszott a korlát mögött. Néhány felhőt már megvilágított alulról a napfény, s azoknak csillogott a hasa. Mélyet lélegeztem a friss levegőből, megpusziltam az engem átölelő kart, és teljes lelki megnyugvással aludtam vissza. Igen, élni érdemes.

Ugyanúgy, ahogy jól esik látni az én családom három matriarchális generációját együtt (Nagyi, Anyu, Hugi), úgy most vasárnap kedves élmény volt látni ugyanezt férfiakban: Tab nagyapuja látogatott Leányfalura. Hihetetlen intelligens, kedves, olvasott ember, rengeteg történettel. Valahogy mindig ottragadtam, mikor mesélni kezdett. Talán már a nevem miatt kis kedvel, hiszen az ő feleségét is így hívták, de bízom benne, hogy más is szimpatikus volt neki bennem.

De az igazi megtiszteltetés és egyben áldás az volt, mikor elbúcsúzott.

- Nem tudom, hogy mondjam-e, vagy ne... De a múlt században volt már egy jól sikerült Zsófi-Jóska páros...

Tegnap voltam az állatkertben, olyan négy év után. Hihetetlen, milyen szépen fel lettek újítva épületek. Az állatok sokkal jobb körülmények között élnek, nagyobb a területük - legalábbis azoknak, akiknek láthatóan kicsi volt -, mindenhol oktatótáblák és játékos kérdések a gyerekeknek, és persze lényegesen több étel- és italbolt, de ez hozzá tartozik. A magam részéről teljes szívvel örülök ezeknek az újításoknak. A kedvenceim, a majmok is sokkal jobb helyen laknak, van mindegyiküknek zöld füves kifutó, az orángután és a gorilla területe is sokkal nagyobb. Az orángutánok hihetetlen édesek voltak: az egyik gondozó épp belocsolt hozzájuk slaggal, ők meg cserébe produkálták magukat rendesen. Egy óráig is elnéztem volna őket. A másik nagy szám az volt, hogy megyünk az egyik sima sétálóúton, erre egyszer csak nagyobb csődületbe botlunk. Kiderült, hogy egy kacsacsalád akart ott átkelni, de mivel túl sok volt az ember körülöttük, a kiskacsák - egészen pici, pelyhes, aranyos csibék - nem találtak vissza az anyjukhoz. Hát azok olyan édesen totyogtak össze-vissza, hogy hihetetlen. Az egyik épp a mi lábaink közt talált utat végül, s az út túloldalán összegyűltek a gyerekek és anyukák nagy örömére.

Szerintem érdemes megnézni az új állatkertet, mindenkinek csak ajánlani tudom. Picit meleg volt tegnap, de egy kellemes délutánt lehet ott tölteni.

Fene se akar állandóan a munkájáról beszélni... De hát ez a hét is zajlott. Főleg munkával. Olyannyira, hogy mint látható volt, nem volt időm blogot írni. Pedig azért van miről. Leginkább arról, hogy mennyire pihentető és feszültségoldó munka után mindig pancsolni egyet a bányatóban, vacsizni egy teraszon a csillagok alatt, mindenféle témákról beszélgetni az atomreaktortól a Vérmezőig és a Tanácsköztársaságig meg az Édes Annáig...

Megnéztem a WALL-E-t. Hát szerintem zseniális. És nem csak azért, mert olyan aranyos, hogy olvadozom, hanem mert közben igenis komoly. Az ember piciben magára ismer, a rohanó élet hátulütőire.

Tegnap végre összejött megint a kis családom: hatalmas mesélések, finom kaják, minden szuper volt. Rég láttam őket, és olyan jó volt beszélgetni. Akadt egy megmosolyogtató rész is, mikor hugim megcsillogtatta ügyvédi képességeit... Nagyim kifogásolta a Rúna Táborban whisky osztását a táborlakóknak, mire ő: "Nézz rá Gergőre, ő iszik minden nap." Persze nem úgy értette, de jót nevettünk rajta. Hát... ilyenek ezek a szemléletkülönbségek.

Nohát. Zajlik az élet, evvan.

