Visszaköltöztünk vasárnap. Nincs jó idő sajnos, a hangulatom is picit nyomott. Pedig teendőm is, tervem is rengeteg, és tulajdonképpen energia is van, csinálgatom is a dolgaimat, csak... Jó lenne még egy kis napsütés. Meg persze az is jó lenne, ha nem lennék próbaidős, és el tudtam volna menni egy kis szabira még a nyár végén.


Node evvan, majd novemberben. :)


Viszont cserébe most olvasom/tanulom az alábbi 885 oldalas könyvet: Andrew S. Tanenbaum: Számítógép-hálózatok. Kicsit lassan haladok benne, de kifejezetten sikerélmény, amikor valamit megértek úgy, hogy be tudjam fogadni a hosszútávú memóriámba is. Most például per pillanat sikerült megértenem a bitbeszúrásos keretezés elvét az adatkapcsolati rétegben, és zseniális! Nagyon tetszik, tök okos dolog.


Tegnap pedig ex-CDP csajtalálkozó volt: a régi CDP-s lány kollégákkal gyűltünk össze egy kis trécsre (amit mellesleg kb. sosem tettünk munkaidőn kívül, míg kollégák voltunk). Nagyon jó hangulatban beszélgettünk, sok mindent megvitattunk, ami korábban nem került elő, és kifejezetten jól sikerült. Annyira lelkes voltam, hogy folyton a többiek szavába vágtam, de remélem, megbocsátanak, hiszen tudják, milyen vagyok. :)

Szólj hozzá! // Indira // 2010. szeptember 07 - 15:09

Tegnap leszüreteltük a paradicsomokat (4 kg), persze van még néhány narancssárga, meg kb. egy kiló még zöld, de a nagy szüret tegnap volt. Lett belőle nyolc üvegnyi eszméletlen finom paradicsomlé. Hihetetlen, mennyire édes, pedig nem tettünk bele cukrot. A hosszú téli napokon ebből lehet majd paradicsomlevest, paradicsomos káposztát, pizzát, miegyebet csinálni. Nagyon várom!


A tegnapi állatmesémről viszont eszembe jutott ma egy másik, amit elfelejtettem elmesélni. Ez viszont aranyos. Hétvégén bográcsban gulyáslevest főztünk, és csináltunk hozzá csipetkét is. Ott csináltam a bogrács mellett a szabadban, hogy ne legyek messze a tűztől, meg az amúgy is hangulatos. Kb. 4 szem csipetke esett ki a tálcáról a fűbe. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy hős hangya felkapta az egyik kiesett csipetkét, úgy ahogy volt, kb. 10x akkora, mint az ő kis teste, és erőlködve elkezdte vonszolni az egyik irányba. Hátrálva húzta, mikor rájött, hogy előrefelé nem megy, és egész jól nyomon lehetett követni, hogy kb. percenként 1-2 centit haladt. Fel a fűszálra, le a fűszálról, leesett, nem találta a lábával a következő lépést, de mégis hősiesen és kitartóan vitte a bolyba. Kb. két óra alatt ért oda, és csak azért nem segítettem neki, mert nem tudtam, hogy ő melyik bolyba tartozik, hova viszi a szajrét. De biztos megtapsolták és megjutalmazták, mikor odaért.

Hozzászólások [ 1 ] // Indira // 2010. szeptember 02 - 09:48

Ha valaki akar nem könnyfakasztó, de azért zsigeri szinten szomorú látványban részesülni, akkor menjen végig gyalog a Lágymányosi híd mellett a Dombóvári út járdáján eső idején. Minden lépésnél láthat a lába mellett egy-két összetört csigaházat szétlapított, szerencsétlen csigákkal, akik az aszfaltra menekültek az eső elől. Akad teljesen összelapított, amin biciklivel hajtottak át (nyilván többször is), de láttam olyat is, hogy szerencsétlen csiga az összetört csigaházat próbálta továbbvonszolni, miután rálépett valaki.
Ennyire figyelmetlenek vagyunk mi, a Föld domináns faja.

Amúgy azt meg már ezer éve elfelejtettem megírni, hogy a True Blood főcímdala a második legjobb ever. A klip képei is impresszívek, hangulatosak, a dal is fülbemászó, íve van, eleje, közepe és vége van, szóval szuper. Nagyon tetszik, még a végén a kihajtogatott cím is.
(az all-time első természetesen a Firefly főcímdala)

Hozzászólások [ 4 ] // Indira // 2010. szeptember 01 - 09:53

Ma őszi cuccot vettem fel. Kezdődik a színes levelek, meleg ruhák, iskolatáskás gyerekek, befűtött kályha mellett melegedés, eső kopogása az ablakon, nagy kirándulások és miegyéb időszaka. Szeretem ezt is, de a nyár idén nem kényeztetett el minket, úgyhogy igazságtalannak érzem, hogy már itt az ősz. Remélem, a vénasszonyok nyara azért még jó lesz.


Az ősz kezdete még egy dolgot jelent... Remélem, tetszik, amit egy éve odafentről látsz, Mamuci.


candle

Szólj hozzá! // Indira // 2010. augusztus 31 - 10:22

Sűrű volt a hétvége, tartalmas, de egyben szuper is. Volt grízestészta-party, kacsasült + grillparty, tó partján heverészős levelek csilingelésének hallgatása + olvasgatás + belealvás, befejeztük a True Blood S1-et és a Pillars of the Earth-t, és főztünk imbafinom gulyáslevest bográcsban.


A mai nap is sűrű: reggel be lettem mutatva a nagy-nagy partnercégnek, így mostantól hivatalos vagyok kifelé is, aztán céges fotózás, office meeting, délután megbeszélés és a dolgok bebiztosítása... Aztán futás haza szegény virágokhoz, és ki Leányfalura. És pont egy ilyen nap reggelén van olyan dugó, hogy a szokásos 40 perc helyett másfél óra alatt jutunk be, és egyestől különböző sebességben ebből csak az utolsó kilométert tettük meg. Hiába, a próbaidősök élete stresszes, főleg, ha körülöttük el is mennek emberek a cégtől.


Ennek ellenére amúgy eddig minden rendben ma... még bennem van a hétvégéből nyert energia. :)

Szólj hozzá! // Indira // 2010. augusztus 30 - 13:27

Holnap lesz egy hónapja, hogy újra dolgozom, juhhéj!


Ezt amúgy nyilván holnap lett volna megfelelő leírni, de ki tudja, lehet, hogy holnap lesz valami nagyon fontos írnivaló. Egy kis csoda, vagy ilyesmi...

Szólj hozzá! // Indira // 2010. augusztus 26 - 16:11

A látszat ellenére még mindig nem nagyon kedvelem a sorozatot, mint műfajt. Akkor látom létjogosultságát, ha nem infinite-re tervezik, hanem van egy történetív, eleje, közepe, és vége is. És persze akkor a legjobb, ha ezt egyszerre lehet végignézni, és nem kell várni állandóan.


Ennek ellenére a tavalyi konstans négy sorozat (The Big Bang Theory, Dr. House, Clone Wars és Spartacus) mellé most jött még pár a winyónkra. Két miniseries:


The Pillars of the Earth: ez tipikusan az a példa, amit kedvelek. Mikor egy konkrét történet van, akkor akciódús, élvezetes tud lenni egy sorozat, mert nem nyújtják, mint a rétestésztát. Jók a helyszínek, a kosztümök, a szereplők, és ráadásul egy jó regényből lett írva, úgyhogy minden együtt van ahhoz, hogy nézzem. Az már csak bónusz, hogy Magyarországon forgatták.