Varsóból visszajöttem még azon a pénteken, mikor utoljára írtam, de szombaton már mentem is a Balatonra, Akarattyára, hogy konkrét legyek, ismerősökhöz. Ha már kivettem a szabit, akkor le kell menni, nincs mese, hiába mondják, hogy rossz idő lesz. Egyébként vasárnap és hétfőn még nem is volt, csak utána három napig. A szerda volt a depinap, mikor egész végig bezárva kuksoltunk. De a társaság kiváló volt, ettünk sok finom étket (made by Mesterszakács Szivecske, kukting by me), mint például chilis babot, paprikás krumplit, lecsót, gulyást, marhapörköltet, nyamm. Volt érdekesen fűszerezett grillhusi is, de azt nem mi csináltuk. És ami nagy szám: találtam fürdőruhát!
Ja, meg voltam extrudálógyárban, nagyon izgi volt, kár, hogy dolgoznom is kellett.

Képek itt.

Aztán onnan is visszajöttünk, szombaton. És a szombat-vasárnapom a lehető legnyugisabban telt Leányfalun. Volt pancsi a tóban, beszélgetés a paksi atomerőműben történt mérnöki hibákról, baconbe göngyölt virslisütés, teraszon szabadégalattalvás meg minden jó dolog. Sajnos ma nem mehettem, mert 7ig voltam munkában (persze az megvár mindig, amíg egyedül vagyok a team). De azért egész jól behoztam magam.

És most végre pihenek a mai napra.

Az eddigi hét-fél nyolcas indulásokkal ellentétben ma úgy elhúztam a csíkot 5-kor az irodából, hogy füstölt a helyem. Ma van ugyanis az egyetlen nap, mikor 8-ig van nyitva a Warsaw Rising Museum:

http://www.1944.pl/index.php?lang=en

Úgyhogy elmentem megnézni. Ha jól rémlik, soha életemben nem néztem meg múzeumot egyedül, és most is fura volt, hogy nem oszthattam meg senkivel az élményt... De azért megérte. Először is a belépő tényleg 4 zlotyi (=280 Ft). Hát ez már önmagában is elég hihetetlen. A lengyelek szeretnék, ha ezt a kiállítást megnézné az ember. Nem pedig kaszálni akarnak vele. Ez nagyon tetszett. Maga a kiállítás pedig rendkívül informatív, tanulságos, jól van meg- és felépítve az egész, összességében kiváló. Nyilván amiről szól, az nem. Az is tetszett, hogy ilyen apróságokra is gondoltak, mint például hogy a megrázó képeket/videókat ilyen kútszerű betonkarimába süllyesztett képernyőkön vetítették, hogy a gyerekek azt ne láthassák. Van két bazinagy kivetítő, amelyeken folyamatosan megy a film a témában, valamint a kiállítás közepén egy hatalmas repülőgép. Elég impresszív.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Egész véletlenül megkérdeztem a recepción, hogy lehetséges-e esetleg netet varázsolni a szobámba. Erre a kezembe nyomtak egy kábelt, és mondták, hogy persze. Hihi.

Mondjuk ma úgyse nagyon tudtam volna használni, most értem haza. Volt business dinner fél kilenctől mostanáig. Ettem valami originále lengyel levest főtt tojással meg kolbásszal, de sajnos a nevét képtelen voltam megjegyezni. A fejem pedig megfájdult, mert képesek ezek az emberek még nyugalmi időben is munkáról beszélni. Eddig is tudtam, hogy cégem külföldi tagjai mind workaholic állatok, de hogy ennyire...

Viszont újabb észrevételekkel bővültem: a lengyel lányok nem hordanak szoknyát. Kb. mindenki furcsállva méregetett, mikor megérkeztem a helyszínre, és utóbb belegondolva tényleg nem láttam senkit sem az irodában, sem az utcán szoknyában.

No, elteszem magam holnapra, mert nehéz nap lesz az is.

 

Még jó, hogy itt vagyok Varsóban. Ha otthon lennék, felettébb bosszantana, hogy fél nyolckor indulok haza munkából. Valahogy mindig ez van. Mindig van valami mostanában. "Csak ezt kell kibírni, aztán nem lesz ilyen." "Csak most kell hajtani, aztán jó lesz." Félreértés ne essék, szeretem, amit csinálok. De ma kaptam plusz három projektet. Most megszámolom szorgalomból, mennyi van éppen.
[eltelik 2 perc]
36. Most már 39. A prezentációmba beleírtam, hogy a kapacitásom végéhez közeledem. Remélem, megértő fülekre találok.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

A szobám egy luk. Mindjárt elmondom, hogyan lehetne egy picit konfortosabbá tenni, csak előbb elmesélem a nap többi élményét. Először is megtartottam a prezentációmat, amivel múlt héten készültem. Nem durrant akkorát, mint gondoltam, bár lehet, hogy csak az volt a bajom, hogy aki kérte, hogy készítsem el, nem volt jelen. Sebaj, nem vagyok én szívbajos, elküldtem neki mailben.

Aztán csoda történt. Nevezetesen az, hogy az én outlookom az otthoni iroda beállításait tartalmazza. Mikor megérkeztem, és kaptam internet-zsinórt, bedugtam, a net ment is, a leveleim nem. Elkezdték nézegetni a gépemet jobbra-balra, mondták, hogy kéne az ottani IT-s kollégától valami beállítás, mondom, tudom a telefonszámát, meg lehet vele beszélni. Erre húzták a szájukat, hogy de hát az én főnököm rengeteget utazik, biztos nem úgy van neki beállítva, mint nekem, és kérdezzem meg őt, hogyan van neki beállítva. Hát... zaklattam egy keveset, aztán inkább feladtam. Magánszorgalomból küldtem sms-t az IT-s kollégának, mire ő visszaírt, hogy majd akkor küld beállításokat, ha netközelben lesz. Hát mondom jó, végül is így nem tudok dolgozni, amit ugyan kéne, de legalább be tudom pótolni a múlt heti hír- és blogolvasást. Na, nem tudtam. A csoda a derült égből jött: az outlook egyszer csak ontani kezdte nekem a leveleket. Hohó, mondom, engem nem kenyerezel le ily könnyen, tudom ám, hogy küldeni nem tudsz... És persze küldtem magamnak egy levelet a magáncímemre. És megjött. Mondom, mi történt? Mostanáig nem tudom, egyszer csak működött.

Aztán dolgoztam. Sokat. Na, ez nem meglepetés, inkább mondok mást. Nem ettem semmit egész nap, mivel nem hoztam zlotyit, a tartozásaimat akartam behajtani, csak ma nem sikerült. Így hát kissé éhesen, ámde fáradtan indultam a hotelom felé 5 óra után. Megnéztem előre térképen, hogy nincs messze, egy villamossal oda tudok jutni. Ezt meg is tettem, BKV-n edződvén semmilyen problémát nem jelentett (meg egyébként is voltam már itt). Az első hibát ott követtem el, hogy nem kértem blokkot a napijegyhez, tehát nem tudok vele elszámolni. Hüpp, veszett hatszáz forintom. Na de majd legközelebb.

Aztán kiderült, hogy kiváló villamosra szálltam a négy választási lehetőségből, mert ez (az 1-es egyébként) konkrétan a hotel előtt tesz le. Ez a megállóból nem volt ilyen egyértelmű, nem vettem észre az épületet, ezért kicsit idétlenül festhettem, ahogy leszálltam, kimentem az egyik oldalra, onnan találomra átmentem a kereszteződés másik oldalára, s végül szépen akkurátusan körbejártam a kereszteződés összes zebráját.

A hotelom igen érdekes. A neve Czarny Kot, azaz Black Cat, azaz Fekete Macska. A képeken barokk stílusú bútorok látszanak, meg is ijedtem, hogy ez valami puccos hely. Azért nem annyira: a tulajdonos valami ex-playmate lehet, mert minden falon vagy tükör van, vagy az ő képe (szőke, rózsaszín tincses, feltöltött ajkú kebelcsoda). Sőt, volt szerencsém látni is épp az aulában. Az arca megöregedett, de a haját ugyanúgy hordja. Nem bírtam levenni a szememet a brillantróza színű papucsáról. Szinte fájt.

Aztán persze becsekkeltem, nem volt semmi gond, 24-es az én szobám. Na, a következőképp néz ki: ajtón be, amint beér az ember, majdnem nekiütközik egy oszlopnak, amely a hosszúkás szoba közepén foglal helyet. Az oszlop mögött épp van hely a franciaágynak, oldalt pedig egy ajtó és az ajtó mellett a fal átlátszó, rózsaszín üvegtéglás. Igen, kitaláltad, kedves olvasó, ez a fürdőszoba. Amely teljesen rózsaszín belülről (de legalább kényelmes, és van benne melegvíz). Ezenfelül a szobában két szék és egy dohányzóasztal van. Ja, meg egy tévé fenn a falra rögzítve, de az nem működik.