Ez a bejegyzés nem ér itt véget, olvasd tovább! »
Hozzászólások [ 5 ] // Indira // 2010. augusztus 25 - 11:50

Szombaton volt a Pócsmegyeriek I. Világtalálkozója. Eljött egy új-zélandi christian rock banda, a Parachute Band. Na, ilyen nem mindennap van a közelemben, gondoltam, meg kell nézni őket. Tőlük aztán lehet zeneszeretetet tanulni, hihetetlen lelkesek, mosolygósak, aranyosak voltak. Itt egy videó mutiba:


http://www.youtube.com/watch?v=cv-AXg9h6yQ


A hétvégén már a nyolcadik paradicsomot szedtük le, és egyre több a narancssárga, ami egy-két napon belül megérik. Nagyon büszke vagyok magunkra, mert finom is, úgyhogy megérte a sok törődés és gondoskodás.


Szombaton kiderült az ég, és végre lehetett holdat fotózni is. Csudiszép lett a teleszkóp + fotógép kombóval elkövetett kép, feltöltöm, amint tudom.


Amúgy meg pihentem, és végre, miután már mindenki egy csomó ideje kijátszotta a Starcraft 2 campaignt, most én is megtettem vasárnap. Nekem nagyon tetszett, a játék szokásos Blizz minőség. Minden a helyén van: zene, grafika, gépigény, kezelhetőség, sztori, hangulat, minden. Nagyon várom a folytatást, meg majd megpróbálok multizni is valamikor.


Most viszont újra munka, van sok, szóval nincs unatkozás.

Szólj hozzá! // Indira // 2010. augusztus 23 - 11:47

Tegnap gyönyörű, hosszú napunk volt. Hollókőre mentünk az aug. 20 alkalmából rendezett ünnepségre. Láttunk honfoglaló magyarokat, Árpád-kori táncokat, vásári komédiát Mátyás király juhászáról, és Szent László korabeli magyar nemzetségeket egymással harcolni illetve bemutatót tartani. Láttunk egy fazekast, aki ott helyben készített el egy korsót, és nénit, aki ott helyben festegette a kis fadobozokat. Ettünk eleink lestyános-köleses kásájából, vettünk egy kis csuprot vásárfiának. De a legnagyobb élmény az volt, hogy mennyire szépen felújították, megcsinálták az egész várat és a falut is. A várból gyönyörű kilátás nyílt, és egészen fel lehetett menni a tetejére. Az ófalu pedig még mindig gyönyörű.


Aztán mentünk a tóra úszni egyet, s végül persze a tűzijáték, amit a Gellért-hegyről néztem. Nekem nagyon tetszett az idei, három újféle is volt. Csak néztem egész nap ezeket a tökjó dolgokat, és arra gondoltam, hogy én igenis büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem.

Hozzászólások [ 1 ] // Indira // 2010. augusztus 21 - 12:46

Ma megtudtam, hogy:
1. A CTF az nem Capture the Flag, hanem Component Test Framework.
2. Az AVP az nem Aliens versus Predator, hanem Attribute Value Pairs.

Sebaj, lassan menni fog ez az átszokás...:)

Hozzászólások [ 4 ] // Indira // 2010. augusztus 19 - 14:55
2010. augusztus 18 - 09:37
Nem írok többé magust

Sajnálattal közlöm, hogy nem írok többé magust. A fél regényemet learchiváltam a fióknak, és most egy darabig inkább csak pihenek majd. Tervek vannak, csak össze kell kapargatni elnyűtt énemet.
Üdv:
Indy

2010. március 19 - 15:47
Egy hét

A magamnak szabott belső határidőből már csupán egy hét van, és még csak kb. 50%-nál vagyok. Azt hiszem, át kell értékelnem néhány dolgot.

Indy

2009. október 21 - 12:44
Kis karbantartás

Elnézést kérek mindenkitől a szünetért, kis karbantartás miatt nem volt elérhető az oldal. Most már minden rendben lesz. :)

Indy

2009. szeptember 22 - 11:49
Megérkezett!

Megérkezett a könyvem a nyomdából, a héten elvileg kapható lesz már.

A kocka el van vetve...:)

Indy

2009. szeptember 10 - 14:02
Nyomda

Nyomdába ment életem első lapozgatós könyve!