Mivel lehetne komfortosabbá tenni? És nem is lenne nagyon nehéz. Először is kéne legalább egy pici szekrény, amelybe a ruháit teheti az ember. Aztán az ablak (azzal kezdtem, hogy kinyitottam, aztán be is csuktam rögtön) ne a folyosóra nyíljon, hanem valami levegőt is lehessen kapni a szobában. Aztán mondjuk működjön a tévé – nem mintha nekem kéne, egyrészt nem értek lengyelül, másrészt egyébként sem szoktam tévét nézni. Aztán esetleg lehetne egy kép a falon. Legalább az egyiken. Aztán mondjuk elkelne egy olvasólámpa az ágy mellé. Végezetül lehetne internet a szobában... Jó, tudom, ez túl nagy kérés, lehet, hogy nincs is ilyen hotel Varsóban. Pedig kétlem, hogy olyan nagy probléma lenne bewifizni az egészet... de hát mindegy.

Szóval megérkeztem, ledobtam a cuccomat, aztán már irányultam is vásárolni. Mert hogy jó nagy téren vagyok ám, sétatávolságra van McDonalds és az Arcadia nevű üzletház. Olyannyira belejöttem ebbe a rózsaszínbe, hogy vérnarancslét vettem inni, meg persze zsömlét, krémsajtot és Carrefour-os (nálunk =Tesco) szynkát, nyami. Meg vettem magamnak túlélőcsokikat, meg egy kis meglepit, hogy meglegyenek az endorfinok is.

Most meg visszaértem, és megnézem az egyik filmet, amit hoztam. Hat van összesen, csak kitart péntekig...

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

A hétvégét megint Leányfalun töltöttem. Annyira jók ezek a hétvégék, a nyugalom szigetei. Idén először ettem dinnyét, ettem fagyit a híres Teknőc Fagyizóban, fürödtem a bányatóban, sokat pihentem, megcsináltam a prezentációmat a mostani hétre...

Mert hogy most már Varsóból írok. Sok minden változott itt, mióta utoljára itt jártam. Az iroda hihetetlen nagy, van benne ping-pong asztal, biliárd, meg minden, hatalmas konyha, különböző hangulatú meeting room-ok (rpg, sci-fi, racing), szóval menő minden. A repülőút izgalmas volt az eső miatt, de a végén még aludtam is. Most először jöttem nem fapados járattal (az már nincs ide), ezért kaptam reggelit is (na, az nem volt valami sok - két 4 négyzetcentiméternyi kenyérke, némi felvágott és sajt, meg egy csokiszelet), meg úgy az egész valahogy jobban szervezett. Tetszett nagyon.

Ami viszont nem tetszik, hogy nem tudok dolgozni, mert itt bénáznak a mail-beállításaimmal. Na mindegy, majd megoldódik, és mesélek is. Sajnos fotógépet nem hoztam, úgyhogy csak szöveges beszámoló lesz.

Nnna. Tegnap végleg megszabadultam rókaszín hajvégeimtől, és barna hajú lány lettem...:) Már jó ideje növesztettem, és nagyon örülök, hogy beért ez is.

Ám mindez kicsit eltörpül a mai élményemen, ugyanis SZINKRONIZÁLTAM! Pontosabban tömegeztem - volt egy belenevetésem, és egyetlen sorom: "Ó, ez fincsi lesz", egy tortára. De azért nagyon élveztem. Volt büfé, esküvő, parti, ahol hátteret kellett játszani, és vicces volt, mert magammal kellett beszélgetnem, a másik lány kiszemelt ugyanis egy srácot, akivel beszélt a mikrofon előtt.

Nem tudom, hívnak-e még, azért volt különösen izgalmas, mert engem nem a tanáraim hívtak, hanem egy ismeretlen rendező. Egy norvég művészfilmhez egyébként, amit nem tudom, mikor fog leadni és melyik tévé.

Kétlem azért, hogy ebből rendszert fogok csinálni mostanában - nagyon szeretem a mostani munkámat, és egyelőre nem akarom feladni holmi tömegjelenetekért...

Private numberen hívtak ma telefonon. Vúúú... Izgi dolgok vannak a láthatáron, de persze megint nem akarok kiabálni, ezért csak sejtetek.

Addig meg kitölti az időt a sok-sok munka, de nem kell sajnálni, köszönöm szépen, nagyon szeretem, amit csinálok. :)

Hát visszaérkeztem... persze a munka megvárt, úgyhogy ma egész nap nem volt időm enni se, de simán bírtam, mosolygósan. Mert a nyaralás az elmúlt héten hihetetlen volt, csodálatos, mesébe illő. Valamint pihentető, izgalmas és meghitt, és még sorolhatnám a jelzőket, úgysem adják vissza.

Olyan jó érzés, mikor két ember hasonlóan gondolkodik, hasonló álmok és vágyak vezérlik, s ezek egymásra találnak. Mikor órákat lehet beszélgetni titkos tervekről, vagy csak sétálni egymás mellett egy tó partján kézenfogva.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

A hétvége jól telt, kicsit fárasztó volt, de hugimék nagyon cukik voltak (sajna kép még nincs, de majd lesz sok). A lányos tánci is kiválóan sikerült, volt hatásunk bőven. DJ Maanji is jól teljesített, bár általában jobban szeretek mégis táncolni...

Holnap reggel pedig indulunk Ausztriába, jajdejóóó, nagyon várom! Legközelebb vasárnap este leszek gépközelben. Tsók a család!

Ez a hétvége hugim esküvőjének lesz szentelve. Legközelebb vasárnap este leszek gépközelben, drukkoljon mindneki, hogy jól sikerüljön a DJ Maanji rész...:)

Meg hogy ne könnyezzek a meghatottságtól (úgyis fogok).

Majd mesélek.

Mostanság nem tudok leülni a buszon-héven, ezért nézelődöm. Meg gondolkodom. Például most azon, hogy a Merkúr Kaszinónak hogy lehet nap a szimbóluma... Szerintem a szimbólumok-logók nagyon fontosak, még a mai világban is, nemhogy régebben, és elég kevés figyelmet fordítunk rájuk. Például aki kitalálta az Auchan logóját, azt is el kéne küldeni melegebb éghajlatra...

Nem mintha én annyira értenék hozzá, csak elgondolkodtat. Például hogy mi lenne, ha céget alapítanék. Vagy hogy mi az a szimbólum, amit el tudnék viselni magamon tetoválásként (nem mintha szeretnék ilyet). Egy szimbólum, egy logó jellemez, meghatároz, érzéseket vált ki. És néha olyan gondatlanul kezeljük, hogy rémes.

A tegnapi napom szörnyű volt. Egy kapkodás. Rengeteg munka, stressz, hogy nem tudom befejezni, hőség, gyors kajálás miatti kis rosszullét. De aztán megbeszéltük, hogy kimegyünk Leányfalura pihenni.

Kiutaztunk busszal, közben hangrobbanásról, vonatokról és hűtőszekrényekről beszélgettünk, megérkezve meggyet szedtünk (fára is másztam), magoztunk, előkészítettük szörpnek, aztán tüzet raktunk, tábortűzben baconbe göngyölt virslit ettünk hagymával, paradicsommal, mustárral (nyamm), aztán a teraszon aludtunk szabad levegőn.

Hát ez annyira kellemes este volt, hogy hétfőnek szinte ünnep. Minden feszültség kioldódott belőlem, olyan nyugodtan és pihentetően aludtam, mint régen. Olyan jó érzés, mikor valaki pontosan tudja, mire van szükségem. Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy folyton ilyenekről írok, de egy francokat sajnálom. Sőt, nagyon boldog vagyok, hogy ilyesmiről írhatok állandóan. Szerelmes vagyok, de nagyon.

Visszaérkeztünk. A hétvége a hugimnak volt szentelve, mivel jövő héten lesz az esküvője. Hatan lyányok leautóztunk Tihanyba, és eltöltöttünk ott egy kellemes csajbulis hétvégét. Az idő szerencsére tökéletes volt, ezért mindenki fel tudott szedni egy kis színt, bár a 22 fokos Balcsi nem mindenkit töltött el csupa boldogsággal - legalábbis nem úgy, mint engem, aki egy lendülettel futottam bele végre...

Szombaton a strand-diszkót látogattuk meg, s mivel az elején csak mi voltunk ott, mondhattam huginak, hogy diszkót is rendeltünk neki. A csippendél fiú is megérkezett egy erősen alkoholizált, remek csípőmozgású, ámde kissé együgyő srác személyében, akit némi nevetgélés és huhogás után kirekesztettünk tánckörünkből. A DJ szinte csak nekünk zenélt még akkor is, mikor már többen voltak (csak kellett egy seregvezér csapat, és mindjárt jöttek többen is), de kellett neki majdnem 2 óra, mire eltalálta a zenei ízlésünket.

Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »

Dógozom... mindjárt negyed kettő. De valahogy mégsem panaszkodom, mert izgalmas ez az egész. A párna ugyan már nagyon szemezget velem, de ellenállok.

Hihetetlen érzés a saját fejemből kipattant ötleteket megvalósítva látni. Azt hiszem, mindig is ez motivált. Mondjuk volt honnan örökölni... Furcsa dolog ez. Néha eszméletlenül vonz a lehetőség, hogy pihenéssel töltsem el a hétköznapjaimat, azaz nem csinálni semmit úgy külön, csak passzívan élvezni az életet. Ugyanakkor tudom, hogy hosszútávon nem lennék képes rá. Belülről piszkál valami, muszáj aktívkodnom. Többnyire kellemes érzés ez, és csak néha hagyjonengemmindenkibékén, mikor épp egyszerre túl sok minden jön össze.

Vagy ezzel mindenki így van, és nincs benne semmi különleges?

Ehh, inkább alszom rá egyet.

És ha már a különleges dolgoknál tartottam a múlt hétvégén, folytatom.

Egyrészt állandóan elfelejtem megírni a két héttel ezelőtti, gyönyörű látványt, mikor Kaszásdűlőről néztem a Hármashatár-hegy felé, és annak oldalában rengeteg apró, színes pötty, szállongó siklóernyősök kavarogtak, mint a festett hópihék. Egészen meglepő és szokatlan látvány volt, ugyanakkor lenyűgöző.
Aztán itt volt a múlt hétvégi vacsora, amely életem első olyan vacsorája, hogy sört ittam hozzá. Én. Aki nem szeretem a sört. Edződöm...

S végül ez a hétvége, a pancsolás a 22 fokos bányatóban, amelytől nosztalgikus Balaton-hangulatom lett, az alvás a teraszon, álomba merülés előtt hallgatva a tücsköket és bámulva a csillagokat... Délutáni szunyókálás függőágyban, kettesben... És egy gyönyörű családi szokás, amelynek részese lettem, és amely szó szerint könnyekig meghatott.

Ha szerencsésnek lenni azt jelenti, hogy az ember jó helyen volt/van a jó időben, akkor én nagyon szerencsés vagyok.

Rengetegféle játékkal játszottam már (és most nem a számítógépes játékokra gondolok). Négy évesen már rég kártyáztam, és jókat kacagtam Tócsa bácsin, aki Rikikiben mindig mínusz 200 környékén fejezte be a játékot.
Ulti és póker megy, de gyerekként/ifjúként rengeteg társasájátékot is szerettem: Az Ezüst-tó kincsétől a Gazdálkodj okosan!-ig. Kedvencem persze a Combi-color volt :)

Sok játéknak az a baja, hogy agresszíven egymás ellen kell játszani, pl. ha az ember jól akarja játszani a Monopolyt, az már az erkölcs határait súrolja. Néhány más játéknak, pl a pókernek az nagy hibája, hogy nem igazán lehet baráti játékként játszani, mert aki először kiesik, vár másfél órát a többiekre.

Tegnap Rettegés Arkhamban-t játszottunk. És nagyon élveztük. Mert a játékosoknak egymással összefogva kell játszaniuk, így nemcsak nem semmized ki a másikat, hanem segíted is, valamint mindenki végig bennmarad. Elsőre bonyolultnak tűnik, de (főleg egy szerepjátékos számára) az első alapvetések után átlátható és élvezetes.
Ezt nevezem én jó játéknak.